Szlovéniába és Bahreinbe is utazhatunk bármilyen oltással

2021. május 01. – 10:40

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország Szlovéniával és Bahreinnel is megállapodott, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait, és szabad utazást engednek az állampolgáraiknak az országaik között, függetlenül attól, milyen vakcinával oltottak őket – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

A Szlovéniával kötött megállapodás már szombattól érvényes, Bahreinbe hétfőtől utazhatnak a magyar állampolgárok.

Szijjártó a bejelentésében is oltásellenesbaloldalozott egyet: szerinte a sikeres védekezés nem mindenkinek érdeke, és nem is mindenkinek tetszik; van aki azt gondolja, hogy minden jóban van valami rosszabb, illetve minél rosszabb, annál jobb. Nekik azt üzente, Bahrein volt az egyik első olyan ország, amely használni kezdte a Sinopharm oltóanyagát, a magyar szakemberek pedig sok segítséget kaptak onnan dokumentációk, illetve felhasználási tapasztalatok formájában. Enélkül lassabb lett volna az engedélyezési folyamat, így akár ma tízezrekkel kevesebben lennének beoltva és biztonságban – írja beszámolójában az MTI. A miniszter feltehetően a kínai vakcina hatékonyságával kapcsolatban felmerült aggályokra utalt.

Az Európai Parlament csütörtökön fogadta el azt az uniós védettségi igazolványról szóló tervezetet, amely szerint csak azok kapnának automatikusan uniós igazolványt az oltásuk után, akiket az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinával oltottak be. Magyarország ezért most kétoldalú egyezményekkel próbálja elérni, hogy az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm-vakcinával oltottak is szabadon utazhassanak.

Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában azt mondta, hogy azok is utazhatnak majd, akik a kínai vakcinával lettek beoltva. Elmondta, hogy ő is kínait kapott, és ő is fog utazni, de nem azért, mert diplomáciai lehetősége lenne rá, hanem mert joga lesz hozzá. Szerinte uniós igazolvány „vagy lesz, vagy nem”, de ő erre nem akar várni, addig a kormány megállapodásokat köt a szomszédos országokkal.

Szerbiával és Montenegróval már csütörtökön sikerült megállapodni a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, és a külügy Görögországgal is megkezdte az egyeztetéseket, illetve tárgyalnak már Szlovákiával, Horvátországgal, Izraellel és több Öböl menti állammal is – jelentette be korábban Szijjártó. A szombati bejelentésében azt is elmondta, hogy a hétvégén is több tárgyalást folytat, és reméli, hogy jövő hét elején újabb megállapodásokat tud majd bejelenteni.

A Magyar Közlönyben csütörtökön jelent meg az a rendelet, amely szerint a külföldről hazatérő, védettségi igazolvánnyal rendelkező magyaroknak nem kell karanténba vonulniuk.