Kína üzent a G7-es vezetőknek: Elmúltak azok az idők, amikor országok egy kis csoportja döntött a világ dolgairól

2021. június 13. – 15:06

Másolás

Vágólapra másolva

„Már rég elmúltak azok az idők, amikor a globális döntéseket az országok egy kis csoportja diktálta” – üzente Kína az angliai nagykövetségén keresztül az épp G7-es csúcsot tartó országok vezetőinek, írja a BBC. A G7, vagyis a világ hét legnagyobb fejlett gazdasága az Egyesült Államok, Japán, Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Kanada.

Azt is hozzátették még, hogy: „Mi mindig úgy gondoltuk, hogy az országok, legyenek azok nagyok vagy kicsik, erősek vagy gyengék, szegények vagy gazdagok, egyenrangúak, és a világot érintő kérdések konzultációiba minden országot be kell vonni”.

Kína így reagált arra, hogy a csúcson a G7-es országok vezetői elfogadtak egy olyan tervet, amivel felléphetnek a kínai „One Road – One Belt” (egy út, egy övezet) kereskedelmi-logisztikai fejlesztési elképzeléssel, más néven az Új Selyemút programmal szemben, amiben Kína pénzzel finanszírozott infrastrukturális beruházásokat több országban, de a kritikák szerint ezzel el is adósította azokat az országokat.

Joe Biden amerikai elnök a találkozón a saját javaslatáról is beszélt, a Build Back Better World-ről (Építsük Vissza a Jobb Világot, B3W), ami szerinte hasonló lenne a kínai programhoz, csak megbízhatóbb és átláthatóbb, bár az egyelőre nem tisztázott, hogy lesz ez finanszírozva.

A BBC helyszíni tudósítója szerint a G7-es vezetők között egyelőre nincs teljes egyetértés abban, hogy is kezeljék Kínát: partnerként, versenytársként vagy biztonsági fenyegetésként.

A háromnapos csúcsot pénteken kezdték a délnyugat-angliai Cornwallban, Carbis Bay városában. Azóta elvben megállapodtak egy globális minimumadóról, konkrétan arról, hogy a multinacionális vállalatok nyeresége után legalább 15 százalékos társasági adót fognak behajtani. Abban is megállapodtak, hogy legalább egymilliárd adag koronavírus elleni védőoltást fognak szétosztani a fejletlenebb országok között. Az adagok felét az Egyesült Államok, 100 milliót pedig Nagy-Britannia fogja biztosítani. Boris Johnson, brit miniszterelnök azt is mondta, felüdülés az új amerikai elnökkel együtt dolgozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!