Következményeket lengettek be a tálibok, ha az amerikaiak elhalasztják a végső kivonulást Afganisztánból

2021. augusztus 23. – 14:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy arról hétfőn a Telexen is olvashattak, Boris Johnson és miniszterei, valamint a korábbi brit kormányfő, Tony Blair is arról győzködi Joe Bident, hogy halassza el a végső kivonulást Afganisztánból. Az amerikai elnök ezt láthatóan nem szeretné megtenni, ám vasárnapi sajtótájékoztatóján nem is utasította el kategorikusan a dolgot. A tálibok viszont hallani sem akarnak erről, hétfőn következményeket lengettek be, ha az amerikaiak nem tartják be az augusztus 31-i határidőt – írja a Yahoo.

Biden korábban azt nyilatkozta, hogy minden amerikait haza fognak juttatni, vasárnap pedig azt mondta, remélik, hogy nem kell meghosszabbítaniuk a határidőt, de folynak tárgyalások arról, hogy meddig jutottak. Arra a kérdésre, hogy tárgyalt-e a tálibokkal a csapatkivonás elhalasztásáról, az amerikai elnök azt mondta, nyilvánvalóan sokat tárgyaltak a tálibokkal, de azt még nem tudják, hogy felteszik-e majd ezt a kérdést. A későbbi kivonulás főleg a nyugati katonákkal együttműködő afgánoknak lenne érdekük, a fennmaradó nyolc nap alatt képtelenség lenne mindenkit kimenekíteni, pedig a britek szerint tartoznak nekik annyival, hogy mellettük álljanak ebben a nehéz időszakban.

Szuhail Sahín július 9-én egy moszkvai sajtótájékoztatón. Fotó: Dimitar Dilkoff / AFP
Szuhail Sahín július 9-én egy moszkvai sajtótájékoztatón. Fotó: Dimitar Dilkoff / AFP

A tálibok viszont hallani sem akarnak arról, hogy augusztus 31-e után is legyenek még külföldi csapatok az országban. Szuhail Sahín, a tálibok szóvivője a Sky Newsnak elmondta, hogy ez egy vörös vonal – Biden korábban bejelentette, hogy augusztus 31-ig kivonulnak, ha pedig mégis meghosszabbítják a határidőt, az azt jelenti, hogy továbbra is fenntartják a megszállást, miközben erre nincs semmi szükség. Mint mondta: „ha az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság több időt akar, hogy folytathassa az evakuálást, a válaszunk az, hogy nem” – ha ennek ellenére maradnak, annak következményei lesznek.

Ugyanez az infó futott be a Reutershez más tálib forrásoktól, kiegészítve azzal, hogy egyelőre senki sem kereste meg őket ilyesmivel.

Hétfő reggel tűzharc bontakozott ki a kabuli repülőtér északi kapujánál az afgán biztonsági erők és ismeretlen támadók között, egy afgán biztonsági meghalt, hárman pedig megsebesültek. A reptérnél korábban is haltak már meg emberek a feltorlódott tömegben, ahol több ezren gyűltek össze, hogy megpróbáljanak elmenekülni Afganisztánból, miután a tálib iszlamisták átvették a hatalmat. Arról, hogy mi vezetett a tálibok rekordsebességű hatalomátvételéhez, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!