Több száz, a NATO-nak segítő afgánt mentett ki Kabulból egy vakmerő küldetésben egy amerikai veteránokból álló elitalakulat

2021. augusztus 28. – 12:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Zabíhulláh Mudzsáhid tálib szóvivő kedden jelentette be, hogy a tálibok nem engednek több afgánt a kabuli repülőtérre, ezzel a döntéssel pedig számos olyan afgán került minden korábbinál szorultabb helyzetbe, aki az elmúlt évtizedekben bármilyen formában segítette az országban tartózkodó amerikaiakat. Pláne úgy, hogy egy kiszivárgott ENSZ-jelentés szerint a tálibok már ezt megelőzően is vadásztak rájuk, ha pedig minden külföldi katona elhagyja az országot, alighanem érkezik is majd az igazi megtorlás a tálibok részéről.

Ebben a helyzetben kétségtelenül vakmerő lépés volt mentőakciót szervezni az afgán kollaboránsok kimentésére, egy önkéntesen szerveződött, amerikai veteránokból álló elitalakulat azonban mégis pontosan ezt tette. A csapat szerda este kezdett bele utolsó, Ananász Expressz (Pineaple Express) nevű küldetésébe, melynek során több száz, halálos veszélynek kitett afgánt helyeztek biztonságba. A művelet a legfrissebb hírek szerint 170 halálos áldozatot követelő kabuli merénylet idején is éppen zajlott, a kimentett afgánok közül többen meg is sérültek.

Az alakulatnak ugyanakkor csütörtök reggelig még így is ötszáz afgánt sikerült biztonságba helyeznie egyetlen éjszaka alatt, így az ad hoc szerveződött csapat összesen több mint hatszáz afgán életét mentette meg.

Egy embert akartak kimenteni, több száz lett belőle

Az alakulat éjszaka, szinte teljes sötétségben, rendkívül veszélyes körülmények között kellett, hogy dolgozzon, ez pedig még úgy sem volt egyszerű feladat, hogy nem hivatalosan az amerikai nagykövetség és a hadsereg is a segítségükre volt az akcióban. A katonáknak gyakran egyesével, vagy párokban kellett becsempésznie az embereket a kabuli reptérre, legjobb esetben is csak néhány embert tudtak egyszerre kísérni. A küldetést a korábban az amerikai különleges erőkben parancsnokként szolgáló Scott Mann vezette, aki az akciót feldolgozó ABC Newsnak azt mondta, hogy

több tucat halálos veszélyben lévő embert, kisgyerekes családot, árvát és terhes nőt mentettek ki titokban a városból.

Az Ananász Munkacsoport (Pineapple Task Force) nevű elitalakulat augusztus 15-én azzal a céllal jött létre, hogy kimentsenek Afganisztánból egy korábbi afgán kommandóst, aki korábban Mann oldalán is szolgált. A férfire aktívan vadásztak a tálibok, több halálos fenyegetést is küldtek neki, ami persze nem is volt meglepő, hiszen ők is pontosan tudták, hogy korábban évtizedekig vadászott tálib vezetőkre az amerikai különleges erők oldalán. A férfi két hónappal ezelőtt egyszer már kis híján odaveszett, szerdán azonban végül őt és hatfős családját is biztonságba helyezték.

A férfi, illetve a másik több száz afgán mentőakcióját ötven ember koordinálta egy titkosított chatszobában, az éjszaka folyamán pedig Mann elmondása szerint sorra követték egymást a thrillerekbe illő jelenetek, mire sikerrel jártak. Az utcákon járőröző tálib katonák többször is megállították a menekülő afgánokat, akiket meg is vertek, de a papírjaikat egyszer sem kérték el, így egyszer sem jöttek rá, hogy pontosan kikkel is van dolguk. Az afgánokra a küldetés során csak „utasokként” hivatkoztak, a mentést koordináló exkatonák pedig „pásztorok” voltak.

Történelmi mentőakció

A mentésükhöz szükséges infókat valós időben összesítették a titkosított chatszobákban, majd ezek alapján különféle találkozópontokra küldték őket, ahol addig kellett rejtőzniük, míg meg nem érkezett egy zöld chemlightot (ez egy fluoreszkáló rúd, amelyet szerte a világon gyakran használnak a hadseregekben) viselő segítő. Amint találkoztak, az afgánoknak meg kellett mutatniuk a telefonjukon egy rózsaszín mezőn sárga ananászokat ábrázoló grafikát, és már sínen is volt a dolog. Az akcióban részt vevő Jason Redman elmondta, az éjszaka folyamán több csapattal is elvesztették a kapcsolatot, de egy órán belül sikerült leküzdeni a problémát, és folytatódhatott az idegőrlő versenyfutás az idővel.

Fotó: EyePress News / EyePress via AFP
Fotó: EyePress News / EyePress via AFP

Redman elmondása szerint az egész éjszaka egy igazi hullámvasút volt, a menekülők pedig halálra voltak rémülve ebben a rettentően veszélyes környezetben. A férfi egyébként visszatekintve erősen nehezményezte, hogy nem egy hivatalos akció keretében mentettek ki 630 embert, az akció egy másik résztvevője, Zac Lois azonban inkább azt emelte ki, hogy történelmi tettet hajtottak végre az elmúlt egy hét alatt. Mint mondta, a több száz kimentett ember egészen lenyűgöző szám egy olyan szervezet esetében, amelynek legtöbb tagja sosem találkozott egymással és amely napokkal az akció kezdete előtt jött létre.

A tálib lázadók – akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció – augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Az azóta eltelt két hét alatt az Egyesült Államok és szövetségesei a történelem egyik legnagyobb légi evakuálását hajtották végre. Arról, hogy mennyire nehéz kijutni a kabuli reptérre, illetve, hogy az se könnyebb, ami utána jön, ebben a cikkben írtunk részletesen.

(A cikk az akciót végigkövető ABC News vonatkozó anyaga alapján íródott.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!