Úgy ígér március végére oltást egy magáncég, hogy a kormány szerint még egyetlen vakcinát sem szereztek be

Legfontosabb

2021. február 18. – 12:39

frissítve

Úgy ígér március végére oltást egy magáncég, hogy a kormány szerint még egyetlen vakcinát sem szereztek be
Fotó: Thomas Kienzle / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A „legoptimistább forgatókönyv szerint” akár már március végén is elkezdheti oltani koronavírus elleni vakcinával a pénzért regisztrálókat a Nemzetközi Oltóközpont. Ezt írta legalábbis a cég a Telexnek, és ilyen levelet küldött ki az előjegyzőinek is.

Hogy milyen vakcinával fog oltani, vagy mennyit fog ezekből beszerezni és honnan, azt még nem lehet tudni.

A cég ellen korábban fogyasztóvédelmi eljárás is indult az ügyben, és a kormány is arra buzdítja az embereket, inkább az ingyenes állami oltásra regisztráljanak. Az is kérdéses, hogy tudna még idén vakcinát beszerezni magánúton egy cég.

A Nemzetközi Oltóközpont saját bevallása szerint augusztus 20. óta árulja az előfoglalási jogot. November 28-ig összesen 4997 ember foglalt elő, és majdnem 25 millió forintot fizettek be, ez a pénz viszont szerintük „folyamatosan rendelkezésre áll a cég számláján”. Amikor viszont februárban érdeklődtünk az előjegyzők számáról, a cég azt válaszolta, „jelenleg nem gondoljuk, hogy ezeket az adatokat nyilvánosságra kellene hoznunk”, és korábban is csak a fogyasztóvédelmi eljárás miatt tették ezt.

Mit ígér a Nemzetközi Oltóközpont?

„Arra számítunk, hogy 2021 első negyedévében engedélyezett oltóanyaghoz fogunk jutni, és így azok, akik az ingyenes állami oltóprogramban csak később vagy egyáltalán nem is kerülhetnének sorra (például a Magyarországon élő külföldi állampolgárok), is hamarosan kaphatnának koronavírus elleni oltást” – mondta januárban a Nemzetközi Oltóközpont ügyvezetője, Kámány Roland a Telexnek.

Nemzetközi Oltóközpont honlapjának felülete, ahol a koronavírus-vakcina előfoglalására lehet jelentkezni
Nemzetközi Oltóközpont honlapjának felülete, ahol a koronavírus-vakcina előfoglalására lehet jelentkezni

A cég az előjegyzőinek kiküldött egy körlevelet is, amit egyik olvasónk továbbított nekünk. Ebben a február eleji levélben Kámány azt írta nekik, már a helyszínen tárgyalnak egy, az Európai Unió által engedélyezett vakcina gyártójával – bár azt nem írták le, melyikkel –, és harmadik klinikai vizsgálati fázisban lévő vakcinák gyártóival is kapcsolatban vannak.

Mindenesetre a cég azt ígéri, „a mostani tárgyalások eredményeképpen akár már március végén el tudjuk majd kezdeni pácienseink oltását, (…) ha minden úgy történik, ahogy szeretnénk, akkor a jelenleg előregisztrációval rendelkező összes páciensünket két hétnél rövidebb idő alatt be tudnánk oltani”. Így tehát a cég nem kevesebbet ígér, mint hogy akár már március végén tömegesen oltani kezdik azokat, akik azt megfizetik nekik.

Mennyit kérnek érte?

Előfoglalni ötezer forintért lehet, de azt ígérik, ezért cserébe elengedik az oltáshoz szükséges háromezer forintos orvosi konzultáció árát.

December végén a cég még úgy számolt, hogy 10 ezer forint alatti áron kereskedelmi forgalomba hozható lesz több különböző oltóanyag is, de az erről szóló tájékoztató levelükben azt is írták, az árakat a gyártók szabják meg, és még nem ismertek.

Az oltás beadása 1450 forintba fog kerülni náluk. A koronavírus ellen eddig engedélyezett vakcinákból két adagot kell beadni, az már háromezer forint.

Tehát az előfoglalás, a kétszeri oltás, illetve az oltóanyag ára például a Pfizer–BioNTech-vakcinánál körülbelül 28 ezer forintjába kerülhet egy embernek. Gulyás Gergely miniszter a múlt csütörtöki kormányinfón pedig arról beszélt, egy adag kínai vakcina tízezer forint fölött van, míg az orosz 5700 forintba kerül.

A Magyarországra érkezett első adag kínai vakcinaszállítmányt, a Sinopharm gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináit pakolják a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat budapesti logisztikai központjában 2021. február 16-án – Fotó: Mónus Márton / MTI
A Magyarországra érkezett első adag kínai vakcinaszállítmányt, a Sinopharm gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináit pakolják a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat budapesti logisztikai központjában 2021. február 16-án – Fotó: Mónus Márton / MTI

Az oltóközpont viszont azt ígéri, hogy ha egy előfoglaló 2021. december 31-ig nem kapja meg az oltást, vagy eláll tőle, és visszakéri a pénzét, akkor visszautalják neki az előfoglalásért befizetett ötezer forintot.

Milyen vakcinával fognak oltani?

Nem tudni. Bár az előjegyzőknek küldött tájékoztató levelükben sem konkretizálták, azért megkérdeztük az oltóközpontot, pontosan mely gyártókkal tárgyalnak a vakcinákról, és mekkora mennyiségben szereznek be oltóanyagot, mire az ügyvezető annyit válaszolt: „Sajnos ebben a pillanatban a titoktartasi megállapodások miatt nem tudok érdemben válaszolni.”

A cég viszont korábban azt ígérte, ha már tudni lehet, hogy valamelyik gyártó oltóanyaga elérhető, akkor az előfoglalók igényelhetik az elérhető vakcinát, vagy jelezhetik, hogy inkább másik gyártó anyagára várnak, de az előfoglalásukat is lemondhatják.

Mindenesetre a Nemzetközi Oltóközponttal kapcsolatos kérdéseinkre Gulyás Gergely a múlt csütörtöki kormányinfón azt mondta, a cég úgy fogad el előleget, hogy „egyelőre semmilyen vakcina nem áll rendelkezésükre”.

Az oltóközpont állítása szerint ugyebár helyszíni tárgyalásokat folytatnak olyan vakcinák gyártóival, amelyeket az unió engedélyezett – de például a Pfizer azt mondta még decemberben, hogy az oltása nem kerül normál kereskedelmi forgalomba a közeljövőben, mert teljes gyártókapacitásával a kormányzati szállításokat teljesíti legalább 2021 végéig, így kérdéses, hogy egy magáncég emellett hogy tudna saját úton beszerezni még idén vakcinát.

Mi a sorrend?

A cég azt ígérte, semmilyen más szempontot nem vesznek figyelembe, csak azt, milyen sorrendben történt az előfoglalás. Magyarán aki hamarabb előjegyzett, hamarabb kerül sorra, kivéve akkor, ha valakinek nem jó a felajánlott időpont, és ezért maga elé enged másokat.

Megkérdeztük a céget, nem tartják-e problémásnak, hogy amíg az országban hivatalos sorrend szerint zajlik az oltakozás, addig ők magánutasan előreveszik azokat, akik fizetnek érte, amire ezt válaszolták: „Az állami kommunikáció szerint a 60 év feletti veszélyeztetett korosztály akár március 15-éig megkaphatja a védőoltásokat. Ezzel, illetve a tömeges vakcinabeszerzések lehetőségével összhangban tájékoztattuk úgy a pácienseinket, hogy a legoptimistább forgatókönyv szerint akár március végén megkezdhetjük a védőoltások beadását. Tehát mi is, úgy mint az állam, fontosnak és követendőnek tartjuk a veszélyeztetettek mielőbbi beoltását, már csak etikai okokból sem kezdenénk meg korábban az előfoglalással rendelkező páciensek oltását.”

Mit szól mindehhez a kormány?

A Nemzetközi Oltóközpont februárban azt írta a Telexnek, „csak olyan formában kezdjük meg az oltást, ami garantálja a pácienseink járványügyi biztonságát, valamint minden hatósági igénynek és törvénynek megfelel”. A cég saját utas vakcinálásáról kérdéseket küldtünk a Nemzeti Népegészségügyi Központnak és az operatív törzsnek is, végül csak a múlt csütörtöki kormányinfón kaptunk rájuk valamiféle választ. Gulyás Gergely azt mondta, az állami oltás ingyenes, és „minden, ezen kívüli szervezett oltás számtalan veszélyt hordoz magában, mind az oltóanyag ellenőrizhetőségével kapcsolatosan, mind az esetleges visszaélésekkel kapcsolatosan. Egyelőre az említett oltóközpont egyetlen vakcinát sem tudott vásárolni, viszont tavaly augusztusban már elfogadott pénzt előlegként.”

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter Kormányinfó sajtótájékoztatón – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter Kormányinfó sajtótájékoztatón – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

A miniszter azt is megemlítette, hogy a cég miatt novemberben fogyasztóvédelmi eljárás is indult. Ebben az eljárásban azt vizsgálták, hogy a szakmai gondossággal ellentétes, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít-e meg a cég, illetve hogy a kínált szolgáltatás mögött ténylegesen teljesíthető-e a tartalom.

Mire jutott a fogyasztóvédelem?

Erről az eljárásról a cég ügyvezetője korábban úgy nyilatkozott a Telexnek, nem „üzleti termék, hanem logisztikai menekülőút” az ötezer forintért árult, Covid-19 elleni vakcinára szóló „előfoglalási jog”. A fogyasztóvédelem felé pedig azt is jelezték, hogy amikor például korábban influenza elleni vakcinára szedtek be előfoglalási díjat, azt a pénzt is visszafizették, ha nem tudtak időben oltóanyagot beszerezni.

Az oltóközpont erről az előjegyzőinek azt írta, az előjegyzési rendszerükben „egyetlen mondatnyi kivetnivalót nem találtak a kormányhivatal munkatársai”. A vizsgálat eredményéről megkérdeztük Budapest Főváros Kormányhivatalát. Válaszul egy korábbi közleményüket küldték el, amiben azt írják, a cég a „nemzetközi oltóközpont” kifejezéssel azt a látszatot keltette, hogy összefüggésbe hozható állami szervvel, és a vakcinát előfoglalók az állami oltásra regisztrálhatnak, ezért aztán kötelezték őket arra, hogy logójuk alá odaírják, hogy a cég egy magánegészségügyi szolgáltató, továbbá odaírták azt is, hogy az kormány hivatalos oldalán ingyen is regisztrálhatnak az oltásra. Azt is írják, „fokozott figyelemmel kísérik a cég működését”, és vizsgálják, hogy eleget tesznek-e az ígéreteiknek, és ha nem tudnak oltóanyagot szerezni, akkor visszafizetik-e a megjelölt határidőre a befolyt pénzt.

A Telex összefoglaló grafikonján megnézheti, kinek melyik oltás a jó, itt pedig a vakcinák hatásosságáról olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!