Az utolsó pillanatban próbálják a világ vezetői megállítani a klímakatasztrófát

Már csak néhány nap választ el minket az október 31-én kezdődő glasgow-i klímacsúcstól, ahol közel 200 ország magas rangú képviselői, nemzetközi szervezetek vezetői és egy rakás klímaaktivista gyűlik majd össze. Az esemény célja egy olyan új klímaegyezmény tető alá hozatala, amellyel

az utolsó pillanatban még meg lehetne akadályozni, hogy a klímaváltozás okozta hőmérséklet-emelkedés néhány évtizeden belül végérvényesen átalakítsa az életünket.

Ez kétségtelenül fontosnak tűnik, és a COP26 névre hallgató klímacsúcsban meg is van a potenciál arra, hogy fordulópontot jelenthessen a globális felmelegedés elleni küzdelemben. De mi az, hogy COP26, ki lesz ott pontosan Glasgow-ban, miről lesz szó, és egyáltalán mit akarnak elérni most a résztvevők azon túl, hogy egy megállapodást? Ezekre a kérdésekre adunk most választ röviden.

Mi az a COP26, és mit akarnak elérni ott?

Ez a rövidítés a Conférence des Parties, vagyis a „részes felek konferenciája” kifejezést takarja, amely ebben az esetben az ENSZ 1992-ben elfogadott éghajlatváltozási keretegyezményének keretében évente tartandó klímacsúcsok résztvevőit fogja össze. Ezeket a klímacsúcsokat ugyancsak COP-nak nevezik, a COP1 névre hallgató első konferenciát 1995-ben tartották Berlinben. Azóta minden évben volt hasonló konferencia, de a közvélemény számára valószínűleg az 1997-es kiotói, valamint a 2015-ös párizsi lehet ismerős. Előbbin a 2020-ban lejárt kiotói jegyzőkönyvet, utóbbin ennek utódját, a 2016 novembere óta hatályos párizsi klímaegyezményt fogadták el. A mostani a 26. ilyen találkozó, ezért nevezik a glasgow-i konferenciát COP26-nak.

Ahogy azt az NPR cikke kiemelte, COP 26 fő célja, hogy a Föld országai közelebb kerülhessenek a párizsi klímaegyezményben lefektetett célok eléréséhez. Vagyis zanzásítva ahhoz, hogy együttes erővel addig csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását, hogy a globális felmelegedést az ipari forradalom előtti szinthez képest két fokon belül tudják tartani, de közben törekedjenek a másfél fokra. Ez utóbbi az a határ, ami a tudományos konszenzus szerint még viszonylag kezelhető következményekkel járna, azt pedig számos kutatás és modellszámítás bizonyította, hogy a két cél közötti fél foknak óriási jelentősége van.

Ahogy azt áprilisban a Föld napjára időzített virtuális klímacsúcs előtt írtuk, az egyik alapvető gond ezzel az, hogy máris 1,1 foknál járunk, ennyivel nőtt a globális átlag az ipari forradalom óta. A tendencia pedig pocsék: a párizsi megállapodás óta hat év telt el, és ez a hat legmelegebb volt a meteorológiai mérések kezdete óta. Az idei nyár melegrekordjai is erősen arra utalnak, hogy a felmelegedés egyre gyorsul, ami hosszú távon még gyakoribb, még hevesebb hőhullámokhoz, zivatarokhoz, szélviharokhoz vezethet.

Sok ország azonban egyelőre nem mutatott be olyan tervet, amellyel ténylegesen gátat lehetne szabni ennek, köztük olyan nagypályás környezetszennyezőkkel, mint Oroszország, Kína és India.

A már bekövetkezett felmelegedést is figyelembe véve a mostani klímacsúcson tehát nagyon drasztikus változtatásokban kellene megállapodni ahhoz, hogy a 1,5 fokot tartani tudjuk – lényegében harminc éven belül nullára kellene csökkentenünk az üvegházhatású gázok kibocsátását. A párizsi klímaegyezmény keretein belül az egyes országok különféle vállalásokat tesznek, amelyeket aztán összeadva meg lehet állapítani, hogy elegendőek-e a kitűzött célokhoz. A glasgow-i csúcs lényege, hogy rákényszeríti az országokat arra, hogy transzparensen, egymás, illetve a civil társadalom és a vállalatok előtt mutassák be, hogy mit tettek eddig, és ami talán ennél is fontosabb, jelentsék be, hogy mit terveznek tenni ezután.

A tehetősebb országok 2009-ben azt is megígérték, hogy 2020-ra évente 100 milliárd, összesen 500 milliárd dolláros támogatást nyújtanak majd a szegényebb országoknak, hogy meg tudjanak küzdeni a klímaváltozás hatásaival, és csökkenteni tudják a saját kibocsátásukat. Ennek határidejét aztán hat éve 2025-ig tolták ki, de még mindig nem sikerült elérni a célösszeget. Néhány napja az is kiderült, hogy ha sikerül is, 2023 előtt biztosan nem lehet számítani erre, ami legjobb esetben is hároméves csúszást jelent, ami komolyan erodálhatja az együttműködésbe vetett hitet.

Emellett magát az együttműködést is hátráltatja, sok ország ugyanis ettől teszi függővé a fajsúlyosabb vállalásokat, sőt, olyanok is vannak – például India, Dél-Afrika és Brazília –, akik szerint még ez az összeg sem lesz elegendő, és úgy vélik, hogy a fejlett országoknak nagyságrendekkel több pénzzel kellene támogatniuk őket ahhoz, hogy elkötelezhessék magukat a kibocsátások csökkentése mellett. Mindezek fényében nem véletlen, hogy egy kínai környezetvédelmi tisztviselő a napokban azt közölte, hogy valószínűleg ez lesz a legnehezebben megoldható probléma a klímacsúcson.

Lesz értelme az egésznek?

A tervek szerint több mint száz ország vezetője lesz majd ott a klímacsúcson, köztük olyan nevekkel, mint az Egyesült Államokat a párizsi klímamegállapodásba visszaléptető, klímaügyekben egyelőre nagyon felelősen viselkedő amerikai elnök, Joe Biden, Boris Johnson brit kormányfő, Emmanuel Macron francia elnök vagy éppen Recep Tayyip Erdoğan török államfő, aki szeptemberben azt mondta, hazája ratifikálni fogja a párizsi klímaegyezményt.

Az országok vezetői mellett olyan neveket is találni a listán, mint António Guterres, az ENSZ főtitkára, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, vagy Saleemul Huq, a Nemzetközi Éghajlatváltozási és Fejlesztési Központ igazgatója, aki eddig minden COP-n részt vett. Mellettük olyan hírességek is ott lesznek majd, mint Sir David Attenborough, aki aktívan szerepet is vállal a konferencián, vagy Greta Thunberg. Ő egyébként korábban azt írta, csak akkor megy el a klímacsúcsra, ha a vakcinációt tekintve mindenki ugyanolyan feltételekkel vehet részt. Miután kiderült, hogy a brit kormány minden delegált beoltását vállalja, azt mondta, reméli, ott lehet majd.

Az eseményről ugyanakkor olyan prominens politikusok hiányoznak majd, mint Hszi Csin-ping kínai elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Jair Bolsonaro brazil elnök – mind olyan országok vezetői, amelyek jelentős mennyiségű üvegházhatású gáz levegőbe jutásáért felelősek. Azt érdemes hozzátenni, hogy ettől még alighanem képviseltetik majd magukat, Kína részéről például a klímanagykövet Hszie Csen-hua és Csao Jing-min környezetvédelmi miniszterhelyettes lesznek ott az eseményen. Az ország ugyan a határidőt elmulasztotta a COP26-ra tett vállalásaival, de szerdán bemutatta a saját kibocsátására vonatkozó akciótervét, melyek értelmében 2030-ra a nem fosszilis tüzelőanyagok aránya elérné a 25 százalékot, a 2005-ös szinthez képest pedig 65 százalékkal csökkentenék a szén-dioxid-intenzitásukat.

Kína egyébként tavaly azt a meglehetősen ambiciózus vállalást tette, hogy 2030-ra eléri a kibocsátás csúcsát, 2060-ra pedig teljesen karbonsemleges lesz. Az viszont, hogy ezt hogy tervezik elérni, egyelőre nem teljesen világos, azt sem tudni, hogy készültek-e külön a klímacsúcsra is vállalásokkal. Az persze nem csak Kínán múlik, hogy sikerül-e elérni a párizsi egyezményben foglaltakat,

az ENSZ legfrissebb jelentése szerint a jelenlegi vállalásokkal 2100-ra 2,7 fokkal emelkedne a hőmérséklet, ami már az eleve véleményes 2 fokos csúcsnál is sokkal rosszabb jövőt irányoz elő.

Éppen emiatt a többi nagy szennyező országnak is komoly lépéseket kellene tennie – ezt azonban egyszerűbb mondani, mint megvalósítani. Az Egyesült Államok esetében például Biden komoly tervekkel állt elő, ezeket viszont még a saját pártja sem támogatta egyöntetűen. Az időközben módosított tervezet jelenleg is vita tárgyát képezi, ám ha Biden hazai pályán sem tudja megvalósítani a klímaterveit, aligha fogja tudni meggyőzni más nagyhatalmak vezetőit arról, hogy változtassanak. Nagy-Britannia is szorult helyzetben van: hiába tettek komoly vállalásokat, és hiába van egyre nagyobb nyomás a kormányon a nyilvánosság részéről, hogy állítsák le az olaj utáni kutakodást az Északi-tengeren, ezzel a lépéssel az országnak egy csapásra jóval nagyobb mértékben kellene támaszkodnia az importüzemanyagra.

Ezen a ponton érdemes egy kis kitérőt tenni Magyarország, illetve a környező régió felé, a brit Cambridge Econometrics kutatócég budapesti irodájának legutóbbi elemzése alapján ugyanis a kelet-közép-európai országok számára is kiemelt fontosságú a klímaváltozás elleni küzdelem. A visegrádi négyeket és Romániát vizsgáló elemzés szerint Magyarország gazdasága növekedhet legjobban, ha időben elindulnak a kibocsátáscsökkentést és dekarbonizációt célzó programok. A klímaváltozás okozta fizikai károk mértéke nagyjából a globális átlag szerint alakul a térségben, ezek az országok azonban az átlagnál többet nyerhetnek a dekarbonizáció révén. Ha viszont nem lépnek időben, 2050-ig évente átlagosan akár 2,8 százalékos gazdasági növekedéstől eshetnek el. Ha globálisan sem sikerül megfékezni a klímaváltozást, az ebből adódó károk akár az éves gazdasági kibocsátásuk 3,3 százalékát is elérhetik, úgyhogy Magyarországról nézve is kiemelten fontos, hogy mire jutnak a világ vezetői a COP26-on.

Abban, hogy végső soron lesz-e értelme a COP26-nak, egyelőre nincs egyetértés. Van, aki úgy véli, hacsak nem áll elő valaki nagy meglepetéssel, senki nem fog olyan vállalásokat tenni, amelyek számottevően megváltoztathatnák a jelenlegi trendeket, mások szerint viszont erre most van reális esély. Kim Cobb klímatudós a Foreign Policynek optimistán nyilatkozott, mint mondta, úgy érzi, jóval közelebb kerülhetünk a klímacsúcs eredményeként azokhoz a célokhoz, amelyeket kitűztünk magunk elé. Azt viszont ő is hozzátette, hogy egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy mennyire lesznek bevállalósak az egyes országok ebben a kérdésben. Az viszont biztos, hogy nem pusztán az egyeztetések nyomán, a klímacsúcs végén kiadott, a döntéseket tartalmazó nyilatkozat lesz majd fontos a COP26. Erre alapulva ugyanis remélhetőleg számos egyeztetést fognak még folytatni a világ országai a klímaváltozásról.