Tömegek állnak Szerbia határainál, hogy oltáshoz jussanak

2021. március 28. – 11:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Óriási sorok alakultak ki szombaton Szerbia határain, mivel az országban a hétvégén ingyenesen és előzetes regisztráció nélkül is fel tudják venni a koronavírus elleni védőoltást külföldiek. A belügyminisztérium vasárnap is hasonló tömegekre számít.

Szombaton a legnagyobb sorok a boszniai-szerb, valamint az észak-macedón-szerb határon alakultak ki, de nagyon sokan érkeztek Montenegróból is azért, hogy Belgrádban vagy Újvidéken megkapják a vakcinát. Az ok: az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagát akár külföldiek is megkapják a kijelölt oltópontokon, és azokból az országokból, ahol lassan halad az oltakozás, tömegesen érkeztek emberek. A helyszínről tudósító újságíróknak szinte mindenki azt mondta: nem hagyhatja ki a lehetőséget, inkább utazik néhány órát, de szeretne védett lenni.

A legtöbben a környező balkáni országokból (pl. Bosznia-Hercegovinából) jönnek, ahol rettentően lassan halad a vakcináció, de

a France24 helyszíni riportjában egy német orvos is megszólal, aki Németországból egészen Szerbiáig utazott, hogy azonnal oltakozhasson.

Szerbia sikeres oltási programjával jelenleg a második az Európán belül (az Egyesült Királyság után) a lakosság átoltottságában.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában vasárnapra 4497-tel 581 617-re, Koszovóban 873-mal 87 027-re, Észak-Macedóniában 1320-szal 126 230-ra, Montenegróban 369-cel 89 732-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 1843-mal 163 875-re növekedett. A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 37-tel 5151-re, Koszovóban 11-gyel 1834-re, Észak-Macedóniában 35-tel 3642-re, Montenegróban héttel 1241-re, Bosznia-Hercegovinában pedig hatvannal 6322-re nőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!