Újabb saját fejlesztésű vakcinát engedélyeztek Kínában

2021. március 2. – 16:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kínai hatóságok múlt csütörtökön újabb kínai fejlesztésű koronavírus elleni vakcinának adtak feltételes használati engedélyt. A CanSino Biologics által gyártott, vektorvírus-alapú vakcina az eddigi vizsgálatok alapján 65,7 százalékos hatásosságú, és 90,9 eséllyel előzi meg a komolyabb megbetegedést – írja a kínai pártlap, a China Daily.

A vakcina fejlesztésén dolgozó Csen Vej a kínai állami televíziónak azt mondta, az eddigi adatok alapján egyetlen oltás is elég lehet a féléves védettséghez. „Úgy becsüljük, hogy két oltás akár két évre is védelmet nyújthat” – mondta Csen Vej.

A CanSino-vakcina másik előnye lehet, hogy a kínaiak szerint nem kell hozzá mélyhűtés: 2-8 Celsius-fokon is szállítható és tárolható. A második fázisú klinikai tesztek alapján 60 év fölöttieknek is biztonsággal beadható. Kínában úgy számolnak, hogy egy év alatt 500 millió ember beoltásához elegendő mennyiséget tudnak belőle gyártani.

Ez már a negyedik kínai vakcina, amelyet engedélyeztek Kínában: korábban a Sinopharm és a Sinovac oltóanyagát hagyták jóvá, majd a CanSino-vakcinával egyszerre kapott engedélyt a Sinopharm leányvállalata, a Vuhani Biológiai Intézet által előállított védőoltás is. Az vuhani intézet szerint évente 100 millió adagot képesek előállítani abból az oltóanyagból.

A CanSino oltóanyaga virálisvektor-alapú, azaz a veszélyes vírus génjeit egy másik, génmódosított és önmagában ártalmatlan vírussal (jellemzően valamilyen adenovírussal) juttatja be a sejtekbe, majd azok maguk termelik ki az antigént. Ezzel eltér a többi kínai vakcinától, amelyek hagyományos módon, elölt koronavírus felhasználásával készültek.

Az orosz Szputnyik V, az amerikai Johnson & Johnson és a brit–svéd fejlesztésű AstraZeneca oltóanyaga szintén egy vektorvakcina.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!