Bemutatták, milyen vádpont alapján indítanák meg Trump ellen az impeachmentet a demokraták

2021. január 11. – 19:16

frissítve

Bemutatták, milyen vádpont alapján indítanák meg Trump ellen az impeachmentet a demokraták
A Nemzeti Gárda a Capitolium körül a zavargások után felállított kerítésnél 2021. január 11-én – Fotó: Daniel Slim / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A demokraták hétfőn bemutatták azt a vádpontot, ami az amerikai elnök elmozdítására irányuló impeachment eljárás alapja lenne a képviselőházban, ebben azzal vádolnák Donald Trumpot, hogy felkelésre bujtott fel a törvényhozás épületének múlt szerdai ostroma előtt, írja a CNN.

Szerda este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte, és arra buzdította sokezer hívét, hogy menjenek az épülethez. A zavargásokban meghalt egy, a Capitoliumot védő 42 éves rendőr – róla itt írtunk hosszabban – és a támadók soraiból egy 35 éves, Trump- és összeesküvés-hívő nő (róla pedig itt olvashatnak bővebben). Három másik ember egyelőre tisztázatlan körülmények között veszítette életét a Capitolium közelében.

Nancy Pelosi demokrata házelnök már vasárnap este jelezte, hogy először hétfőn megpróbálnak ellenszavazat nélküli egyetértésben elfogadni egy határozatot, amely felszólítja Mike Pence alelnököt és a Trump-kabinet tagjait, hogy egy másik módon, az alkotmány 25. kiegészítését alkalmazva váltsák le Trumpot. A határozatban 24 órát adnak arra Pence-nek és a kabinetnek, hogy lépjen.

Ha pedig ez nem történik meg, a képviselőház akkor szavazna az alkotmányos vádeljárás, az impeachment folyamat elindításáról. Miután a Pence-t felszólító határozatot republikánusok a hétfői ülésen ellenezték, erről kedden tarthatnak majd szavazást a képviselőházban, ahol várhatóan a demokrata többséggel elfogadhatják.

A 25. alkotmánykiegészítés alapján az Egyesült Államok elnöke elmozdítható hivatalából, amennyiben nem képes feladatai ellátására. Ehhez azonban az alelnök és a kabinet vezető tagjai többségének beleegyezésére van szükség. Ha az elnök hivatalosan is ellenkezne a saját elmozdítása ellen, akkor a kongresszus elé kerül az ügy, ahol mindkét házában kétharmados többségre van szükség az elnök eltávolításához. Eddig pedig nincs arra utaló jel, hogy Pence, vagy a kabinet többsége meglépné ezt.

Ha Pence nem lép, és a demokraták megindítanák az impeachmenthez szükséges eljárást, azt a hétfőn bemutatott másik dokumentum alapján tennék. Ebben hivatkoznak arra, hogy Trump többször is megalapozatlanul azt hangoztatta, hogy ő nyerte a novemberi elnökválasztást, a Fehér Háznál múlt szerdán a Capitolium elleni ostrom előtt tartott beszédére, és arra is, hogy azt akarta elérni a georgiai választási eredményekért felelős tisztviselőnél, hogy találjon neki szavazatokat.

A demokraták szerint Trump ezekkel súlyosan veszélyeztette az Egyesült Államok és kormányzati intézményeinek biztonságát, a demokratikus rendszert, és beavatkozott a békés hatalomátadási folyamatba.

Nancy Pelosi demokrata házelnök 2021. január 10-én – Fotó: Andrew Cabellero-Reynolds / AFP
Nancy Pelosi demokrata házelnök 2021. január 10-én – Fotó: Andrew Cabellero-Reynolds / AFP

Még van bizonytalanság, de az impeachmentről szóló határozatról akár szerdán vagy csütörtökön is szavazhatnak a képviselőházban, ahol a demokratáknak megvan a szükséges többségük ahhoz, hogy hivatalosan is eldöntsék a Trump elleni alkotmányos vádeljárást. Ha ez megtörténne, akkor Trump lenne az első elnök az amerikai történelemben, aki ellen kétszer is megindul az impeachment.

Ugyanakkor a képviselőházi vádemelés után az impeachment sorsa átkerül a szenátusba, ahol kétharmados többséggel kellene megszavazni, a felsőház pedig január 19. előtt nem ülésezik, január 20-án viszont már beiktatják Joe Bident az Egyesült Államok következő elnökének. A január 20-tól Kamala Harris alelnök szavazategyenlőséget eldöntő voksával már demokrata irányítás alá kerülő szenátusban is legalább 17 republikánus szenátor támogatására lenne szükségük a demokratáknak.

Jogászok szerint ugyanakkor az impeachment folytatható lenne Trump távozása után is. Ebben az esetben az adna az eljárásnak a szimbolikusnál jóval nagyobb súlyt, hogy – a 25. alkotmánykiegészítés aktiválásával ellentétben, ami csak egyszerűen elmozdítja az elnököt – ha ez átmegy a szenátusban, akkor

a felsőház utána dönthetne arról is, hogy megfosztja-e Trumpot a volt elnököknek járó juttatásoktól, és eltiltja-e attól, hogy újból közhivatalt töltsön be.

Mivel Trump csak egy ciklust töltött ki, alapesetben 2024-ben lehetősége lenne újból elindulni az elnökségért.

Azonban a képviselőházi demokraták azzal is tisztában vannak, hogy ha nyolc napon belül az impeachmenttel nem tudnák eltávolítani Trumpot, mielőtt január 20-án egyébként is távozik a Fehér Házból, akkor erősen rányomhatná a bélyegét Biden elnökségének első időszakára, ha a szenátusnak az impeachmentre kellene koncentrálnia. A felsőháznak ugyanis az új elnök ciklusának elején döntenie kellene Biden kabinetjének tagjairól, vagy éppen a koronavírus-járvány kezeléséhez tervezett újabb törvényekről.

Ezért a képviselőházi demokrata vezetésből James Clyburn azt is felvetette a CNN-nek vasárnap nyilatkozva, hogy elképzelhető volna, hogy a képviselőház csak később küldené meg a szenátusba az impeachment jelentését, például megvárnák vele Biden első száz hivatalban töltött napját.

A demokraták képviselőházi frakcióvezetője, Steny Hoyer viszont ennek ellentmondva kijelentette hétfőn, hogy ő amellett van, hogy késlekedés nélkül küldjék tovább a vádpontokat a szenátusba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!