Kié lesz a Balkán? A Nyugat, Kína és Oroszország versenyfutása a befolyásért

2021. január 29. – 20:33

Kié lesz a Balkán? A Nyugat, Kína és Oroszország versenyfutása a befolyásért
A szerb és a kínai nép barátsághídjának is nevezett belgrádi Pupin-híd átadása 2014-ben – Fotó: Medin Halilovic / Anadolu Agency / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Miként hódítja meg a kínai tőke a kelet-közép-európai és a balkáni régiót? A kínai hitelből megvalósított nagy infrastrukturális beruházások (autópályák, vasutak), az erőműprojektek, vagy a cégvásárlások inkább szolgálják Kína állami érdekeit, mint a helyi polgárokét. Az EU-nak fel kellene kötnie a gatyáját – vélik a Center for the Study of Democracy elnevezésű civil szervezet tanulmányának szerzői.

Lássunk egy mintatörténetet! A Boszniai Szerb Köztársaság nem tartozik a világ legszerencsésebb térségei közé, nem dúskál a külföldi befektetésekben. Nagy ritkán azonban mégis el tudnak indulni méretes projektek is, például a 674 millió dollár (200 milliárd forint) értékű Stanari Hőerőmű, amelyet hivatalosan egy Vuk Hamovic nevű szerb üzletember brit cége, az EFT birtokol.

A vállalkozó nemcsak a helyi szerb kormányzattal ápol szoros kapcsolatokat, hanem Kínával is. A finanszírozás kétharmadát a China Development Bank adta. A hitel fedezete az EFT koncessziós joga volt a közeli lignitbánya feltárására. A konstrukció során törvényeket is kellett változtatni, a működtető komoly adókedvezményeket is kapott. A boszniai szerbek fővárosától, Banja Lukától 70 kilométerre fekvő befektetés sok mindent megtestesít, ami ellen a január 29-i szófiai (de online is követhető) konferenciát szervező civilek fellépnek:

  • elavult, környezetszennyező technológia telepítése, az energetikai átmenet és dekarbonizáció hátráltatása,
  • eladósodás Kína felé, növekvő függés egy új, terjeszkedő hatalomtól,
  • az állam, illetve államközeli üzletemberek bevonása, érdekeltté tétele ugyanakkor adófizetői szempontból vitatható megtérülés.
A Stanari Hőerőmű – Fotó: S-Tech

A trend

A tanulmányt bemutató eseményen Martin Vladimirov vezető kutató elmondta, hogy 12 országot vizsgáltak (elsősorban a Nyugat-Balkán országait, de Magyarország, Csehország, Románia, illetve Görögország is bekerült a szórásba).

Ebben az országcsoportban

  • a kínai tőkebeáramlás már elérte a 14 milliárd dollárt,
  • becslések szerint a térségben 10 ezer cégnek van kínai végső haszonhúzója,
  • ugyanakkor érdekesség, hogy ezek a cégek összesen is csak 10 ezer helyi embernek adnak munkát.

Az orosz, vagy kínai UBO-at (végső haszonhúzókat) azért nem mindig könnyű fellelni, mert svájci, holland, luxemburgi struktúrák mögé bújnak.

Ha a kutatás fő üzenetét szeretnénk összefoglalni, a Nyugatnak és különösen az EU-nak fel kell ébrednie. A világ ma már nem egypólusú, talán nem is kétpólusú, vannak ugyan természetes érdekzónák, de vannak olyan térségek is, például Afrika, vagy a Közel-Kelet, ahol még nyitott a csata, nem egyértelmű, hogy ki lesz a meghatározó nagyhatalom.

A balkáni befolyás

A balkáni befolyásért az EU, Oroszország és Kína szinte egyenlő eséllyel indul. Bár a Nyugat-Balkánon összesítve még az EU a legnagyobb befektető, de ha országonként állítunk fel sorrendet, akkor Oroszország és Kína is megelőzi még Németországot is.

A helyi társadalom pedig erősebben érzi az orosz és a kínai jelenlétet. Az utca emberének megítélése mindig az aktuális ügyeken múlik, Belgrádban most éppen a kínaiakat tartják a legnagyobb befektetőnek, de két éve, amikor a Szent Száva-templom mozaikjainak felújítását az orosz Gazpromnyefty finanszírozta, az emberek az oroszokat tartották a legnagyobbnak. Az EU-nak viszont hiába van sok befektetése, nem igazán tudta ezt átfordítani befolyásra.

Vlagyimir Putyin a belgrádi Szent Száva-templomban 2019-ben – Fotó: Mikhail Metzel / TASS / Getty Images

Márpedig, ha az EU komolyan gondolja az emblematikus klímacélokat (2030-ig, vagy 2050-ig), azzal is számolnia kell, hogy addig még bővülhet az unió a nyugat-balkáni országokkal.

Vagyis figyelnie kellene arra, hogy Kína ne növelje meg visszafordíthatatlanul a befolyását a térségben azzal, hogy egyszerűbb környezetvédelmi feltételek, kevesebb elvárás mellett ad pénzt bizonyos projektekre.

Nagy hangsúly az infrastruktúrán

A tanulmány nagyon sok hasonló projektet felsorol, de mi vegyes érzésekkel konstatálhatjuk, hogy a „mi” Belgrád–Budapest vasutunk, illetve Mészáros Lőrinc érdekeltségének vonatkozó megbízása is mintapélda.

Mi jellemez egy ilyen projektet? Hatalmas anyagi elköteleződés, ami a kínai bankoknak ad hitelkihelyezési lehetőséget, kínai cégeknek ad munkát, akár kínai munkavállalóknak külföldi feladatokat, de a lokális állami, vagy államközeli szereplőknek is megéri.

Az viszont már nehezebben látszik, hogy a magyar adófizetőknek miért lesz ez jó, hiszen az infrastruktúra inkább a „One Road – One Belt” (egy út, egy övezet) kínai kereskedelmi – logisztikai fejlesztési elképzelésbe illik, a modernkori selyemút kialakítását szolgálja. Lehet, hogy mi is nyerünk vele, ha majd erre jön a kínai áru, de mintha ez elsősorban nem annak lenne az érdeke, aki a cechet állja.

Szerb és kínai zászlók a nézők kezében a belgrádi Pupin-híd átadásakor 2014-ben – Fotó: Medin Halilovic / Anadolu Agency / AFP

Ilyen botrányba fulladt kínai beruházás sok volt a térségben.

Például az autópálya-építések, ahol legalább jobban látszik, hogy az állampolgárok használják majd az új infrastruktúrát. Észak-Macedóniában a kínai Sinohydro által épített Kicsevo–Ohrid autópálya csak az egyik szög volt a sok közül, ami Nikola Gruevszki bukásához vezetett, de az építkezést övező botrányok aligha javították a politikus megítélését..

Hasonló kínai finanszírozású projekt volt az, ahogy a kicsi Montenegróban a China Road and Bridge Corporation (CRBC) 1,84 milliárd dollárért épített autópályákat. Vagy ilyen a horvát Pelješac-híd, amelynek az az érdekessége, hogy ez egy horvát-horvát híd, amely az A1-es autópálya vonalán kikerüli Bosznia-Hercegovina tengeri kijáratát. A kínai konzorcium több mint 80 milliárd forintért építi azt a vonalat, amellyel a horvátok határátlépés nélkül elérhetik Dubrovnikot. De kínai a Belgrád külvárosában található Pupin-híd, amit a szerb és a kínai nép barátsághídjának is neveztek.

Kínai munkások a Pelješac-híd építkezésénél 2019 áprilisában – Fotó: Elvis Barukcic / AFP

Energetika

Az infrastruktúra fejlesztése hasznos, mindig az a kérdés, hogy mennyire éri meg Kínához kötnie magát egy országnak. A tanulmány szerint különösen akkor fontos kérdés ez, ha ráadásul Kína szennyező technológiákat finanszíroz, olyanokat, amelyeket egy uniós policy bank már nem tenne.

A bevezető példában említett boszniai szerb szenes erőmű mellett ilyen a szerb Kostolac B3 lignites erőmű, vagy a Smederevo acélmű. A nyugat-balkáni országokban a kínaiak több vonalon is benne vannak a szennyező lignitalapú áramtermelésben, és gyakorlatilag a tőkéjükkel olyan projekteket tesznek vonzóvá, amit uniós forrásból már nem lehetne finanszírozni. Elsősorban Szerbiában, Észak-Macedóniában, illetve Bosznia-Hercegovinában betonoznak be olyan fejlesztéseket, amelyek a következő évtizedekre megnehezítik a kibocsátás-csökkenést.

Itthonról ezt kevésbé látni, mert nálunk a kínai tőke éppen a megújuló napenergiába érkezett, ahogy azért van kínai megújuló napprojekt Krétán is, míg Boszniában, illetve Montenegróban komoly kínai finanszírozású szélfarmok segítik a megújuló villamosenergia-termelést.

Végül vannak olyan államok is, amelyek egészen más hozzáállással néznek Kínára, elsősorban Románia lehet példa, ahol az állam kacérkodott ugyan Kínával, de aztán több projektből is kifarolt. A legismertebb az a sztori, ahogy a román kormány tavaly januárban úgy döntött, hogy mégsem egy kínai energetikai vállalattal, a China General Nuclear Power Corporationnel bővíti az ország áramellátásának ötödéért felelős cernavodai atomerőművet. Azóta a román kormány nyugati csoportokkal tárgyalt, de a bővítés sorsa még nyitott.

A Kostolac B blokkja – Fotó: Mickey Mystique / Wikimedia Commons

Fogyasztási cikkek

Végül természetesen a kínai tőke jelen van egyéb szektorokban is. Magyarországon az 1990-es nyugati határnyitás, a bécsi bevásárlások jelképévé vált a szlovén Gorenje, ma már a hűtőládagyár a kínai Hisensee tulajdona.

De jelen van a térségben a hatalmas kínai konglomerátumok közül a Huawei, a Zijin, a COFCO, illetve a HNA is.

Kína mindenhol megjelenik, van, ahol ez nem annyira téma, nálunk például mintha ennek veszélyeivel kevésbé foglalkozna a civil szervezetek világa, mint például Csehországban és Bulgáriában.

Kína egyelőre az unión kívül, elsősorban a volt Jugoszláviában, vagyis főleg Montenegróban, Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban és Észak-Macedóniában a legerősebb.

A tanulmány szerint a kínai befektetők olykor térhódításra használják ki ezen országok demokratikus deficiteit (kevesebb közbeszerzés, alacsonyabb átláthatóság, uniós jog hiánya). Érdekes, hogy miközben nálunk az állami propaganda előszeretettel használja a civilekre, a „Soros-ügynök” szinonimát, addig Szerbiában sokszor azok a civilek a nemzet ellenségei, legalábbis a hivatalos irányvonal szerint, akik a kínai befolyás ellen szólalnak fel.

Martin Vladimirov kérdésünkre válaszolva, azért rögzítette önmagában természetesen nincsen gond a kínai működőtőkével, de azt korlátozni lenne érdemes, hogy ne szennyező technológiákat telepítsenek, vagy ne használják ki a kormányzatok demokratikus hiányosságait. Ebben segíthet,

  • ha az államok a kínai befektetőktől is hasonló sztenderdeket, követelnek meg, mint amelyek a nyugat-európaiakat kötik,
  • ha a nyugat-balkániakat jobban bevonjuk az uniós gondolkodásba, illetve
  • ha államonként erősítjük a független regulátorokat.