Kanada és Nagy-Britannia is tiltólistára tette Indiát

2021. április 23. – 06:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kanadai és a brit kormány is szigorításokat jelentett be a koronavírus indiai terjedése miatt, írja az MTI.

  • Kanada harminc napra felfüggeszti az Indiából és Pakisztánból induló légijáratok fogadását. A tilalom a teherszállító járatokra nem vonatkozik.
  • Nagy-Britannia egyáltalán nem fogad olyan külföldieket, akik közvetlenül Indiából érkeznének, vagy az érkezésük előtti tíz napban ott jártak.

A Justin Trudeau vezette kanadai kormányt jobboldali politikusok bírálták, amiért nem tesz eleget a járvány harmadik hullámának megfékezéséért. Patty Hajdu kanadai egészségügyi miniszter elmondta, hogy miközben az országba beutazók 20 százaléka indiai állampolgár, tőlük származik a kanadai reptéri hatóságok által elvégzett Covid-tesztek pozitív eseteinek fele.

Boris Johnson brit miniszterelnök kereskedelmi tárgyalásokra Indiába utazott volna a napokban, de látogatását a gyorsan romló indiai járványhelyzet miatt lemondták.

A pénteken közzétett adatok szerint India újra megdöntötte az egyetlen nap alatt jelentett új koronavírus-fertőzöttek szomorú világrekordját, miután

a helyi hatóságok összesen 332 730 új Covid-19 fertőzéses esetet regisztráltak.

Az eddigi rekordot az Egyesült Államok tartotta, ahol még januárban egyetlen napon 297 430 új fertőzöttet jelentettek.

Az 1,3 milliárd lakosú Indiában március elején indult be a járvány második hulláma, azóta meredeken emelkedik a napi új esetszám – már egy hete minden egyes nap 200 ezer fölött van az új fertőzöttek száma –, és a fertőzés terjedését követi a halálozások számának növekedése is.

A helyzet annál is aggasztóbb, mivel több régióból is azt jelentették, hogy megteltek a kórházak, és fogytán a lélegeztetőgépek üzemeltetéséhez szükséges orvosi oxigén is. A helyzetet súlyosbítja, hogy a járvány által egyelőre kevésbé sújtott tagállamok igyekeznek felhalmozni a létfontosságú orvosi eszközöket, és megakadályozzák például, hogy oxigént vigyenek át a fővárosi kórházak kisegítésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!