Romániában is megjelent az indiai variáns

2021. április 29. – 11:43

frissítve

Romániában is megjelent az indiai variáns

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael után Romániában is megjelent az indiai vírusvariáns egyik altípusa, melyet egy egy sepsiszentgyörgyi laboratóriumban, szekvenálással sikerült kimutatni. Izraelben eddig 41 esetben azonosították a koronavírus indiai változatát, a románoknál pedig ez az első ismert eset. A járványhelyzet mindkét országban javuló tendenciát mutat, ám míg Izraelben a kiváló átoltottság miatt szinte teljesen legyőzték már a vírust, Romániában egyelőre még mindig magasak a napi esetszámok és a halálozási számok is – írja az MTI.

Az indiai mutáns már a szomszédban van

A B.1.617.2-es jelzésű indiai vírusmutánst egy Romániába április 13-án érkezett, a Brassó megyei Botfaluban (Bod) dolgozó indiai munkáscsoport egyik 26 éves tagjánál mutatta ki egy sepsiszentgyörgyi laboratórium. Az illető a csoport többi tagjához hasonlóan eredetileg negatív teszttel érkezett Romániába, most azért tesztelték újra, mert családi okok miatt vissza akart térni Indiába. A vírusmutáns azonosítására alkalmas, úgynevezett szekvenciális tesztelést a páciens származási helye miatt kezdeményezte a Brassó megyei közegészségügyi hatóság (DSP).

Miután a nyolctagú csoport többi tagját is megvizsgálták, további négy indiai munkásról is bebizonyosodott, hogy koronavírussal fertőzött, de azt még vizsgálják a hatóságok, hogy szintén az indiai mutánst kapták-e el. A DSP elrendelte a lakhelyi elszigetelést és megkezdte a járványügyi vizsgálatot, kiderítendő, hogy a fertőzöttek kikkel kerültek érintkezésbe. A bukaresti egészségügyi minisztérium közlése szerint a most azonosított altípus nem egyezik meg az Indiában jelenleg súlyos járványhelyzetet okozó vírusvariánssal.

Az azonosításban részt vevő egyik szakértő Facebookon arról írt, hogy egészen pontosan a B.1.617.2 csoportba tartozó variánsról van szó. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a fertőzőképessége nagyobb-e, mint a mostani variánsoknak, de két-három olyan mutációt is tartalmaz a tüskefehérjén, amelyek alapvetően befolyásolhatják a vírus bejutását a sejtekbe. Egy alvariáns esetén a fertőzésen átesett betegek vagy beoltott személyek immunválaszának lehetséges kikerülését is meg kell fontolni, ezért a terjedésének monitorozása nagyon fontos. Mint írta, a kapott szekvenciát természetesen a nap folyamán feltöltjük a GISAID nemzetközi adatbázisba.

Izraelben is elterjedhetett már

Izraelben az ország öt különböző pontján lévő iskolákban diagnosztizáltak ezzel a változattal fertőzött gyerekeket, ami a rádióban megszólaltatott szakértők szerint azt jelzi, hogy már jelentősen elterjedhetett az új változat az izraeliek körében. Hezi Levy, az egészségügyi minisztérium igazgatója a rádióban elmondta, hogy megpróbálják reptéri szigorításokkal megakadályozni az újabb vírusváltozatok behozatalát, de

a jelenlegi politikai helyzetben, amikor a politikusok főként az új kormány megalakítása körüli ügyekkel foglalkoznak, egyelőre nem sikerült érvényt szerezni javaslataiknak.

Emiatt továbbra sincs döntés a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren a különleges rendszabályok bevezetéséről a vírus indiai változatának kiszűrésére, noha erről a változatról egyelőre nem tudják, hogy milyen fokú védelmet nyújt vele szemben a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinája, amelyet Izraelben szinte kizárólagosan alkalmaznak.

Levy beszámolt arról is, hogy terveik szerint május végén, június elején megkezdik a 12-16 éves gyermekek oltását is, mert reményeik szerint addigra az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hivatala (FDA), majd ennek nyomán várhatóan az izraeli hatóságok engedélyezik a Pfizer-vakcina használatát ezen korosztály számára is. Beoltásuk után a gyógyultak mintegy egymilliós számával együtt Izrael elérheti a közösségi immunitáshoz szükséges védettségi százalékot.

A minisztérium adatai továbbra is igen kedvezőek, az izraeli lakosság magas fokú átoltottsága nyomán továbbra is fokozatosan visszaszorulóban van a koronavírus-járvány az országban. Szerdán mindössze száz új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak 36 786 teszt alapján, vagyis a teszteknek csak 0,3 százaléka volt pozitív. Csütörtökön az egészségügyi minisztérium már nem tartott nyilván kiemelten fertőzött települést, két helyet közepesen fertőzöttnek nyilvánítottak, és csak 5 helyet soroltak a kevéssé fertőzött kategóriába.

A fennmaradó 273 falu és város minősítése szerint egyáltalán nem, vagy elhanyagolható mértékben élnek ott koronavírus-fertőzöttek. Szerdán senki sem hunyt el koronavírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeiben, és már csak 185 beteget ápolnak kórházakban. Jelenleg 118 súlyos esetet tartanak nyilván, és 65-en szorulnak gépi lélegeztetésre.

A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 milliós lakosságából 5 399 050 embert legalább egyszer beoltottak a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával, ez az ország lakosságának 58,06 százalékát jelenti. A harmadik járványhullám mostani, leszálló szakaszában 1570 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta 838 372 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6361-en haltak meg Izraelben.

Indiában pokolivá vált a helyzet

Az indiai vírusmutáció már számos országban megjelent, a WHO szerint legalább 17 országban jelen van. A vírusmutációt március végén Svájcban is azonosították. Svájc hétfőn Indiát a nagy fertőzéskockázatú országok közé sorolta, így annak, aki onnan érkezik Svájcba, azonnal karanténba kell vonulnia – közölte a svájci szövetségi közegészségügyi hivatal.

Vasárnap számos más ország példáját követve Olaszország is korlátozta az Indiából való beutazást, miután már az olaszoknál is azonosították a mutációt. Indiában az elmúlt négy napban meghaladta a napi 300 ezret a beazonosított új koronavírus-fertőzöttek száma, a járvány tavalyi kitörése óta sehol a világon nem regisztráltak ilyen rövid idő alatt ennyi új megbetegedést. A pokolivá vált indiai járványhelyzetről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!