Meghaladta a 20 milliót a koronavírusos esetek száma Indiában

2021. május 4. – 09:24

frissítve

Meghaladta a 20 milliót a koronavírusos esetek száma Indiában

Másolás

Vágólapra másolva

Az azonosított koronavírusos esetek száma Indiában átlépte a húszmilliót – jelentette be az ország egészségügyi minisztériuma. Kedden 3449-en haltak bele a járványba, a halálesetek száma így már több mint 22 ezer – írja a CNN.

A Sky News eközben idézi a hivatalos kormányzati közlést, mely szerint a fertőzések aránya csökken, de a szakértők úgy vélik, hogy a fertőzöttek és a halálesetek valódi száma jóval magasabb. A hivatalos adatközlés szerint az elmúlt 24 órában 357 229 új esetet azonosítottak.

Múlt héten arról is beszámoltunk, hogy nem csupán súlyos kórházi oxigénhiány sújtja az országot, de India több államából jelentették pénteken, hogy kifogytak a koronavírus elleni oltóanyagból, így az országban elmaradt a hét végére tervezett nagyszabású oltási kampány.

A vakcinahiány elsősorban India nyugati partvidékét és a déli államokat sújtja. Itt a legfontosabb tartomány, az India második legnépesebb államának számító (112 millió fős) Mahárástra. Ennek fővárosa a több mint 13 milliós Mumbai, ahol pénteken három napra bezártak az oltópontok.

Az indiai vírusvariáns gyorsabban terjed, mint bárhol másutt a világon, így szakértők szerint a világ második legnagyobb országában az egészségügyi rendszer az összeomlás szélén áll. Ennek ellenére az indiai kormány nem hajlandó elrendelni az ország teljes lezárását, és noha immáron legalább 11 régió rendelte el a kijárási korlátozásokat a fertőzések visszaszorítására, Narendra Modi miniszterelnök továbbra is a negatív gazdasági hatások miatt aggódik.

Az indiai vírusmutáció már számos országban megjelent, a WHO szerint több tucat országban jelen van már, éppen ezért számos ország korlátozta az Indiából való beutazást.

Indiában az elmúlt hetekben mindennap meghaladta a napi 300 ezret a beazonosított új koronavírus-fertőzöttek száma, a járvány tavalyi kitörése óta sehol a világon nem regisztráltak ilyen rövid idő alatt ennyi új megbetegedést.

A pokolivá vált indiai járványhelyzetről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!