Nehéz, de ki kell bírni ép ésszel, ha körülöttünk mindenkit oltanak, csak minket nem

2021. április 16. – 19:03

Nehéz, de ki kell bírni ép ésszel, ha körülöttünk mindenkit oltanak, csak minket nem
Kísérleti jelleggel rendezett koncert Barcelonában 2021. március 27-én – Fotó: Pau Venteo / Europa Press / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

„Én igyekszem türelmes maradni, ebben segít, ha arra koncentrálok, hogy a körzetünkben biztosan még a nálam rászorulóbbakat oltják” – írja ezt egy kollégám, amikor arról kérdezem, hogy mit szól ahhoz, hogy még mindig nem kapott oltást. Miközben Magyarországon nagy csinnadrattával jelentették be, hogy elértük a 3 millió beoltott embert, még mindig sokan vannak, akik hiába regisztráltak, hiába tesznek meg mindent, sőt, hiába van akár krónikus betegségük, a háziorvos nem hívja őket.

És ettől meg lehet őrülni.

Nehéz is bármihez hasonlítani azt az élményt, hogy folyamatosan látjuk az Instán, hogy már megint egy újabb haverunk kapta meg az oltást, ráadásul, mondjuk, a Maldív-szigeteki nyaralással felérő Pfizert, aztán már olyanról is tudunk, aki megkapta mindkét dózist, a vidéki nagyszülők már boldogan mehetnének egy szétköhögött privát technobuliba is. Magyarországon az oltások 2020. december végén kezdődtek, ami azt jelenti, hogy már bőven vannak olyanok, akik teljes védettséget élveznek, miközben vagyunk pár millióan, akik még az első oltást sem kaptuk meg, és azóta is matekozunk, hogy augusztus végén talán majd elmehetünk a tengerpartra, ha olyat kapunk, amivel lehet. Már ha kapunk egyáltalán.

A vakcinairigység, avagy vakcina-FOMO létező jelenség, már amennyire létezhet egy jelenség, amikről különböző területek szakértői csak pár hete-hónapja kezdtek írni. A FOMO betűszót az oltásokkal Patrick J. McGinnis házasította össze először, de a jelenséget nem ő fedezte fel, a fear of missing out, azaz a kimaradástól való félelem nyilván az emberiség kezdete óta egy létező dolog, ahogy, mondjuk, a magyar egészségügy nem annyira. McGinnis szerint a FOMO érzése lehet majd az, ami a szkeptikusokat és az oltáselleneseket át fogja állítani a másik oldalra, és ráveszi őket, hogy igenis jobb ötlet beadatni a vakcinát. (Itt most McGinnis ellen érvelnék azzal, hogy a hardcore oltásszkeptikusokat szerintem nem érdekli különösebben, hogy kisebbségben vannak-e.) A vakcina-FOMO kitalálója szerint koronavírus elleni oltást szerezni olyasmi érzés, mint a szuperexkluzív butik, a Supreme előtt sátorozni, és várni arra, hogy hátha sikerül egy brandelt sapkát venni. McGinnis szerint az oltás már olyan, mint egy érdekes marketingfolyamat: az ellátmány korlátozott, tele van kiszámíthatatlan elemekkel, miközben a közösségi médiában óriási adag lájkokat lehet kaszálni, ha büszkén kirakjuk azt, hogy minket beoltottak. Csak nem oltás közbeni szelfivel, mert azt Magyarországon tilos.

„Tök rossz érzés, hogy nem tudom, mikor kerülök sorra. Sokkal jobb lenne, ha tudnám, hogy például május 17-én, vagy hogy még kétszáztizenketten vannak előttem a sorban.” (kollégánk)

A Supreme nem rossz hasonlat, a New York Timesban megkérdezett alany ahhoz hasonlította a kimaradás érzését, mint amikor látja, hogyan házasodtak sorban a barátai, és arra gondol, hogy ez mind szép és jó, de ő vajon mikor fog sorra kerülni. Az Egyesült Államokban vagy éppen az Egyesült Királyságban ráadásul egyre erősebb szembenézni azzal, hogy milyen az, amikor a beoltottság miatt már nem kötelező a maszk, és enyhíteni lehet: Miamiban a pezsgők pukkantak, Angliában valószínűleg a májak. Be nem oltott emberként ezeket a képeket nézni nagyon furcsa érzés, egyrészt ott az irigység, hogy emberek már olyasmit tehetnek, amiket mi fél vagy egy éve nem, másrészt pedig a nyomasztó tudat is ott lebeg a fejünk felett, hogy amíg az oltott ismerőseink már ezen az úton haladnak, nekünk nincsenek kilátásaink arra, hogy ezekben egyszer részt vehetünk.

„Egyelőre azért nem aggódom még túlzottan, de ha nem változik a helyzet, lehet, április 28. környékén azért már jobban frusztrálni fog a dolog.” (kollégánk)

A jelenségről már márciusban írt Robert H. Shmerling, a Harvard orvosi lapjának szerkesztője. Ő vakcinairigységnek nevezte a fogalmat, amit saját magán is tapasztalt, bár hozzátette, hogy a publikálás után nem sokkal máris hívták oltani, de ezzel semmiképpen sem a háziorvosomnak szeretnék most üzenni. Shmerling szerint a jelenség elkerülhetetlen, egyszerűen érezni fogjuk, ha látjuk, hogyan oltják be az ismerőseinket, családtagjainkat. Méghozzá azért, mert minden jel szerint az oltás az, ami végérvényesen véget tud vetni ennek az időszaknak, míg a maszkhordás és a távolságtartás ugyan felelős magatartás, de mindenki hallott olyan történetekről, hogy emberek minden előírást betartottak, mégis megbetegedtek.

A nyitás első estéjén, április 12-én bulizók London Soho negyedében – Fotó: Facundo Arrizabalaga / EPA / MTI

Shmerling már az ottani, amerikai tapasztalatai alapján – ahol Biden elnöksége alatt rakétasebességgel indultak meg az oltások – is azt írta, hogy a vakcinák elérhetősége és megszerezhetősége már alapból hat az emberre. Az oltások ugyanis hiába vannak már használatban, Magyarországon még mindig egy zsákfalunyi ember hal meg naponta, miközben az oltási rendszer olykor zavaros, átláthatatlan. Habár léteznek oltási vezérfonalak krónikus betegekről, idősekről, valójában sokan a saját bőrünkön tapasztaljuk meg, hogy fiatalabb ismerőseink kapnak az esetenként beteg idősebbek helyett vakcinákat.

Ráadásul az egész sokszor kiszámíthatatlan, körzetről körzetre változó sebességgel halad. Magyarországon már a vakcina megszerzéséhez szükséges regisztráció is problémás lehetett sokaknál, egyrészt a szükségessége, másrészt a sikeressége, hiszen egy másik oldal segítségével, hetekkel később lehetett csak megmondani, hogy tényleg sikerült-e feliratkozni. Már ha ennek a második oldalnak egyáltalán sikerült megbízhatóan működnie. A rendszer, ami néha sorokat, felesleges, száz kilométeres autóutakat, néha pedig értelmetlen behívókat eredményezett, azt az érzetet kelti, hogy az egész szerkezet recseg-ropog, és egyszer össze fog zuhanni. De egy recsegő-ropogó rendszerben hogyan kaphatott a haverom Pfizert? Shmerling szerint ez az egész mizéria egy hatalmas teszt elé állítja az ember tisztességét és igazságérzetét.

Főleg akkor, amikor beüt a gógyi, és folyamatosan kapjuk a tippeket, hogy melyik oltóponthoz mikor kell menni, hogy akkor tuti megkapjuk azt, amit amúgy is kidobtak volna. És ha a morális iránytűnket még ez nem őrjítette volna meg, akkor ott vannak a hírek azokról az emberekről, akik semmivel sem igazolták, hogy szoptatós kismamák, amikor részt vettek a SOTE tematikus húsvéti oltási kampányában, vagy például azok, akik rohantak Szerbiába, amikor bejelentették, hogy időpont és regisztráció nélkül oltanak. Jobb, ha a stratégiai jelentőségű cégekről nem is beszélünk, ahol már rég lezajlottak az oltások, bár maximum olvasói levelekből vagy városi pletykákból tudunk mi is tájékozódni, hogy hol és mennyit. Shmerling azt javasolja, hogy próbáljunk ellenállni annak, hogy mi is sumákolni kezdjünk. Ne álljunk be a kuncsorgók sorába, emeljük fel a hangunkat az értelmetlen rendelkezések ellen, és tegyünk meg mindent, hogy ki tudjuk várni, míg eljön a mi időnk. Addig is tartsuk be az előírt korlátozásokat.

„A helyzet nem várt hozadéka, hogy békeidőben az ismeretlen számokat nem mindig veszem fel, most viszont ugye simán lehet, hogy a háziorvos csörög, úgyhogy tanácsos mindent felvenni. Így viszont a világ összes telemarketingesével sikerült már beszélnem.” (kollégánk)

Gondolom, 2021 áprilisára már teljesen világos, hogy az ember alapállapota 2020 eleje óta a bizonytalanság lett. Bizonytalan a munkahelye, az anyagi helyzete, az egészsége, az egészségügye, az egzisztenciája, a párkapcsolata, a gyereke oktatása, a nagyszülőjének egészsége, az élesztő elérhetősége, az albérlet ára és így tovább. A Wired e témában írt cikke a „fájdalmas bizonytalanság” fogalmát említi, azt a görcsös állapotot, amikor olyan, életünkre jelentős hatással lévő esemény kimenetelére várunk, amire semmilyen befolyással nem vagyunk. Ilyen érzés várni egy terhességi teszt eredményére vagy egy állásinterjú utáni telefonhívásra.

A beoltottságot igazoló digitális igazolványt ellenőriznek egy koncert bejáratánál Izraelben 2021 márciusában – Fotó: Amir Levy / Getty Images

A Wired által megkérdezett szakértő szerint a vakcinák feltűnésével „ebbe a szép magas bizonytalanságszendvicsbe érkezett egy újabb réteg”. Kate Sweeny pszichológus-kutató szerint az emberek általában ilyen helyzetekben egy pozitív vagy negatív kimenetelre várnak, azaz vagy azt várják, hogy minden a lehető legnagyobb rendben lesz a vakcina megszerzésével, vagy azt, hogy ha így folytatódik minden, hamarabb fogják elkapni a koronavírust, mint megszerezni az ellenszert. Sweeny szerint ha az elvárásoknak egy fix időbeli végpontja van – márpedig az biztos, hogy vakcinát fogunk kapni –, akkor ehhez a ponthoz közeledve az embernek egyre negatívabbak lesznek a kilátásai. A szakértő szerint azért vagyunk egyre mélyebben, mert egyre közelebb a vég. Persze még így is marad egy csomó kérdés. Milyen vakcinát kapunk? Milyen mellékhatásai lesznek? Utazhatunk-e a vakcinánkkal bárhova? És mi van a trombózisokkal?

„Nálunk felújítás miatt napok óta fúrnak, betör a jeges szél a házba, a hideg bentre szorította az óvoda és gyerektársaság nélkül maradt, emiatt túlpezsgő óvodás gyerekemet, miközben a normál munkám tetejébe próbálok befejezni egy fontos határidős munkát is – szóval a figyelmem eltereléséért legalább nem kell extra erőfeszítéseket tennem.” (kollégánk)

A Wired cikke szerint ezzel az őrületesen nagy bizonytalansággal a legjobban úgy lehet kezdeni valamit, ha nem gondolunk rá. Ennyi. Lehet utánuk csinálni. Mindenkinek teljesen egyéni reakciója lehet a saját problémáira és a saját küzdelmeire a bizonytalansággal, ezért nehéz általános véleményeket adni. Sweeny kutatásai szerint a legjobb hatással az lehet, ha olyan tevékenységet végzünk, ami csodálattal vagy áhítattal tölt el minket. Azaz ha például olyan zenét hallgatunk, sorozatot nézünk vagy képeket bámulunk, amitől úgy érezzük, hogy a világ és az univerzum végtelen nagyságában mi csak egy apró, jelentéktelen porszem vagyunk. (Az én tippem erre a 2001: Űrodüsszeia vagy bármelyik tetszőleges Terrence Malick-film). Akármennyire furcsának hangzik is, a kutató szerint a bizonytalanság legsúlyosabb pillanataiban segíthet ez az érzés.

Oltásra várakozók a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika oltópontjánál 2021. április 12-én – Fotó: Mizsur András / Telex

A cikk megjegyzi, hogy ez az érzés meglehetősen szubjektív, valakinek, mondjuk, Liszt Ferenc kell hozzá, valakinek meg a Liszt Ferenc tér karácsonykor. A szintén ajánlott pár perces meditáció is segít, de nem biztos, hogy mindenki tud erre időt szánni. Sweeny a lehető legjobb megoldásnak a flow-élmény elérését ajánlja, ami nem valami ezoterikus-holisztikus gondolat, hanem az az érzés, amikor egy aktivitásba annyira belemerülünk, hogy nem vesszük észre az idő múlását – ilyen lehet a főzés, a takarítás, de akár a keresztrejtvényfejtés is. A kutató szerint fontos, hogy olyan aktivitásról legyen szó, ami egy kicsit kihívás, de nem annyira, hogy frusztráltak legyünk tőle, és van annyira változatos, hogy ne unjuk meg. Ez egyébként teljesen véletlenül a videójátékok tervezésének márványba vésett alapelve.

Hogy a videójátékok, a kenyérsütés, a kényszeres takarítás vagy, mondjuk, a vérfagyasztóan precíz vasalás visz valakit közelebb a flow-élményhez, az persze emberenként változik. De az is, hogy éppen ki milyen vakcinát kapott, és miért. A lényeg az, hogy legyünk azzal tisztában: mi is sorra kerülünk egyszer, még ha úgy tűnik is, hogy a világ minden lehetséges akadályt az utunkba görget. Oda fogunk érni.