WHO: Az indiai vírusvariáns legalább 17 országban van már jelen

2021. április 28. – 06:56

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább 17 országban van jelen a koronavírus indiai variánsa, amely vélhetően felelős az Indiában kialakult egészségügyi válságért – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A hivatalosan B.1.617 jelű vírusvariánst – amely arról kapta hétköznapi nevét, hogy Indiában találkoztak vele először – összesen több mint 1200 DNS-szálban mutatták ki a szóban forgó országokban, írja az MTI.

A legtöbb ilyen DNS-kódsort Indiából, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból és Szingapúrból töltötték fel az influenzavírusok DNS-adatait gyűjtő GISAID globális adatbázisba, de például Görögországból, Svájcból, Belgiumból és Olaszországból is – írta a WHO heti jelentésében.

A világszervezet modellkészítései alapján a B.1.617 gyorsabban terjed, mint az Indiában megtalálható többi vírusvariáns, ami arra utal, hogy nagyobb a fertőzőképessége. Míg a WHO korábban csupán „érdekes variánsnak” nevezte az indiait, most már „aggasztónak”, ami arra utalhat, hogy veszélyesebb (fertőzőképesebb, halálosabb, a vakcináknak jobban ellenálló).

A variánssal kapcsolatban azonban még van több megválaszolatlan kérdés. A járvány indiai felgyorsulása mögött nemcsak ennek a változatnak a megjelenése állhat, hanem a járványügyi intézkedések be nem tartása, például a tömegrendezvények engedélyezése – jegyezte meg a világszervezet.

Eközben Indiában a helyzet egyre súlyosabb, Újdelhiben a város krematóriumai nem bírják a terhelést, ezért parkolókban kezdtek halotti máglyák építésébe.

A koronavírus-járvány áldozatait égetik halotti máglyákon egy tömeges szertartás keretében Újdelhiben 2021. április 24-én.Fotó: MTI/AP/Altaf Qadri
A koronavírus-járvány áldozatait égetik halotti máglyákon egy tömeges szertartás keretében Újdelhiben 2021. április 24-én.Fotó: MTI/AP/Altaf Qadri

Az Európai Unió egyébként a katasztrófahelyzetek kezelésének támogatására létrehozott polgári védelmi mechanizmusának keretében oxigént, gyógyszert és orvosi felszerelést juttat a koronavírus-járvány által különösen sújtott Indiába, írta kedden az MTI.

Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos arról beszélt, az unió tagállami felajánlásokon keresztül segíti Újdelhi járvány elleni védekezését. Tájékoztatása szerint Írország 700 oxigénkoncentrátort, egy oxigéngenerátort és 365 lélegeztetőgépet, Belgium kilencezer adag vírusellenes gyógyszert, Románia 80 oxigénkoncentrátort és 75 oxigénpalackot, Luxemburg 58 lélegeztetőgépet, Portugália 5503 adag oltóanyagot és hetente 20 ezer liter oxigént, valamint Svédország 120 lélegeztetőgépet ajánlott fel.

A következő napokban várhatóan további uniós tagállamok, köztük Franciaország és Németország is támogatást ajánlanak fel.

Indiában a keddi adatok szerint 197 894 ember vesztette életét a fertőzés következtében. Az országban az elmúlt napokban hiány alakult ki a járvány elleni küzdelemhez szükséges, alapvető egészségügyi felszerelésekből. Január eleje óta Indiában 142 millió adag védőoltást adtak be, ebből 3,3 milliót az elmúlt napon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!