Euronews: Nem kaphatnának védettségi igazolást azok, akiket nem az EMA által engedélyezett vakcinával oltottak

2021. március 12. – 15:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mégsem kaphatnák meg az unió közös védettségi igazolványát azok, akiket a kínai vagy az orosz vakcinával oltottak be, legalábbis az Euronews értesülése szerint.

Hivatalosan erről jövő szerdán döntenek majd az Európai Bizottság ülésén, de a hírportál forrása szerint két uniós biztos is arról beszélt csütörtökön az Európai Parlamentben, hogy nem kaphatják meg a védettségi igazolást azok, akik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által nem jóváhagyott koronavírus elleni védőoltást kaptak.

Az EMA eddig a Pfizer-BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen oltóanyagainak felhasználását hagyta jóvá az Európai Unióban. Az orosz Szputnyik V-t egyelőre csak vizsgálja a gyógyszerügynökség, míg a kínai Sinopharm oltóanyagára még nem is nyújtottak be engedélykérelmet – miközben már mind a két oltóanyagot hetek óta használják Magyarországon.

Bár kedden a Bloomberg még arról írt, hogy a tagállami vészhelyzeti engedélyeket is figyelembe veszik majd az igazolások kiállításánál, az Euronews forrása ezt cáfolja. Sőt, birtokukba került egy leirat is az Európai Parlament csütörtöki üléséről, ami szerint az unió igazságügyi biztosa, Didier Reynders azt mondta:

„A bizottság javaslata csak az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével rendelkező oltóanyagokra terjed majd ki, de természetesen a tagállamok szabadon olthatják a lakosságukat más termékekkel is.”

Megkerestük az Európai Bizottság magyarországi képviseletét is: Felix Bubenheimer sajtófőnök szerint még nem született döntés az uniós védettségi igazolványról, erről jövő szerdán döntenek majd a Bizottságban, és amíg nem születik meg az ülés után a hivatalos javaslat, addig nem tudják kommentálni az erről szóló értesüléseket.

Míg az uniós védettségi igazolványról még mindig csak tervek vannak, az első magyar igazolásokat már ki is küldték az érintetteknek. Igaz, ezen nincs rajta sem az, hogy milyen oltást kapott a kártya tulajdonosa, sem az, hogy egyáltalán beoltották-e – erre csak a védettségi igazolvány érvényességéből lehet következtetni.

A különféle vakcinatípusok működéséről, illetve az előnyeikről és hátrányaikról ebből a videóból tudhat meg minden fontosat:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!