Elhagyják a menekültek a lengyel-belarusz határnál lévő egyik tábort

2021. november 17. – 12:07

Elhagyják a menekültek a lengyel-belarusz határnál lévő egyik tábort
A lengyel-belarusz határon kialakult menekültválság – Fotó: Leonid Shcheglov / BELTA / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés 15:38: Elhagyják a menekültek a kuznicai lengyel-belarusz határátkelő környékén létesített tábort – közölte szerdán a lengyel határőrség. Maciej Wasik belügyminiszter-helyettes szerint a belaruszok buszokkal viszik el a külföldieket a helyszínről – írja az MTI.

A határátkelő közelében, a belarusz oldalon táborozó külföldiek – többségében irakiak és szíriaiak – összecsomagoltak, és elhagyják a tábort, ismeretlen helyre távoznak belarusz tisztviselők kíséretében – írja a lengyel határőrség Twitter-oldala. Maciej Wasik a TV Republika hírtelevíziónak azt mondta: úgy értesült, hogy Aleakszandr Lukasenko belarusz elnök buszokat küldött a határátkelőhöz, a menekültek felszállnak ezekre és távoznak. „Úgy néz ki, hogy Lukasenko elveszítette ezt a határcsatát” – mondta a miniszterhelyettes.

Anna Michalska, a lengyel határőrség szóvivője nem zárta ki, hogy a menekülteket más helyre viszik, ahol esetleg tábort vernek, és újabb határátkeléssel próbálkoznak. Azt mondta, hogy a távozók egy része fagerendákat vitt magával.

Belarusz katona édességet oszt a menekült gyerekeknek a Bruzgi-Kuznica Bialostocka határátkelőnél – Fotó: Viktor Tolocsko / Sputnik via AFP
Belarusz katona édességet oszt a menekült gyerekeknek a Bruzgi-Kuznica Bialostocka határátkelőnél – Fotó: Viktor Tolocsko / Sputnik via AFP

Szerdán a belarusz nemzeti légitársaság, a Belavia bejelentette, hogy leállította az afgán állampolgárok szállítását a Törökországból Belaruszba tartó járatokon. A légitársaság korábban azt is közölte, hogy a török hatóságok döntése értelmében november 12-étől nem fogadják Irak, Szíria és Jemen állampolgárait a Törökországból Belaruszba tartó járataikon.

Csütörtökön indul az első repülőjárat, amely hazaszállítja Belaruszból az iraki menekülteket – jelentette ki Madzsid al-Kilani moszkvai iraki konzul szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek. A konzul szerint az első géppel több száz ember indul majd haza, aki jelezte hazatérési szándékát. A Minszkből induló repülőgép Erbílben, majd Bagdadban fog leszállni. A menekülteket térítésmentesen szállítják haza – írja az MTI.

Egy nap alatt 161-szer próbáltak átjutni a lengyel-belarusz határon

Kedd este megint megpróbáltak átjutni a lengyel-belarusz határszakaszon az ott rekedt menedékkérők. Az összecsapásokban többen is megsérültek lengyel részéről, a Gazetta.pl 12 rendőrről ír, többségük már elhagyhatta a kórházat. A Guardian 9 sérültet említ, köztük egy katonát és egy határőrt.

Hasonló jelenetek játszódtak le korábban, amikor a menedékkérők köveket és üveget dobáltak a lengyel katonák és rendőrök felé, amire a lengyel rendvédelmi erők vízágyú és könnygáz bevetésével válaszoltak. Mint kiderült, múlt héten a hadsereg 50 lakókonténer szállított a kritikus határszakaszra, hogy elszállásolják az ott szolgáló katonákat, tekintettel az egyre romló időjárási körülményekre.

Mariusz Błaszczak védelmi miniszter elmondta, miközben mindenki arra koncentrál, mi történik Kuźnicában, menedékkérők kisebb csoportjai a határ más pontjain is megpróbáltak áttörni az este. Kedden összesen 161 kísérletet jegyeztek fel a határszakaszon, ebből kettő volt tömeges. Egy videót is közzétettek, amin a lengyel határőrség szerint az látható, ahogy egy 50 fős csoport megpróbál átjutni az akadályokon.

Egyik rádiónyilatkozatában arról beszélt Mariusz Błaszczak, hogy a határon kialakult válság akár hónapokig is elhúzódhat, ha nem évekig, fel kell készülnünk, hogy nem fog gyorsan megoldódni a helyzet.

A lengyel-belarusz határon kialakult válsághelyzet okairól és hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. Az elmúlt időszakban több ezer, többségében szíriai és iraki migráns gyűlt össze Belarusz és a vele szomszédos EU-tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország határán, azt remélve, hogy valamilyen módon bejut az EU területére.

Alekszandr Lukasenko egyre nyíltabban használja fel a migrációt arra, hogy a rendszere elleni nyugati szankciók feloldására bírja az EU-t. Lukasenko az elmúlt hónapokban becslések szerint legalább 12 ezer embert engedett be főként Irak felől az országba turistaként, hogy aztán az EU schengeni határát jelentő lengyel és litván határszakaszra terelje őket. A lengyelek szerint mindez Oroszország támogatásával zajlott, az oroszok természetesen tagadják ezt. Egyes források 11, más adatok szerint kilencen vesztették eddig életüket a válságban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!