Közel 4500 új fertőzöttet regisztráltak szombaton, kezd felpörögni az oltási program

2021. február 28. – 09:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A vasárnapi kormányzati tájékoztatás szerint 4 469 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 428 599 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 72 beteg, így az elhunytak száma 14 974 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 92 497 fő. 5 482 embert ápolnak kórházban, közülük 524-en vannak lélegeztetőgépen. A gyógyultak száma 321 128 fő. Február közepe óta a napi fertőzöttszám és az elhunytak száma is intenzíven emelkedik, elkezdődött a járvány harmadik hulláma.

Orbán Viktor csütörtökön azt mondta, mivel a helyzet drámaian romlik Magyarországon is, ezért emelt szintű készültséget rendelt el a kórházakban, és utazási korlátozásokat is ígért, szerinte „a határoknál mindenképpen szigorítani kell”. Később, az operatív törzs tájékoztatóján elhangzott, hogy megkezdték az utazási szabályok és a határforgalom-ellenőrzési rendelkezések szigorításának előkészítését.

Az oltási program közben elkezdett felpörögni, tegnap összesen 119 173 adag vakcinát adtak be a friss jelentés szerint, ebből 114 081 első adag. Az eddigi napi csúcs ennek a mennyiségnek a felét sem érte el. Eddig összesen 677 682 fő kapott oltást, közülük 249 499 fő már a második oltását is megkapta.

Magyarország a Telex számításai szerint csak a felét kötötte le annak a mennyiségnek a Moderna vakcinájából, amelyre az uniós keretből lakosságarányosan lehetősége lett volna. Orbán Viktor ezt először szamárságnak nevezte pénteki rádióinterjújában, szombaton azonban az RTL Klub kérdésére a kormány azt válaszolta: azért kötöttek le kevesebbet, mert a Moderna ugyanolyan, mint a Pfizer, csak drágább.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint egy nappal ezelőtt a világban 113 391 190 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 517 118, a gyógyultaké 63 972 132 volt – idézte az MTI. A Covid-19 az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 28 554 160 fertőzött volt eddig a napig, és 511 994-en haltak meg.

A koronavírus magyarországi terjedéséről szóló részletes grafikáinkat itt böngészheti.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!