Joe Biden végül behúzta Arizonát

2020. november 13. – 08:33

frissítve

Joe Biden végül behúzta Arizonát
Trump hívei Chandlerben (Arizona) Fotó: Matt York / MTI-AP

Másolás

Vágólapra másolva

A demokraták 24 év után tudták legyőzni a republikánusokat Arizona államban.

A CNN bejelentése szerint Joe Biden, az új amerikai elnök immár biztosan legyőzte Arizonában is Donald Trump korábbi elnököt, ami azért is érdekes, mert az állam hagyományosan republikánus kötődésű, a párt sok neves politikusa (például John McCain korábbi elnökjelölt) indult innen.

(Ide kattintva olvashatja további cikkeinket!)

A délnyugati, sivatagos államban utoljára 24 évvel ezelőtt tudott demokrata jelölt győzni, akkor Bill Clinton szerezte meg a szavazatok többségét és a 11 arizonai elektor támogatását.

A CNN három okra vezeti vissza az eredményt, egyrészt az államban megnőtt a latinó szavazók száma, és ők a közvélemény-kutatások alapján inkább demokrata szavazók, másrészt több, liberálisnak tartott államból, így Kaliforniából és Illinois-ból is tömegesen költöztek az elmúlt években Arizonába választók, végül egy kimutatás szerint a hagyományosan republikánus, arizonai, elővárosi választók közül sokaknak maga Donald Trump személye nem volt elfogadható.

A különbség végül alig lett több, mint tízezer szavazat, Biden 49,4, míg Trump 49,1 százaléknyi érvényes szavazatot kapott.

Joe Biden múlt szombaton nyerte meg az amerikai elnökválasztást Donald Trumppal szemben, miután átlépte a győzelemhez szükséges 270 elektort Pennsylvania állam behúzásával. Azóta Nevadát és most Arizonát is megnyerte, így már 290 elektornál jár. Szintén ő vezet 14 ezer szavazattal a hagyományosan republikánus Georgiában is, ahol azonban újraszámolást tartanak, de ezeken általában néhány száz szavazatos változások lehetségesek. Ha ott is végleges lesz az eredmény, 306 elektorral zárhat majd.

Trump ennek ellenére továbbra sem fogadja el Biden győzelmét, választási csalásról beszél, és kampánycsapatával jogi eljárásokat kezdeményeznek, noha egyelőre nem sikerült épkézláb bizonyítékokat felmutatniuk. Egyelőre a hivatalos átmenet sem kezdődhetett emiatt meg, azt pedig már hat republikánus szenátor is kifogásolta, hogy Biden nem kapja meg a napi elnöki összefoglalókat sem.

Biden viszont már megválasztott elnökként kommunikál, bejelentette kabinetfőnökét, legelső feladatának pedig a koronavírus megfékézését tartja, ennek érdekében pedig máris létrehozott egy koronavírus-munkacsoportot, hogy elnöksége első napján rögtön hatékonyan intézkedhessen január 20-i beiktatása után.

Az egyes államokban december 8-ig kell véglegesíteni az eredményeket, az elektori kollégium pedig december 14-én fog hivatalosan is szavazni az új elnökről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!