Megköveztek és felgyújtottak egy titokzatos fémoszlopot Afrikában
2021. február 19. – 10:04
Tavaly év végén futótűzként terjedt a monolit-őrület. A utahi sivatagban talált eredeti, több méteres fémoszlop másolatai sorra kezdtek felbukkanni a világ különböző pontjain: Ausztriában, Romániában, és persze Magyarországon is megjelent egy-egy titokzatos monolit. (Az újpalotai réten felállítottról később kiderült, hogy Pamkutyáék műve volt.)
A „monolit kultúra” a héten Afrikát is elérte, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában egy körforgalom közepén állított fel valaki egy közel négyméteres, háromszög alapú fémoszlopot. A helyiek ennek viszont nem örültek túlzottan, az eredetével kapcsolatos félelmek miatt szerdán megkövezték és felgyújtották azt. Egyesek attól tartottak, hogy ez a sátán műve, vagy pedig földönkívüliek helyezték oda, írja a BBC.
„Felébredtünk, és láttuk ezt a fémes háromszöget... Meglepődtünk, mert ilyet gyakran láttunk már a szabadkőművesekről vagy az illuminátusokról szóló dokumentumfilmekben” – idézi Serge Ifulu helyi lakost a Reuters. Tanúk szerint a lakosok megsemmisítették az oszlopot, hogy megnézzék, mi van benne. Üregesnek bizonyult, a fémlemezeket egy vázra rögzítették.
Bayllon Gaibene helyi polgármester a BBC-nek azt mondta, hogy az oszlop egy részét elküldték szakértőkhöz, hogy megismerjék az eredetét. Egyúttal tagadta Gentiny Ngobila, Kinshasa kormányzójának vádját, miszerint ő lenne felelős a titokzatos monolitért.