Leszúrtak egy francia rendőrnőt Rambouillet-ben, a hatóságok iszlamista támadásként kezelik az ügyet

2021. április 23. – 16:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megkéseltek egy rendőrnőt a franciaországi Rambouillet-ben -írta meg a Le Monde.

A gyilkosság pénteken 14 óra 20 perc körül történt a Párizstól mintegy hatvan kilométerre délnyugatra fekvő, közel 26 ezer lakosú városban, a helyi rendőrőrsnél.

A francia BFM adása szerint a támadó a telefonjával a kezében körözött egy ideig az őrs előtt, majd utána szaladt és torkon szúrta a dupla ajtón besétáló fegyvertelen rendőrnőt. A 49 éves nő, aki húsz éve dolgozott a rendőrségnél adminisztratív munkatársként, a helyszínen életét vesztette.

A 37 éves támadót két másik rendőr meglőtte, később pedig belehalt a sérüléseibe. A tettes tunéziai származású volt, indítékai egyelőre nem ismertek, de a Le Monde azt írja, hogy a szemtanuk „Allah akbar” kiálltást hallottak a férfitől a támadáskor. Egy rendőrségi forrás ugyanakkor arról számolt be, hogy a támadó nem kiabált iszlamista jelszavakat, amikor tettét véghez vitte.

Rendőrök biztosítják a helyszínt Rambouillet rendőrőrsénél – Fotó: Ian Langsdon/MTI/EPA/
Rendőrök biztosítják a helyszínt Rambouillet rendőrőrsénél – Fotó: Ian Langsdon/MTI/EPA/

Az ügyészség a támadó mobiltelefonjának átvizsgálása után azt közölte: az elkövető dzsihadista internetes oldalakat látogatott. A nála talált személyi papírok szerint Jamel G.-nek hívják, 36 éves tunéziai állampolgár volt.

2009-ben illegális bevándorlóként érkezett az országba, de azóta menedékstátuszt kapott, legálisan tartózkodott Franciaországban. 2020 óta munkavállalást is lehetővé tevő tartózkodási engedélye volt, és korábban nem volt ismert a hatóságok előtt.

A közösségi oldalakon olvasható üzeneteiben a támadó évek óta elítélte az iszlamofóbiát, de a koronavírus-járvány miatti első országos lezárás óta csak imákat és idézeteket tett közzé a Koránból. Jamel G. környezetéből három embert péntek este őrizetbe vettek. Nyomozati források szerint az egyikük fogadta be magához 2009-ben az elkövetőt, amikor Franciaországba érkezett.

Gerald Darmanin belügyminiszter Jean Castex miniszterelnök kíséretében azonnal a tragédia helyszínére ment. „Franciaország elvesztette egyik mindennapi hősét egy végtelen gyávaságból elkövetett barbár cselekedet következtében” – jelentette ki Castex.

Emanuel Macron elnök nem tudott a helyszínre menni, mivel Csád elnökének temetésén vett részt, de Twitteren megemlékezett az áldozatról. Posztjából kiderült, hogy az áldozatot Stéphanie-nak hívták. Macron azt is írta, hogy

„nem engedünk az iszlamista terrorizmussal szemben”.

Az Országos Terrorelhárítási Ügyészség megkezdte a nyomozást, már átkutatták a támadó otthonát. Bár az elkövető indítékai nem ismertek, a támadás módja (kés), célpontja (hatóság) és ideje (péntek, a muzulmánok szent napja) dzsihadista támadásra utal. Az eljárás hivatalos személy ellen elkövetett terrorista gyilkosság gyanújával folyik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!