Tyihanovszkaja: Minden attól függ, hogy az őrült diktátor, Lukasenko mit parancsol a katonáknak

2021. november 17. – 13:13

Tyihanovszkaja: Minden attól függ, hogy az őrült diktátor, Lukasenko mit parancsol a katonáknak
Fotó: Vudi Xhymshiti / Anadolu Agency via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Fehéroroszországban a 2020. augusztusi elnökválasztás óta van belpolitikai válság. Akkor ismét az országot 27 éve irányító Alekszandr Lukasenkót hirdették ki hivatalosan elnöknek a szavazatok 80,1 százalékával, ezután halálos áldozatokat is követelő százezres tüntetések zajlottak, amiről helyszíni riportban számoltunk be. Az Európai Unió nem ismeri el Lukasenkót elnöknek, az ellenzék pedig a választáson hivatalosan a második helyen végzett Szvetlana Tyihanovszkaját tekinti győztesnek. Vele készített most interjút a 24.hu.

Ugyan Tyihanovszkaja Litvániába menekült, a litván kormány biztosítja védelmét, biztonságiak kísérik mindenhova, mégsem tervez az országban maradni, vissza akar térni hazájába. Az interjúban cáfolta, hogy a forradalom elbukott volna, és bár az emberek főleg félelemből visszatértek a mindennapi életükhöz, a rendszerrel szembeni ellenállás állandósult.

Ezrek ülnek börtönben, Lukasenkót az EU-ban senki sem legitimálja, a vezetők nem kommunikálnak vele

– mondta. Lukasenkónak viszont legitimációra van szüksége, azt akarja, hogy Európa tárgyaljon vele, de nem az emberi jogok megsértéséről, a kínzásokról és a belarusz politikai foglyok ezreiről, hanem az általa okozott migrációs válság megoldásáról. Ezért szervezte a migrációs válságot, amire ugyan közvetlen bizonyítékkal nem rendelkezik Tyihanovszkaja, de szerinte látható, hogy az emberek Szíriából és más országokból Belaruszba jönnek, katonák szállítják őket a repülőtértől a hotelig, majd onnan a határra.

A migrációs válság eszkalálódhat, minden attól függ, hogy ez az őrült diktátor mit parancsol a katonáknak

– fejtette ki Tyihanovszkaja. Az elnök társadalmi támogatottságával kapcsolatban megjegyezte, hogy a propaganda szerint Lukasenko után csak az összeomlás jöhet, azt hirdetik, hogy az ellenzék el fogja adni az országot, a vállalatokat. Ez főleg a falvakban élőkre és az idősebbekre hat. A valóság viszont az, hogy Lukasenkót az az Oroszország támogatta, aki pénzt adott neki. De mostanra ez a támogatás túl drága lett a Kremlnek, mind gazdaságilag – hiszen újabb és újabb hiteleket kér –, mind politikailag, mind diplomáciailag. Jelenleg Fehéroroszországé Európa legnagyobb külső adóssága, és a Lukasenko-rezsimnek nincs miből visszafizetnie ezeket, mondta az interjúban Tyihanovszkaja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!