Több mint egy hónapja vizsgálják a céget, ami vakcina-előfoglalási jogot árul a neten

2021. január 4. – 10:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ötezer forintért árul a neten „előfoglalási jogot” a Covid-19 elleni vakcinára, ezért a Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi eljárást indított a Nemzetközi Oltóközpont nevű magáncég ellen – írja a Magyar Nemzet.

A lap már novemberben beszámolt az ügyről, a vizsgálatot már akkor elindította az Innovációs és Technológiai Minisztérium, de úgy tűnik, egyelőre nincs eredménye.

A Növekedés.hu hétvégén azt írta, hogy a céget továbbra is ellenőrzik. Azt vizsgálják, hogy a szakmai gondossággal ellentétes, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít-e meg, illetve hogy a kínált szolgáltatás mögött ténylegesen teljesíthető-e a tartalom.

A vizsgálat azután indult, hogy a cég az Oltóközpont.hu honlapon közzétett felhívása szerint már akkor elkezdett vakcina-előfoglalási jogot értékesíteni, amikor még nem is volt engedélyezett oltóanyag. Az előfoglalás fontossága mellett azzal érvel a cég hirdetése, hogy az első hónapokban rendkívül nehéz lesz oltóanyaghoz jutni, ezért jelentkezzenek az előfoglalási programra.

A holnap szerint az ötezer forintos ár nem tartalmazza a vakcina és az oltás költségeit, csak az oltás jogát biztosítja a páciensnek. A tájékoztatásban ugyanakkor az is szerepel, hogy „az Oltóközpont Kft. fenntartja a jogot, hogy az előfoglalás jogát indoklás nélkül megtagadja”.

Ide kattintva olvashatók a Telex legfrissebb hírei.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!