Hány éves? Krónikus beteg? Nem mindegy, milyen vakcinát fog kapni!

Legfontosabb

2021. február 13. – 14:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az oltásra jelentkezők számára a legmegfelelőbb vakcinát a gyártói ajánlások alapján választhatják ki a háziorvosok – mondta a közmédiának Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton.

Az oltások különbözőek, és eltérhetnek például abban is, hogy melyiket kinek nem ajánlott beadni. Van, amelyiket a legidősebbeknek ajánlják, és van, amelyiket krónikus betegségek esetén nem javasolják. A gyártók rendszerint elegendő tapasztalat híján, óvatosságból javasolnak ilyen korlátozásokat, és nem azért, mert a vakcinák veszélyesek lennének – mondta az MTI tudósítása szerint Szlávik János.

Az eddig megjelent információk alapján a Telex ezen a rövid infografikán foglalta össze, hogy a most forgalomban lévő vakcinákat kiknek lehet beadni és kiknek nem.

Mivel a készletek egyelőre korlátozottak, a most zajló oltási program a következőképpen néz ki:

  • A 74–90 éves korosztály Pfizer-vakcinát kap a háziorvosoknál.
  • A 18–59 éves krónikus betegeket az AstraZeneca vakcinájával kezdték el oltani szintén a háziorvosok.
  • Budapesten kétezer-nyolcszáz 60–74 év közötti, egészséges ember kaphat orosz Szputnyik V vakcinát az oltópontokon, mert ezt a vakcinát nem kaphatják 60 feletti krónikus betegek.

Szlávik János azt mondta: az oltóanyagok a mutáns vírusok ellen is védenek, legfeljebb kicsit alacsonyabb hatásfokkal. A védelemre szükség is van, hiszen a kórházban fekvők száma valószínűleg a gyorsabban terjedő vírusvariációk miatt nem csökken.

Aki meggyógyul, 3 hónap múlva kaphat oltást, de a betegségen átesők szervezete legalább fél évig védett a vírussal szemben. Az ismételt megbetegedés ritka, és még ritkább, hogy a második fertőzés következményei súlyosabbak legyenek az elsőnél – mondta a szakember.

Szlávik János azt mondta: a védekezés azért is fontos, mert a gyógyult betegek olykor hónapokig panaszkodnak gyengeségre, fejfájásra, alvászavarokra, mellkasi nyomásra, ám a vakcinák ezektől is védenek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!