Hatszor annyi ember van koronavírussal amerikai kórházakban, mint júliusban

2021. augusztus 27. – 08:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc hónapja először lépte át a koronavírussal kórházban kezeltek száma a százezer főt az Egyesült Államokban – írta a CNN. Ez kétszer annyi, mint egy évvel ezelőtt, és hatszorosa a másfél hónappal ezelőtti értéknek. A járvány újabb hullámát a vírus delta variánsa okozza.

Július közepén csupán 16 ezer körül volt a kórházban kezeltek száma a 330 milliós országban.

Naponta 152 ezer fertőzést regisztrálnak az Egyesült Államokban, ez tizenháromszorosa a múlt heti mutatónak – derült ki a Johns Hopkins Egyetem adataiból.

Kórházba szállítanak egy fertőzött beteget Texasban – Fotó: John Moore / GETTY IMAGES / AFP
Kórházba szállítanak egy fertőzött beteget Texasban – Fotó: John Moore / GETTY IMAGES / AFP

Oltatlanok a kórházban

A kórházi kezelésre szorulók nagy többsége nem kapott oltást. Mivel a vakcina elérhető lenne, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal oltásügyi bizottságának tagja kifejezetten tragikusnak nevezte a helyzetet. Paul Offit szerint az oltással mindez elkerülhető lett volna. Aggasztó, hogy a tavaly augusztusinál többen vannak kórházban, mivel akkor oltások híján védtelenebb volt a lakosság. Az a tény, hogy a 330 milliós ország felnőtt lakosságának több mint fele be van oltva, nem elég a járvány lassítására – Offit szerint jelzi, mennyire hatékonyan terjed a delta variáns, még ha az oltottakat nem is sodorja életveszélybe, ahogyan azokat, akik nem fogadták el a vakcinát.

Oltás nélkül közel harmincszoros az esélye annak, hogy valaki kórházba kerül a fertőzéssel – mutatta ki egy tanulmány, amely az ország legnépesebb megyéjét, Los Angeles megyét vizsgálta.

Az oltással teljes védettséget élvezők 3,2 százaléka került kórházba, és csupán fél százalék szorult intenzív kezelésre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!