Ferenc pápa szerint az abortuszpárti Joe Biden is jó katolikus

2021. október 29. – 20:33

Ferenc pápa szerint az abortuszpárti Joe Biden is jó katolikus
Joe Biden és felesége, Jill Biden találkozója Ferenc pápával 2021. október 29-én – Fotó: Handout / Vatican Media / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Igen hosszan beszélgetett pénteken Joe Biden amerikai elnök Ferenc pápával, írja a Guardian. A brit lap szerint a szokatlanul elnyújtott pápai audiencia miatt elcsúszott az amerikai elnök több másik találkozója, köztük az Emmanuel Macron francia elnökkel való megbeszélése is.

Szó volt a találkozón többek között a koronavírus-járványról, a szegények helyzetéről, és az ENSZ jövő heti klímakonferenciájával kapcsolatban az éghajlatváltozásról is. Biden a találkozó után méltatta Ferenc pápát a klímavédelmi kiállása miatt, ahogyan azért is, mert az egyházfő kiállt a koronavírus elleni védőoltások mellett.

Bár az újságírók arra is rákérdeztek, hogy szóba került-e a megbeszéléseken az abortusz témája, Biden erre csak annyit válaszolt, hogy „a pápa örül annak, hogy egy jó katolikus vagyok”.

Az Egyesült Államokban ugyanis hetek óta zajlik az abortuszvita: a legfelsőbb bíróság hétfőn tart meghallgatást a szeptemberben elfogadott, majd megtorpedózott, de végül hatályba lépett texasi abortusztörvény miatt. Az egyik legnagyobb amerikai államban az új törvénnyel szinte teljesen elvették a nőktől az abortusz lehetőségét, és a nemi erőszak vagy vérfertőzés eredményeként létrejött terhességek megszüntetésével sem tesznek kivételt.

A gyakorló katolikus Joe Biden kijelentette, hogy példátlan támadás a nők alkotmányos jogai ellen az amerikai legfelsőbb bíróság azon ítélete, amiben helyben hagyták a texasi abortusztilalmat. Biden arra utasította az igazságügyi miniszterét, keresse meg annak módját, hogyan tudnák biztosítani a texasi nők számára, hogy hozzájuthassanak a biztonságos és legális abortuszhoz.

Bár Joe Biden John F. Kennedy után az Egyesült Államok második katolikus elnöke – aki rózsafüzért is hord, gyakran jár misére, és állítása szerint politikai döntéseiben is fontos iránymutató számára a vallásos hite –, az abortuszjogok és az azonos neműek házasságának támogatása miatt sok konzervatív katolikus haragját váltotta ki.

Novemberben az amerikai katolikus püspökök Baltimore-i kongresszusán a napirendi pontok között szerepel az is, hogy Biden elnököt kizárják-e a szentáldozásból.

A Guardian arról ír, hogy Ferenc pápa ugyan nem támogatja az abortuszt, de az egyházfő nem utasítja el azokat a politikai vezetőket, akik támogatják az abortuszhoz való jogot. Sőt, a katolikus egyházfő az amerikai elnök szerint azt mondta Bidennek, továbbra is részesülhet az áldozati szentségben.

Szóba került a klímacsúcs is

Biden európai körútjának csak az első állomása volt a Vatikán, hiszen a hétvégén a skóciai Glasgowba utazik majd az ENSZ COP26 nevű klímavédelmi konferenciájára. Ezen az amerikai elnök hétfőn szólal fel, de szóba került a téma a pénteki pápai audiencián is.

Ferenc pápa ugyan nem vesz részt a klímakonferencián, de egy rádióüzenetben arra sürgette a világ vezetőit, kötelezzék el magukat „radikális döntésekkel” a klímavédelem mellett. A Skóciában megrendezett konferencia résztvevőinek „konkrét reményt kell adniuk a jövő generációinak” a pápa szerint.

„Mind a klímaváltozás, mind a Covid-19 világjárványa rávilágított minket arra, mennyire mélyen sebezhetőek vagyunk, és számos kétséget, aggodalmat hozott nekünk arra nézve, hogyan szervezzük meg a gazdaságunkat és a társadalmunkat”

mondta a pápa a BBC-hez eljuttatott üzenetében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!