55 külföldi és egy magyar házibulizott tegnap a VII. kerületben

2021. február 26. – 12:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csendháborítás miatt hívták ki Budapest VII. kerületébe a rendőrség munkatársait csütörtökön, így akadtak rá a hatóságok arra a három lakásra, ahol összesen 55 külföldi és egy magyar bulizott – számolt be Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese az operatív törzs pénteki tájékoztatóján.

Az érintettekkel szemben a kijárási tilalom és a védelmi intézkedések megszegése miatt intézkedtek: a szervezőkkel szemben közigazgatási hatósági eljárás indult, a résztvevőkkel szemben pedig szabálysértési szankciót, helyszíni bírságot és feljelentést alkalmaztak.

Az alezredes ugyanitt felhívta a figyelmet arra, hogy tisztában vannak azzal, hogy

valaki egy közösségi oldalon február 28-ra gyülekezésre hívja a lakosságot, ám ez a veszélyhelyzet ideje alatt nem megengedett.

Jó eséllyel a járványtagadó gyógyszerészceleb, Gődény György eseményére gondolhatnak, amit „Vegyük vissza az életünket!” címmel hirdetett meg a Facebookon aznap 11 órára a Hősök terére.

Kiss beszélt arról is, hogy Orbán Viktor felkérésére megkezdték az utazási szabályok és a határforgalom-ellenőrzési rendelkezések szigorításának előkészítését – a szándékról már beszélt a miniszterelnök is a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában. A döntésekről később adnak tájékoztatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!