Öngyilkos merénylővel végeztek az amerikaiak Kabulban

2021. augusztus 29. – 16:03

frissítve

Öngyilkos merénylővel végeztek az amerikaiak Kabulban
Füst gomolyog Kabulban 2021. augusztus 29-én – Fotó: Haroon Sabawoon / Anadolu Agency / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Rakéta csapódott egy házba a kabuli reptér közelében, egy gyerek meghalt, jelentette az AP hírügynökség az afgán rendőrfőnök közlése alapján. Egyelőre nem tudni, hogy ki a felelős a támadásért, ugyanakkor azt tudni lehet, hogy militánsok lőttek ki rakétákat a múltban.

Az alábbi, Twitteren terjedő videó a becsapódás után készült:

A Reuters közben arról ír, hogy az USA katonai csapást mért Kabulban az ISIS-K helyi tagjaira, de a művelet részletei nem ismertek, és nem tudni azt sem, hogy köze van-e a rakéta becsapódásához. Tálib illetékesek szerint az amerikai katonai csapás egy olyan öngyilkos merénylő gépkocsija ellen irányult, aki a repülőtérnél akart újabb támadást végrehajtani – írja az MTI.

William Urban, az amerikai hadsereg közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító parancsnokságának (Centcom) szóvivője bejelentette, hogy a támadást egy drón hajtotta végre, és az első jelek szerint nem voltak polgári áldozatok – írja a CNN.

Az AP azt is írja, hogy a tálibok az otthonában törtek rá egy afgán folkénekesre Kabultól 100 kilométerre, kivonszolták az utcára és megölték őt. Fawad Andarabi fia azt nyilatkozta, hogy apja egy ártatlan énekes volt, aki csak szórakoztatta az embereket.

Kabulban a reptéren csütörtökön robbantott az ISIS helyi ága, az ISIS-K, több mint 170 ember halálát okozva. Az Egyesült Államok válaszul dróncsapást mért a terrorszervezet tagjaira, 2 embert megölve. Biden szombaton jelentette be, hogy valószínűsíthető egy újabb terrortámadás 24-36 órán belül, de az USA folytatja a válaszcsapásokat.

Az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken vasárnap azt közölte, hogy még 300 amerikai állampolgár igyekszik elhagyni Afganisztánt. A tálibok hatalomátvétele óta több mint 114 ezer embert menekítettek ki az országból, köztük 5500 amerikait – mondta Blinken.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!