„Nem lehetünk elégedettek” – magyar szakemberek a hazai járványkezelésről és a 6. hullám esélyeiről

2020 március közepén jelent meg az új típusú koronavírus Magyarországon, ami az ötödik járványhullám levonulása után is jelen van, a fertőzöttek száma éppen újra emelkedik. A különböző szakterületek képviselőiből álló Konszenzus az Egészségért Kör Szakértői (KEKSZ) nevű civil kezdeményezés szerda este egy online is követhető konferencián elemezte a magyar járványkezelés tanulságait „Mit tanulhatunk a koronavírus elleni védekezés menedzseléséből” címmel.

„Nem lehetünk elégedettek azzal, ami történt, biztos, hogy kell javítanunk és kell fejlődnünk”

– állapította meg Oroszi Beatrix orvos-epidemiológus, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központ (SE ESK) megbízott igazgatója. A szakember szerint nem kell más országokhoz hasonlítgatni a magyar járványkezelést, elég, ha magunkhoz mérjük magunkat. A halálozás a második és harmadik járványhullámban 35, illetve 32 százalékkal volt magasabb az előző hat év hazai átlagához képest. Uniós összehasonlításban az átlag fölött van a magyar halálozás, Lengyelországban pedig még ennél is rosszabbak a számok. Nem sok hasznunk van abból, ha a lengyelekhez mérjünk magunkat, nem bűnbakokat és felelősöket kell keresni, hanem tanulni kellene a helyzetből, mondta Oroszi.

Egyenlőtlenség a védelemben is

A járvány elején komoly problémát jelentett, hogy a hazai rendszer nem volt képes megfelelően észlelni a járvány kiterjedését. Míg az első hullámban hivatalosan 3500 regisztrált esetet mutattak ki, egy későbbi vizsgálat (HU-UNCOVER) azt tárta föl, hogy igazából ennek 16-szorosa, 56 439 fertőzött vagy olyan ember lehetett, aki tünetmentesen esett át a betegségen. Ez jelentős aluldetektálásra utal.

Nagyon valószínű, mondta Oroszi, hogy amikor 2020 márciusában az első esteket észlelték, majd pedig az első – egyébként szakmai szemmel nagyon jó – hazai korlátozó intézkedéseket bevezették, akkorra már a járvány bőven zajlott, felfutóban volt Magyarországon.

Fontos tanulság akár a koronavírus újabb variánsainak megjelenésére, akár minden más későbbi járványra, hogy fejlődni kell a vírusok minél koraibb felismerésében és az elterjedtségük feltérképezésében. Csak így lehet ugyanis megfelelő védelmi intézkedéseket hozni, hívta fel a figyelmet az epidemiológus.

A második hullám elején is megtévesztették a szakembereket a számok, mert a hullám elején volt egy ellaposodás a statisztikákban. Először azt gondolták, hogy „egy kis kontaktkutatással, egy kis maszkhasználattal” meg lehet fogni a járványt, a számok azonban exponenciálisan kezdtek el növekedni (részben az akkor megjelenő, olcsóbb gyorsteszteknek köszönhetően), így a 2020. november 11-i szigorítások is valamelyest elkéstek már.

Oroszi azt mondta: hiába van azóta védőoltás, ő epidemiológusként továbbra is hisz a nem-farmakológiai megoldásokban, azaz a hagyományos járványellenes intézkedésekben, tehát a maszkhasználatban, a távolságtartásban, a következetes kontaktkutatásban, a karanténban, „mert még mindig nincs olyan védőoltásunk, ami a vírus terjedését meg tudná akadályozni”. Ilyen hagyományos járványellenes intézkedéseket jelenleg Kína alkalmaz, amely egész városokat zár le, Európa viszont láthatóan feladta ezt a módszert. Ezeknél az intézkedéseknél sokat számít a gyorsaság, hiszen minden járvány úgy kezdődik, hogy „nincsen semmi”, aztán viszont pillanatok alatt felfutnak a fertőzöttszámok, mert az ilyen járványok esetén minden görbe exponenciális. Ha nem védekezik jól egy ország, akkor a súlyos esetek terhét az egészségügyi ellátórendszer érzi meg.

Oroszi hazai földrajzi eloszlási adatokat elemezve még egy komoly problémára hívta fel a figyelmet. Magyarországon a többlethalálozás jelentős része a társadalmi egyenlőtlenségből fakad, magyarul a hátrányosabb helyzetűek körében kimutathatóan többen haltak meg Covid-19-cel összefüggésben, mint a jobb jövedelmi helyzetű csoportok tagjai közül. Az ország fejlettebb nyugati területein több fertőzöttet regisztráltak, hiszen az ott élőknek eleve több lehetőségük (és pénzük) volt tesztelésre, a Covid-19-ben elhunytak többsége ugyanakkor Észak-Magyarországon volt. Felmérések mutatják azt is, hogy a hátrányosabb helyzetű térségekben élők körében az országos átlaghoz képest 40 százalékkal alacsonyabb volt az átoltottság,

Az oltást tehát épp az a legrosszabb társadalmi-gazdasági helyzetű réteg kapta meg legkevésbé, amely amúgy is rosszabb egészségi állapota miatt jobban rászorult volna, vagy például eleve olyan munkát végez, amit nem tudott home office-ból ellátni.

Ezt az egyenlőtlen helyzetet a védőoltások csökkenthették volna, de a védőoltás nem jutott el azokhoz, akiknek a legjobban szüksége lett volna erre. Ennek sok oka volt, de a szakirodalom egyértelműen a bizalmi válságot jelöli meg a legnagyobb problémaként – mondta Oroszi.

Lehet tanulni a sikeresen védekező országoktól

Balkányi László, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) volt tudásmendzsere igyekezett a magyar járványkezelést elhelyezni a nemzetközi mezőnyben. Mint mondta: a statisztikák ugyan sokfélék, és országonként eltérő módszertanúak lehetnek, de ezek sem tudják megmagyarázni azt a hatalmas különbséget, hogy Magyarországon 2021 augusztus végéig 3123 ember halt meg egymillió lakosra vetítve a Covid-19-cel összefüggésben, miközben a járványt sikeresen kezelő Új-Zélandon, Szingapúrban, Tajvanon, Dél-Koreában, Finnországban, Norvégiában vagy Japánban átlagosan csak 110 elhunyt jutott egymillió lakosra.

Balkányi a felkészültség, a pandémiás tervek, az időben meghozott járványvédelmi intézkedések, a kommunikáció, a fertőzött és nem fertőzött betegek orvosi ellátásának megszervezése és a járvány tanulságainak elemzése szempontjából vizsgálta a hazai és a külföldi védekezés eredményeit. Magyarország sok tekintetben nem teljesített jól. A magyar járványvédekezés úgy indult, hogy orvosok mezőgazdasági boltokból próbáltak beszerezni maguknak vegyvédelmi ruhákat, de más országok sem voltak jobbak ebben. Franciaország például a SARS idején hiába tett félre sok millió maszkot a raktáraiba, egy idő után úgy gondolták, ezekre már nem lesz szükség, úgyhogy kidobták a készleteket. Ezután jött a Covid-járvány, amelyben kezdetben világméretű maszkhiány volt, az orvosoknak sem jutott elég védőeszköz.

Érdemes tanulmányozni más országok példáját, mondta Balkányi. Magyarországon sokszor ad hoc meghozott intézkedéseket láttunk, elég csak visszaidézni, hogyan született meg 2020 márciusában teljesen váratlanul az iskolabezárásról szóló döntés. Németországban ezzel szemben a lakosság számára is kiszámíthatóvá tették a helyzetet azzal, hogy előre megmondták, milyen fertőzöttségi aránynál lehet számítani újabb korlátozó intézkedésekre. Ott tudták sikeresebben kezelni a járványt, ahol decentralizálták a döntéshozatalt, lokális, kisebb területekre hangolt intézkedéseket hoztak. A sikeresen védekező országokban nagyobb szabadsága volt a szakpolitikusoknak, a politika alávetette magát a szakpolitika javaslatainak. Ha ezek nem is voltak mindig helyesek, voltak mechanizmusok arra, hogy javítsanak ezeken. Svédország képes volt bevallani a nyájimmunitásra alapozott stratégiája hibáit, és javítani a működésén.

Ápolók nélkül nem ment volna

A döntéshozatali problémákkal foglalkozó Marton Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója a magyar járványkezelés több problémáját sorolta fel. Az elégtelen kontaktkutatást a személyes adatok védelmével indokolták, miközben ha a helyzet úgy kívánta, ilyeneket más esetben bármikor kiszolgáltattak. Súlyos problémát jelentett az egészségügyi munkaerőhiány, a szektort 16 700 egészségügyi dolgozó hagyta el az elmúlt két évben. A túlságosan oltásközpontú védekezés közben hiba volt, hogy a maszkviselést elhanyagolták, mondta Marton, közben egymásnak ellentmondó üzenetek jelentek meg a vírus veszélyességéről. A védekezés felelősségét és az azzal járó népszerűtlenséget az önkormányzatokra hárították, de ehhez nem szolgáltattak nekik megfelelő adatokat. Az előadó szerint miközben tudható volt, hogy a vírus nem tűnt el, és újabb mutációkkal fog visszatérni, nem volt célravezető azt kommunikálni minden járványhullám végén, hogy „legyőztük a vírust”.

Szűcs Nikolette, a Semmelweis Egyetem Covid-osztályának főorvosa személyes élményeiről és a betegek ellátásának hétköznapi problémáiról beszélt előadásában. Míg az első hullám idején a kevés beteg még 1-2 ágyas, megfelelően elkülönített kórteremben tudott feküdni, a 2. hullámban már előfordult, hogy 1-2 nap alatt kellett felállítani komplett új osztályokat, mert nagyon sok beteg jött. A Covid-osztályokon urológusok, gyermekgyógyászok, szemészek dolgoztak együtt. Kezdetben túl sok vizsgálatot kértek, mert még nem volt elég tapasztalatuk a betegségről, és az orvostanhallgatók is nagyon hamar a mélyvízbe kerültek. Komoly gondot jelentett kezdetben, hogy a védőöltözetben alig-alig tudtak kommunikálni a betegekkel, mert azok sokszor nem értették, mit mondanak az orvosok. Később a betegeknek adtak magukról olyan fényképeket, amelyeken látható az arcuk, hogy legalább el tudják képzelni, kik kezelik őket.

A harmadik hullámra tudták rendesen megszervezni úgy a kommunikációt a látogatási tilalom miatt a kórház falain kívül rekedt hozzátartozókkal, hogy az ne lehetetlenítse el a munkát: minden nap egy órát szántak arra, hogy végighívják a rokonokat és tájékoztassák őket a betegek állapotáról. Nagyon sok segítséget jelentettek a pszichológusok, akik az orvosoknak is nagyon hasznos tanácsokat tudtak adni arról, hogyan kommunikáljanak a hozzátartozókkal és a betegekkel. Szűcs Nikolette külön kiemelte a gyógytornászokat, akik a kórtermek közepén állva mutatták a gyakorlatokat a lábadozó betegeknek. „Az ápolónők nélkül nem ment volna” – emelte ki a főorvos, aki arról is beszélt, hogy a harmadik hullámra sok egészségügyi dolgozó elfásult, és pszichésen is komoly terhelést jelentett számukra, amikor sok fiatal embert láttak meghalni.

Milyen lesz a 6. hullám?

Az előadások után feltett kérdésekre válaszolva Oroszi Beatrix még azt mondta: „nem biztos, hogy a legjobb megoldás volt” a mentőszolgálatra bízni a tesztelést, mint ahogy az sem, hogy magasan képzett orvosoknak kellett beadni a tömeges védőoltásokat az amúgy is súlyosan leterhelt és ellátáshiányos egészségügyben. A Telex kérdésére, hogy várható-e újabb járványhullám, és ha igen, az milyen lesz, Oroszi az válaszolta: 4-6 havonta felbukkan egy új variáns, a feladat az, hogy ezt észre kell venni, azonnal azonosítani kell, tudni kell a tulajdonságait, a terjedési sebességét. Ez határozza meg azt, hogy milyen lesz a következő hullám. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy a magyar lakosság hány százaléka tekinthető jelenleg védettnek, a védőoltással megszerzett védettség is csökken, miközben sok ember a harmadik oltást sem kapta még meg. Szükség lehet tehát a harmadik és negyedik oltásokra is. Ha lesz újabb járvány, akkor ősszel lesz, mondta Oroszi,

„nagyjából tudjuk, hogy mikor kell jönnie, mire kell figyelni, lehetnénk most ebben rutinosabbak, hogy ne karba tett kézzel, hátradőlve üljünk és várjunk, hogy hátha nem lesz újabb hullám.”

Balkányi László szerint is jönni fog újabb hullám, de a nagy járványok története alapján ő arra számít, hogy ez gyengébb lesz, van ugyanis egy evolúciós nyomás a gyengülés irányába. A spanyolnátha példája azt mutatja, hogy egy vírus akkor tűnik el, ha már nincs kit megfertőzni vagy a vírus maga változik. A szakember szerint ez a két folyamat határozza meg az újabb hullámot, illetve az, hogy a világ mennyire fáradt bele a korlátozó intézkedésekbe. Oroszi ehhez még annyit tett hozzá: ő nem bízik a vírus szelidülésében, ez a vírus ugyanis már fertőz az első napon, bőven azelőtt, mielőtt súlyosabb betegséget okozna. A vírusnak tehát nincs evolúciós előnye abból, hogy enyhébb vagy súlyosabb megbetegedést okoz, egy beteg így is, úgy is a fertőzés utáni kb. 10. napon kerülhet kórházba.

„Én ebben nem bíznék, én a populációs immunitásban és a védekezésben hiszek. A következő hullám akkora lesz, amit mi a védekezésünkkel és a populációs immunitásunkkal engedünk. Minden a kezünkben van, hogy a következő hullámot elkerüljük. A kérdés, hogy élünk-e vele.”

A teljes előadások itt nézhetők meg: