Joe Biden: Újabb reptéri terrortámadásra kell számítani Kabulban 24-36 órán belül

2021. augusztus 28. – 21:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnök arra figyelmeztetett, hogy egy újabb reptéri terrortámadás valószínűsíthető Kabulban, írja mások mellett a BBC is. Az amerikai elnök azt mondta, várhatóan folytatódik az erőszak az afgán fővárosban a kivonulási határidő, augusztus 31. előtt. Az ISIS-K terrorszervezet csütörtökön robbantott a reptéren, több mint 170 ember halálát okozva.

„A helyzet a terepen extrém módon veszélyes, és a terrortámadás veszélye a reptéren magas maradt. A parancsnokaink arról informáltak, hogy

erősen valószínűsíthető egy támadás a következő 24-36 órában”,

közölte Biden. Azt is mondta, hogy folytatják a megtorlást az ISIS-K ellen. Az első drónos légicsapás „nem az utolsó volt”, mondta. „Folytatjuk a vadászatot minden olyan személy ellen, aki érintett volt ebben a gyáva támadásban, és megfizettetjük velük a tettüket”, mondta.

Biden azután tartott bejelentést, hogy a Pentagon megerősítette, két magasrangú terroristavezető meghalt az amerikai csapásban.

Az ISIS-K terrorszervezetről, és hogy mit keresnek a tálibok területén, itt írtunk hosszabb cikket. Az afganisztáni helyzetről ezen a gyűjtőoldalon találja az összes cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!