Egy új-mexikói művészcsoporttól származhatnak a titokzatos fémoszlopok

2020. december 7. – 08:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Bejelentkezem…Van olyan gyűjtő, akit érdekelne egy földönkívüli monolit? 43 ezer dollárt kérnék érte” – ez volt az a bejegyzés december negyedikén, amit a The Most Famous Artist, vagyis A Leghíresebb Művész néven futó Santa Fé-i művészcsoport alapítója, Matty Mo tett közzé a Twitteren egy fotó kíséretében. A képen egy csomagolt fémoszlop látható, épp olyan, mint amilyen egyszer csak feltűnt az utahi sivatagban és más helyszíneken, majd egyszer csak rejtélyesen eltűnt onnan. Mo emellett több cikket is megosztott az oszlopokról.

A New York Post cikke szerint Mónál egy Instagram bejegyzése alatt, a kommentekben rá is kérdeztek arra, hogy ő volt-e, azaz ők telepítették-e a rejtélyes oszlopokat, mire azt írta, ha „you alatt ránk gondolsz, akkor igen”. A sajtómegkereséskre azonban nem adott egyértelmű válaszokat, a Mashable-nek is azt mondta, a jogi nehézségek miatt nem mondhat ennél többet. Mo több képet is posztolt fémoszlopokról, volt azokról több munka közbeni kép is.

>> A Telex legfrissebb híreit itt találja. <<

Az első monolitot november 18-án Utahban találták meg, két héttel később ez rejtélyes körülmények között eltűnt, ismeretlenek állítólag feldarabolták és elvitték. Az utahi után pár nappal a Romániában is találtak egy hasonlót, de ez is hamar eltűnt. Kaliforniában december elején találtak egyet, amit végül keresztre cseréltek. Feltűnt egy fémoszlop Pittsburgh-ben is, ám ezt többen csak PR-fogásnak gondolták, a minap pedig egy hollandiai természetvédelmi területen akadtak rá egy újabb oszlopra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!