A francia rendőrnő gyilkosa radikális volt, és személyiségzavarokkal küzdött

2021. április 25. – 16:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Francia ügyész: Immár kevésbé vonható kétségbe, hogy a rendőrnő gyilkosa iszlamista radikális volt.

A 36 éves Jamel Gordeche tunéziai állampolgárságú férfi két nappal ezelőtt több késszúrással megölte a helyi rendőrség egy női alkalmazottját a franciaországi Rambouillet-ban – számolt be erről a Telex is. Jean-François Ricard, a francia terrorellenes ügyészség vezetője a folyamatban levő vizsgálatokról most kijelentette, hogy iszlám szélsőséges volt az elkövető, aki személyiségzavarral is küzdött.

„Jóllehet a támadó radikalizációja kevéssé tűnik vitathatónak, bizonyos személyiségzavarok is megfigyelhetők voltak nála”

A támadásban az áldozat meghalt, de az elkövető is, mert a rendőrnő társai lelőtték.

A tunéziai férfi 2009-ben, illegális bevándorlóként érkezett Franciaországba, de azóta menedékstátuszt kapott, legálisan tartózkodott az országban. 2020 óta munkavállalást is lehetővé tevő tartózkodási engedélye volt, és korábban nem volt ismert a hatóságok előtt.

Az apja elmondta, hogy a fia szigorú iszlám vallásgyakorló lett a közelmúltban. Ugyanakkor viselkedési problémákat is említett, amelyek az év eleje óta nála.

Ezért az elkövető február 19-én pszichológiai konzultáción járt a rambouillet-i kórházban, ahova négy nappal később visszarendelték. Az állapota azonban nem igényelt sem kórházi, sem gyógyszeres kezelést.

Az üggyel kapcsolatban eddig öt embert vettek őrizetbe. Az egyik előállított ember az elkövető apja, aki a fiával együtt lakott Rambouillet-ban, valamint a rendőrség két unokatestvérét és egy baráti párt is előállított, ez utóbbiak segítettek a gyilkosnak lakást találni.

A tragédia pénteken 14 óra 20 perckor történt a 26 ezer lakosú település rendőrőrsének bejáratánál a két biztonsági kapu között – írja az MTI. A támadó befurakodott az áldozata mögé, majd amikor mögöttük a kapu bezáródott, elővette a kést, és a kapu másik oldalán lévő rendőrök szeme láttára többször megszúrta a nőt. Amikor a második ajtó kinyílt, az egyik rendőr kétszer rálőtt az elkövetőre, aki később életét vesztette.

A vádhatóság szerint az elkövető a támadást megelőzően felderítette a terepet, tette végrehajtása közben pedig olyan kijelentéseket tett, amelyek terrorista indíttatásra utalnak. Szemtanúk beszámolói szerint a tettes azt kiabálta, hogy „Allahu akbar!”.

Az ügyészség a mobiltelefonja átvizsgálását követően közölte, hogy az elkövető dzsihadista internetes oldalakat látogatott. A közösségi oldalakon olvasható üzeneteiben a támadó évek óta elítélte az iszlamofóbiát, de a koronavírus-járvány miatti első országos lezárás óta csak imákat és idézeteket tett közzé a Koránból.

Az elmúlt években Franciaországban változó számú terrorcselekmény történt. 2015 volt messze a legsúlyosabb év, januárban a Charlie Hebdo vicclap elleni támadás követelt 12 áldozatot, majd novemberben az eddigi legsúlyosabb támadásban több helyszínen összehangolt támadást hajtottak végre a terroristák, a legtöbb áldozatot a Bataclan színház megtámadása követelte.

Később François Hollande elnök utasítására a francia titkosszolgálat és az amerikai hadsereg azonosította és egyesével levadászta a gyilkosokat. Az elmúlt időszakban a rendőrök és a templomok látogatói voltak a leginkább célkeresztben.