Óvatosan, bénán és kevesen, de megpróbálnák keményebben adóztatni a multikat

A világ hét legnagyobb fejlett gazdasága – az Egyesült Államok, Japán, Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Kanada, vagyis a G7 – hétfőn elvben megállapodott egy globális minimumadóról, konkrétan arról, hogy a multinacionális vállalatok nyeresége után legalább 15 százalékos társasági adót fognak behajtani.

A cél, hogy ezzel visszaszorítsák az adóparadicsomok pénzelszívó hatását, könnyebben utol tudják érni a világszerte összevissza könyvelő, adóelkerülő techcégeket, és növeljék a fejlett országok adóbevételeit.

Hogy ez sikerül-e, az ugyanakkor a mostani megállapodás fényében még messze nem biztos, a végrehajtáshoz ugyanis az amerikai kongresszusnak és más országoknak is lesz pár szavuk. A másik oldalról civil szervezetek azért támadták a megegyezést, mert szerintük nem megy elég messzire a vállalatok adóztatása terén, és a gazdag országoknak kedvez.

A megállapodás „történelmi, elégtelen és reménykeltő – igen, ez mind egyszerre”

– fogalmazott Gabriel Zucman egyenlőtlenségkutató, aki szerint a paktum történelmi, mert ez az első eset, hogy megállapodtak egy minimális adókulcsról; elégtelen, mert a 15 százalékos kulcs túl alacsony; reménykeltő, mert nincs akadály az előtt, hogy ezt akár 25 százalékra emeljék.

Nincs menekvés?

Az elvi megállapodás két részből áll. A legfontosabb az említett 15 százalékos minimum adókulcs, ami nem azt jelenti, hogy minden egyes országban legalább 15 százalékra kell emelni a társasági adó kulcsát, hanem azt, hogy a globális vállalatoknak minimum 15 százalékos tényleges adót kell fizetniük.

Ha például egy német cég Magyarországon 9 százalékos társasági adót fizet a nyeresége után, akkor Németország ettől a cégtől további 6 százaléknyi nyereségadót szedne be a Magyarországon elért eredménye után, hogy a teljes adóteher 15 százalékra jöjjön ki. Ennek a lényege az lenne, hogy a nagyvállalatoknak ne érje meg pusztán adózási kedvezmények vagy alacsony adókulcsok miatt harmadik országokba – például Panamába vagy akár Luxemburgba és Írországba – könyvelniük eredményüket.

A másik lényegi elem a nyereség nemzetközi elszámolására vonatkozik. A G7-ek elvi megállapodásában erről az áll, hogy „a legnagyobb globális vállalatok”, amelyek legalább tízszázalékos nyereségrátával rendelkeznek, az ezen 10 százalék feletti rész legalább ötödét eladásaik alapján fizessék be. A kicsit nyakatekerten megfogalmazott szabály lényege az lenne, hogy azok az országok részesedjenek az adóból, ahol a cégek a termékeiket értékesítik, tehát például a Facebook vagy a Google ne tudjon elbújni a helyi hatóságok elől.

Arról eléggé megoszlanak a számítások, hogy ezzel pontosan ki és mennyit nyerne.

A 15 százalékos minimumadó alapján egy európai uniós adóügyi agytröszt szerint az uniós cégek 50 milliárd euróval (kb. 17 billió forinttal) többet adóznának globális szinten; egy brit kutatóintézet szerint az Egyesült Királyság 7,9 milliárd fontot kaszálhat; az OECD korábbi számításaiból globálisan 84 milliárd dollár plusz adóbevétel jön ki. A második elem, az eladások alapján való adóztatás ennél jóval kevesebbet, 12 milliárd dollár pluszt hozhatna, ugyanakkor az eladások alapján a reallokáció összesen 100 milliárd dollárt érintene.

A 15 százalékos minimumadó fő áldozatai a számítások szerint amerikai multik lennének, amelyeknek elsősorban az amerikai államkasszát kellene dagasztaniuk. Ugyanakkor a második elemmel az Egyesült Államok járna rosszabbul: ha a világ száz legjövedelmezőbb multijának nyereségét összeadjuk, annak 72 százalékát amerikai cégek termelik. Ebből a megállapodás alapján többet kellene visszaosztani másoknak.

7 megállapodott, 132 hátra van

Ennek fényében a Financial Times szerint a paktum egy kompromisszum, ahol az Egyesült Államok hozzájárul az amerikai multik erősebb nemzetközi megsarcolásához, cserébe kap egy 15 százalékos globális minimumadót, továbbá egy ígéretet, hogy a jövőben mások nem próbálják adócsökkentéssel elcsaklizni az amerikai cégek profitját.

Utóbbi azért lényeges, mert Joe Biden amerikai elnök a jelenlegi 21-ről 28 százalékra akarja emelni a hazai társasági adót, amit a globális minimum hiányában még könnyebb lenne megkerülniük az amerikai cégeknek.

A közvetlen amerikai érdeken kívül ugyanakkor tágabb folyamatok és sokéves tárgyalások állnak a mostani megállapodás mögött. A világ húsz legnagyobb gazdaságának fóruma, a G20 és a főleg gazdag országokból álló Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szervezésében több hasonló, a globális adóelkerülés megakadályozását, a határokon átívelő tevékenységet végző techcégek tisztességes megsarcolását célzó reformterv van terítéken. A G7 mostani terve ezekhez kapcsolódik, és az összesen 139 gazdaság részvételével zajló tágabb tárgyalásokat is próbálja előremozdítani.

Egy szélesebb, globális egyezményhez először a G20-at kellene meggyőzni, amelynek pénzügyminiszterei júliusban találkoznak legközelebb. A tágabb, 139-es csoportban pedig olyan adóparadicsomok is vannak, mint például a megállapodást ellenző Írország vagy Magyarország, amelyek vagy hallani sem akarnak a minimumadóról, vagy minimum szeretnék csökkenteni annak kulcsát (Írország például a saját, 12,5 százalékos rátájára).

„Még meg kell győznünk más nagyhatalmakat, különösen ázsiai országokat. Elsősorban itt Kínára gondolok. Lássuk be, ez egy kemény harc lesz. Optimista vagyok, hogy nyerni fogunk, mert a G7 rendkívül erős politikai momentumot ad”

– mondta erről Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter.

Bár amerikai kollégája, Janet Yellen a multilateralizmus feltámadásáról beszélt, a magát Donald Trump amerikai exelnök idején a multilateralizmus védőszentjeként beállító Kína nem biztos, hogy szívesen lemondana adóügyi szuverenitásának egy jelentős részéről, különösen techcégei globális terjeszkedésének fényében.

Egymás között is van gond

A tágabb világ meggyőzése mellett egymással sincsenek még teljesen kibékülve a G7 tagjai. Az Egyesült Államok például azt akarja elérni, hogy Franciaország, Olaszország és az Egyesült Királyság a paktumért cserébe azonnal oldja fel a korábban az amerikai techcégekre kivetett különadóit. Ezt az érintett országok az amerikai ratifikáció előtt nem akarják meglépni. Franciaország pedig eleve magasabb adókulcsot akar kicsikarni.

Ezen vitákból fakadóan a megállapodás számos konkrétuma még nyitott, és ezek fényében a globális minimumadóról szóló szabályok törvénybe iktatása sem ígérkezik egyszerűnek, legalábbis a vállalati adóztatás rajongójának nem nevezhető Wall Street Journal értékelése szerint. Jogászok úgy vélik, hogy akár másfél évbe is beletelhet, mire minden G7-tagország ratifikálja a megállapodást, és természetesen a dolog életbelépése elsősorban attól függ, hogy a paktum átmegy-e az amerikai kongresszuson.

A washingtoni törvényhozás felsőházában a kormányzó Demokrata Párt és a Republikánus Párt 50-50 szenátorral rendelkezik, és bár költségvetési ügyekben szavazategyenlőség esetén a demokrata párti alelnök plusz egy voksa dönt, a kormány a demokrata szenátorokat sem mindig tudja meggyőzni. Az utóbbi hónapokban Joe Manchin, az egyébként erősen konzervatív Nyugat-Virginia demokrata szenátora többször beintett a párt progresszívabb törvénytervezeteinek, de rajta kívül több más, centrista demokrata sem biztos, hogy beleáll a dologba. Korábban például a társasági adó emelését is többen elutasították a párt szenátorai közül. A nyereség reallokációja pedig különösen kemény diónak ígérkezik Washingtonban.

A ratifikációt a pártbéli viták és a kongresszus procedurális buktatói mellett az is hátráltathatja, hogy az Egyesült Államoknak több adóügyi nemzetközi megállapodása van érvényben, amelyeket a mostani megállapodás fényében módosítani kellhet. Ehhez azonban kétharmados többség kell, miközben az adóellenes republikánusok nem valószínű, hogy támogatják a lépést.

A republikánusok két fajsúlyos adópolitikusa például már közölte,

„óva intünk az olyan lépésektől, amelyek hátrányba hozhatják az amerikai vállalatokat, és károkat okozhatnak az amerikai dolgozóknak és foglalkoztatásnak a gazdasági talpra állás kritikus pontján”.

Kevin Brady texasi republikánus képviselő pedig azt is hozzátette, hogy ha az amerikai társasági adó kulcsa 28 százalékra nő, akkor szerinte egy 15 százalékos globális minimumadó sem fogja visszatartani a hazai vállalatokat nyereségük és az amerikai munkahelyek kiszervezésétől.

A szegényeknek sem lesz jobb

Az adóparadicsomok és Kína mellett a szegényebb országok számára sem feltétlenül megváltás a G7-terv.

Ezen országokban egyébként valóban problémát okoz a vállalati adóelkerülés: az informális (szürke)gazdaság nagy mérete miatt más forrásokból, például személyi jövedelemadóból jóval kevesebb bevételük van. A Tax Justice Network kutatása szerint a szegényebb országok átlagban 5 százalékkal több adóbevételhez juthatnának, ha az eladások helye szerint adóztatnák a multikat, míg a gazdag országokban a különbség csak egy százalék. A civil szervezet szerint ezen a minimumadó sem változtatna annak jelenlegi formájában.

A megállapodással a fejlődő országok sincsenek kibékülve. Egyrészt a szabályokat – a 10 százalék feletti profit 20 százalékának reallokációja – túl bonyolultnak tartják, ehelyett az ő érdekük a teljes profit újraosztása lenne. Tartanak attól is, hogy a tárgyalásokon felmerült, a vállalatok jogi úton megtámadhatnák, ha érzésük szerint megpróbálják többször megadóztatni őket – ez szintén a szegényebb helyeken csattanhat. Végül pedig a minimumadó azokat az országokat is sújtja, amelyek adókedvezményekkel próbálnak tőkét becsalogatni, hogy a külföldi gyárak indítsák be a fejlődést.

Részben ebbe a kategóriába sorolható Magyarország is, ahol 9 százalék a társasági adó kulcsa, ami a legalacsonyabb az Európai Unióban, és e mellé a nagyobb beruházók jellemzően egyéni adókedvezményeket is kapnak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter májusban arról beszélt, a magyar kormány ellenzi az adóemelést, és azt hangoztatta, hogy „senkinek nincsen joga kívülről beavatkozni a magyar adópolitikába”.

Talán a legfontosabb bírálat a megállapodással szemben, hogy az egészen olyan sokat senki sem nyerne.

Ha csak a legnagyobb globális vállalatokat sarcolnák meg, akkor az OECD szerint a nyereség reallokációja mindössze egy százalékkal, a 15 százalékos minimumadó esetleg 2–4 százalékkal emelné a társaságiadó-bevételeket a fejlődő világban.

És bár abszolút értéken többet nyerne a fejlett világ, ott sem lenne szó pénzesőről: a néhány tízmilliárd dolláros összegek a fejlett országok költségvetési kiadásaihoz képest elhanyagolhatók, és a társasági adó Európában és Amerikában eleve nem számít jelentős bevételi forrásnak más adónemekhez viszonyítva. Sok hatalmas multira pedig nem is vonatkozna a mostani tervezet, például az Amazon a maga 7,5 százalékos nyereségrátájával nem is kerülne bele a nyereségátcsatornázás által érintett vállalatok közé.

Az Amazon egyébként hivatalosan üdvözölte a megállapodást, amely „segíthet stabilitást hozni a nemzetközi adózásban”. Hasonló nyilatkozatokat adott ki a Facebook és a Google is, bár itt vélhetően nem kifejezetten arról van szó, hogy a nagyvállalatok örülnek a pluszterheknek, hanem hogy kommunikációs szempontból jobban néz ki, ha kooperatívnak mutatkoznak.

Azt pedig vélhetően a techcégek is tudják, hogy egyelőre hatalmas félnivalójuk nincs. Ezt jelzi, hogy a legtöbb érintett és kommentátor azt hangoztatja, végső soron egy történelmi első lépésről van szó, amely messze nem tökéletes, de legalább a kiindulópontja lehet a jelenlegi, egyre kuszább nemzetközi adózási helyzet rendbetételének.