Biden: Minden amerikait hazajuttatunk

2021. augusztus 20. – 22:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken kamerák elé állt a Fehér Házban Joe Biden a kabuli evakuálással kapcsolatban, írja a CNN. Miközben a helyszíni jelentések szerint a Hamid Karzai nemzetközi repülőtér előtt egyre kétségbeesettebbé válnak a jelenetek, Biden szerint az USA „a történelem egyik legnagyobb és legnehezebb légi evakuálását” hajtja végre.

„Hadd legyek világos: minden amerikait, aki haza akar jönni, haza fogunk hozni” – jelentette ki Biden.

„Nem ígérhetem meg előre, mi lesz a mentési művelet végső kimenetele… vagy hogy veszteségek kockázata nélkül fog történni. De főparancsnokként megígérhetem, hogy minden szükséges erőforrást mozgósítani fogok” – mondta az elnök. „Amerikaiként hálámat fejezem ki az amerikai fegyveres erők bátor férfijainak és nőinek, akik ezt a küldetést végzik. Hihetetlenek”- tette hozzá.

Az elnök beszéde az amerikai állampolgárok és családtagjaik, a különleges bevándorlási vízumot kérelmezők és családtagjaik, valamint a kiszolgáltatott helyzetben lévő afgánok evakuálására összpontosított. Míg Biden igyekezett pozitív képet adni az evakuálásról, a valóság a helyszínen egyre rosszabb. Az afgánok Kabulban hatalmas tömegekkel és erőszakkal küzdenek, hogy eljussanak a repülőtér kapujáig, és ha már megérkeztek, órákat kell várniuk a belépésre.

Clarissa Ward, a CNN tudósítója arról számolt be, hogy pénteken több mint nyolc órán keresztül nem indult járat a kabuli repülőtérről. Biden beszédében kitért a szünetre, és azt mondta, hogy a kabuli járatokat „néhány órára szüneteltették ma reggel, hogy biztosítsák, hogy a repülőtérre érkezőket a tranzitpontokon fel tudjuk dolgozni”. Elmondta, hogy már kiadták a parancsot a kifelé tartó járatok folytatására, és közölte, hogy az Egyesült Államok csütörtökön 5700 embert evakuált.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok mindent megtesz afgán szövetségesei, partnerei és olyan afgánok biztonságos evakuálása érdekében, akik az Egyesült Államokkal való kapcsolatuk miatt válhatnak célponttá. „Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett mellettük, és ez más kiszolgáltatott afgánokra is vonatkozik, például női vezetőkre és újságírókra” – mondta Biden.

Biden elmondta, hogy az Egyesült Államok folyamatos kapcsolatban áll a tálibokkal, és azon dolgoznak, hogy a civilek biztonságosan eljuthassanak a repülőtérre. Kijelentette, hogy az amerikai erők elleni bármilyen támadás vagy a repülőtéren végzett műveleteinek megzavarása esetén „gyors és erőteljes válaszlépésekre” számíthatnak a tálibok.

Az elnök elismerte, hogy lehetne azzal tölteni az időt, hogy kritizáljuk és megkérdőjelezzük a kivonulást és az evakuálást, de azt mondta, hogy most arra összpontosít, hogy „elvégezzük ezt a munkát”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!