Macron szerint ki kell jelenteni, hogy az iszlám Franciaországban vallás, nem politikai mozgalom
2020. november 19. – 18:22
Emmanuel Macron francia államfő javaslatára a muzulmán vallás meghatározó személyiségei kidolgozták a imámok nemzeti tanácsának alapjait. A szervezet feladata lesz hitelesíteni az imámokat Franciaországban – közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal, írja az MTI.
A tájékoztatás szerint a köztársasági elnök szerda este fogadta hivatalában a legfőbb franciaországi muzulmán szervezet, a muzulmán vallás francia tanácsának (CFCM) elnökét, Mohammed Moussaouit, a föderációt tömörítő kilenc testület vezetőit és Chems-Eddine Hafizt, a párizsi mecset rektorát. Macron felkérte őket, hogy két héten belül fogalmazzák meg az imámok számára „a köztársasági érték chartáját”.
A chartának rögzítenie kell a köztársasági értékek elismerését, ki kell jelentenie, hogy az iszlám Franciaországban vallás, nem pedig politikai mozgalom, valamint azt is, hogy cél, a külföldi államok beavatkozásának megszüntetése.
Az iszlám szeparatizmusról október elején tartott beszéde és főleg az azt követő dzsihadista merényletek, egy történelemtanár lefejezése és a nizzai, három áldozatot követő templomi késelés óta a francia elnök egyre nagyobb nyomást gyakorol a franciaországi muzulmán vezetőkre annak érdekében, hogy ők is vegyék fel a küzdelmet a külföldi befolyás, a radikalizáció és a politikai iszlám ellen.
A legfőbb cél, hogy négy éven belül távozzanak az országból a kétoldalú szerződések keretében külföldről legálisan érkezett imámok. A 2500 franciaországi mecsetben jelenleg mintegy háromszáz, török, marokkói és algériai imám teljesít szolgálatot. Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint a szerda esti találkozón Macron egyértelműségre kérte a témában a muzulmán vezetőket, több szervezetnek ugyanis köztudottan ambivalens az álláspontja a külföldi imámok kérdésében.
A CFCM-ben található kilenc szervezet közül az Elysée-palota szerint legalább háromnak nem köztársasági a világnézete. „Ha valaki nem írja alá ezt a chartát, levonjuk a következtetéseket” – idézte az elnöki hivatal az államfőt. Az imámok nemzeti tanácsa nem egyszerűen hitelesíteni fogja az imámokat egy hivatalos igazolvánnyal, hanem meg is vonhatja tőlük az engedélyt, amennyiben nem tartják be a chartát. Az imámoknak kötelező lesz a francia nyelv ismerete, illetve az egyetemi diploma is.
Egyes vélemények szerint a muzulmán vezetők bevonása a franciaországi iszlám megszervezésébe győzelemként értékelhető Emmanuel Macron számára, akit több muzulmán országban élesen bíráltak amiatt, hogy a radikális iszlám felszámolását célzó beszédében azt állította, hogy az iszlám vallás válságban van. Egy iráni újság ezután ördögként ábrázolta őt a címlapján. Az államfő korábban a szüzességtesztelésnél is frontot nyitott az iszlám radikálisokkal szemben.