Nyom nélkül eltűnt a titokzatos utahi fémoszlop

2020. november 29. – 08:15

Másolás

Vágólapra másolva

Alig tíz nappal a felfedezése után nyom nélkül el is tűnt az a titokzatos, ember alkotta fémoszlop, amire még november 18-án bukkantak rá vadfigyelők egy utahi nemzeti parkban.

A háromszög alapú fémoszlop a utahi földkezelő közleménye szerint pénteken tűnt el, és ahogy a tárgy alkotója, úgy az eltávolítója sem ismert. Hozzátették, hogy mivel magántulajdonnak tekintik a tárgyat, így nem ők intézkedtek annak elszállításáról, és az eltűnése miatt sem ők, hanem a seriff irodája fogja nyomozni.

A fémoszlop megtalálását november 23-án jelentették be, és bár a helyét nem fedték fel, az interneten villámgyorsan megtalálták azt. Ezzel egy időben több elmélet is született, hogy ki helyezhette oda azt 2015-16 táján, majd a turizmus is beindult, és napokon belül kíváncsiskodók tömege lepte el a helyet, mielőtt pénteken eltűnt volna az oszlop.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!