G7-csúcs: egymilliárd vakcina szétosztására tettek ígéretet

2021. június 11. – 12:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Péntektől a délnyugat-angliai Cornwallban, Carbis Bay városában tart háromnapos csúcstalálkozót a világ hét legnagyobb fejlett gazdasága – az Egyesült Államok, Japán, Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Kanada, vagyis a G7. A hét ország vezetői a találkozón megállapodtak arról, hogy legalább egymilliárd adag koronavírus elleni védőoltást fognak szétosztani a fejletlenebb országok között. Az adagok felét az Egyesült Államok, 100 milliót pedig Nagy-Britannia fogja biztosítani – írja az AP hírügynökség.

„Segíteni fogunk abban, hogy globális partnereinkkel együttműködve kivezessük a világot ebből a világjárványból” – mondta Joe Biden amerikai elnök, aki ezt megelőzően további 80 millió adag vakcina június végéig történő szétosztására tett ígéretet. Boris Johnson brit miniszterelnök a maga részéről azt mondta, hogy Nagy-Britannia az első 5 millió adagot a következő hetekben fogja szétosztani, a fennmaradó részt pedig a következő egy év során.

Emmanuel Macron francia elnök üdvözölte az amerikai és brit kötelezettségvállalást, és azt mondta, Európának is ugyanezt kellene tennie. Azt mondta, hogy Franciaország az év végéig legalább 30 millió adag vakcinát fog szétosztani világszerte.

Joe Biden és Boris Johnson 2021. június 10-én, Cornwallban – Fotó: Brendan Smialowski / AFP
Joe Biden és Boris Johnson 2021. június 10-én, Cornwallban – Fotó: Brendan Smialowski / AFP

A G7 vezetői azt is remélik, hogy pénteken hivatalosan is elfogadják a legalább 15 százalékos globális minimumadó kivetésének ötletét, ami az olyan óriásvállaltokat terhelné, mint például a Google és a Facebook. A minimumadó célja, hogy megakadályozza, hogy a vállalatok adóparadicsomokat és más eszközöket használjanak az adóelkerüléshez.

A két év után először megrendezésre kerülő G7-csúcstalálkozó lehetőséget kínál Boris Johnson brit miniszterelnöknek, hogy felvázolja partnereinek a brexit utáni „globális Nagy-Britanniáról” alkotott elképzeléseit. Csütörtökön már külön tárgyalt is Bidennel, az egyeztetés után pedig azt mondta, felüdülés az új amerikai elnökkel együtt dolgozni.

A hivatalos csúcstalálkozói ügyek pénteken kezdődnek. A vezetők később II. Erzsébet királynővel és a brit uralkodócsalád több magas rangú tagjával is találkozni fognak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!