Uniós oltási igazolvány: a tagállamok dönthetik el, milyen feltétellel engedik be azokat, akik kínai vagy orosz vakcinát kaptak

2021. március 17. – 15:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Előterjesztette a koronavírus elleni oltást bizonyító európai uniós igazolvány létrehozására vonatkozó javaslatát az Európai Bizottság szerdán. Ennek az lenne célja, hogy megkönnyítse az uniós állampolgárok utazását az EU területén, és a tagállamok enyhítsenek a beutazási szabályokon és az egyéb korlátozásokon.

Az Eurológus közölt részleteket a tervezetről. Az Európai Bizottság elvárja a tagállamoktól, hogy azonos szabályokat támasszanak az igazolással rendelkezők felé, függetlenül attól, honnan érkeznek. Fontos viszont, csak azokat kell azonos elbánásban részesíteniük, akiket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinával oltottak be. Ez ugye a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V miatt érdekes, ezekkel már hetek óta erőkkel oltanak itthon.

A tervezet szerint a tagállamok szabadon dönthetnek majd arról, milyen pluszfeltételekkel engedélyezik azok belépését, akik a kínai vagy az orosz vakcinát kapták meg.

A korábbi hírek arról szóltak, hogy egyáltalán nem kaphatják meg a védettségi igazolást azok, akik nem az EMA által nem jóváhagyott védőoltást kaptak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban úgy fogalmazott: „ragaszkodnak hozzá, hogy egy ilyen dokumentum nem lehet diszkriminatív senkivel szemben”.

Az EMA eddig a Pfizer-BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen oltóanyagainak felhasználását hagyta jóvá az Európai Unióban. Az orosz Szputnyik V-t egyelőre csak vizsgálja a gyógyszerügynökség, míg a kínai Sinopharm oltóanyagára még nem is nyújtottak be engedélykérelmet.

A tervezet szerint az uniós igazolásba szerepelni fog, hogy beoltottak-e valakit koronavírus ellen, ha pedig nem, akkor a PCR-teszt-eredményt vagy a betegségen már átesetteknél hivatalos igazolást közöl majd. Az igazolást papíralapon és digitális formában is el lehet majd érni, és mindkét esetben egy QR-kódot tartalmaz majd, amit a határátlépéskor kell felmutatni. A dokumentum ingyenes lesz, az uniós állampolgárok és családtagjaik, illetve az EU területén érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országos állampolgárok kaphatják meg.

Az oltási igazolás tervezetét az uniós kormányoknak, illetve az Európai Parlamentnek is kell fogadniuk még. Ez nem lesz feltétlenül könnyű, a tagállamok véleménye ugyanis igen eltérő a az oltási igazolás kérdésében. Valószínűleg az sem könnyíti majd meg az uniós tervezet elfogadását, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a magyar okmányokban nem fog szerepelni, melyik vakcinával oltották az embereket. Az első hazai védettségi igazolványokat már ki is küldték, ezek azt tanúsítják, hogy a tulajdonosa vagy átesett a fertőzésen, vagy megkapta a védőoltást. (Voltak kisebb kezdeti problémák ezekkel, de azóta elhárultak.)

Nem mindenki támogatja teljes mellszélességgel az uniós vakcinaigazolvány ötletét. Klaus Iohannis román elnök szerint ilyen dokumentum hátrányba hozhatja azokat, akik még nem kapták meg az oltást, vagy nem hajlandók beadatni azt. Angela Merkel német kancellár és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pedig arról beszélt, hogy csak akkor lehet egy ilyen megoldást megvalósítani, ha már az európai lakosság jelentős részét beoltották. Érthető módon a turizmusban érdekelt Görögország viszont nagy erőkkel lobbizik a közös dokumentum létrehozása mellett.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a tervezetet bemutató szerdai sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy április és június között az AstraZeneca 70 millió, Moderna 35 millió, a Pfizer 200 millió, a Johnson&Johnson pedig 55 millió adag oltást fog szállítani. Úgy számolt, hogy ha az AstraZeneca oltásaival is jól haladnak, akkor a hónap végéig összesen 100 millió oltást adnak be az EU-ban.

A magyar kormány reagált az uniós tervezetre. Azt írják, minden beoltott magyar állampolgár meg fogja kapni az uniós vakcinaútlevelet. Függetlenül attól, hogy melyik idehaza engedélyezett oltást kapta meg, a szabályozás ezt lehetővé teszi. A közlemény második felében arról írnak, hogy az EU hibájából halad lassan az oltás Európában, ellenben Magyarországon a keleti vakcináknak köszönhetően minden oltásra jelentkező magyar megkaphatja a vakcinát.

A covidos védettségi igazolványok bevezetésével kapcsolatban ugyanakkor több kérdés és probléma is felmerült, ezekről részletesen ebben a cikkünkben olvashatnak >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!