Utah után Újpalotán is megjelent egy titokzatos fémoszlop

2020. december 11. – 16:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Országimázs szempontjából nem éppen a legszerencsésebb helyre pottyantotta le az első hazai monolitot a Mikulás: egy füves puszta közepén áll magában, a távoli háttérben az újpalotai lakótelep szürke betoncsíkja húzódik. Olvasónk szerint a kivitel is elég magyaros:

Nem tömör, hanem fémvázra szegecselt lemez

– írta, miután szemrevételezte a különös tárgyat. Az első levél után nem sokkal többen is beszámoltak lapunknak az újpalotai magyar fémoszlopról. Egyikőjük kutyája gyanakodva meg is szaglászta a fura szerkezetet, ami a Rákospalotai határút ás a Szentmihályi út által közrefogott nagy, füves pampán meredezik.

Olvasónk fotói
Olvasónk fotói

A furcsa monolit először az Egyesült Államokban bukkant fel, Utah államban, a sivatagban, aztán eltűnt. Ezt követte egy másik Kaliforniában, amit csakhamar egy csapat férfi távolított el, miközben a beszámolók szerint többek közt azt kántálták: „Jézus Krisztus a király”. és hogy „nem akarunk illegális idegeneket Mexikóból, sem az űrből!”

A monolit aztán megérkezett Európába: Romániában és Belgiumban is találtak hasonlót.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ki rakosgatja ki a fura fémoszlopokat a világ különböző pontjaira. A legvalószínűbb feltételezés eddig, hogy egy új-mexikói művészcsoporttól származhattak az első titokzatos fémoszlopok. Bárki is készítette az elsőt, Európában is gyorsan követőkre talált.

Kattint a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!