Felső-Ausztriában is megjelent egy titokzatos monolit

2020. december 14. – 18:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Felső-Ausztriában is megjelent egy titokzatos fémoszlop, az úgynevezett monolit, írja az OE24.

A kb. 3 méter és 10 centi magas fémoszlopra Peuerbach településén bukkant rá egy 54 éves férfi. A férfi, aki a telek tulajdonosa, azt állította, pár napja látott két embert egy autóval járni a mezőn. Ezután szólt a rendőröknek, akik a férfi információit nem tudták megerősíteni, de Facebookon megosztottak egy képet a fémoszlopról:

A monolitot azóta eltüntették a telekről. Az első fémoszlop az Egyesült Államokban bukkant fel először Utah államban, a sivatagban, aztán eltűnt. Ezt követte egy másik Kaliforniában, amit csakhamar egy csapat férfi távolított el, mert „nem akartak idegeneket az űrből”. A monolit ezután megjelent Újpalotán is. Azt egyelőre még nem tudni, kihez vagy kikhez kötődnek a titokzatos fémoszlopok, amelyek történetéről itt írtunk bővebben.