Orbán egy hónapja még egymillió kínai vakcina érkezésére számított, Szijjártó szerint a kedden érkezett 550 ezer adag több a vártnál

2021. február 16. – 22:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök január 15-én a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy pár napon belül több mint egymilliónyi kínai, koronavírus elleni vakcinát tudnának az emberek rendelkezésére bocsátani, ha a magyar hatóságok ezt engedélyezik. Ehhez képest egy hónappal később, február 16-án Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta a Facebook-oldalán megosztott videóban, hogy a februárra korábban vállalt félmilliónál is többet, 550 ezer adag vakcinák szállított Magyarországra a kínai Sinopharm gyógyszergyártó, írja a 444.

Orbán a Kossuth Rádióban egészen pontosan úgy fogalmazott: „Úgyhogy én a hatóságokat arra kérem, hogy körültekintően, de a lehető leggyorsabban járjanak el, és mondjanak a-t, vagy b-t, mert itt van több mint egymilliónyi kínai vakcina, amit holnap reggel – kicsit túlzok –, néhány napon belül az emberek rendelkezésére tudnánk bocsátani, csak nincs meg hozzá a hatósági papír.” A hatóságok alatt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet, az OGYÉI-t értette.

Az OGYÉI január 29-én engedélyezte a Sinopharm-vakcinát Magyarországon. A várható mennyiségről már régebb óta is kommunikál a kormány, de a mennyiségek meglehetősen képlékenynek tűnnek:

  • December 22-én Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy még 2020-ban félmillió adag jöhet belőle, ha engedélyt kap (a Sinopharm is kétdózisos oltás).
  • A kínai vakcinák beszerzéséről szóló előzetes megállapodás bejelentésekor, január 14-én ugyanő azt mondta, az első szállítmány akár egymillió adagos is lehet, ha a vakcina engedélyt kap.
  • A január 28-i kormányinfón pedig megint visszaugrottunk félmillió adagra, Gulyás szerint ennyi jöhet belőle a következő hónapban.

Végül kedden érkezett meg az első vakcinaszállítmány Pekingből. A szerződés ugyan nem nyilvános, de a külügyminiszter videójából kiderült, hogy a kínaiak félmillió adagot vállaltak február végéig, ennél pedig valóban több az 550 ezer adag, de nem „több, mint egymillió”. Összesen ötmillió adag Sinopharm-vakcinát vásárolt a kormány, a felhasználás előtt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) még külön is ellenőrizni fogja a kínai vakcinákat.

Gulyás Gergely február 11-én az orosz vakcinák beszerzéséről azt mondta, hogy a megígért adag egyharmadát tudják csak leszállítani februárban. „A lekötött 2 millió adag orosz vakcinából februárban 200 ezret vár Magyarország” – mondta a miniszter, amiből az következik, hogy az orosz fél az első hónapban nem 300 ezer, hanem csak 100 ezer ember oltására elegendő oltóanyagot tud szállítani.

Arról, hogy a magyar kormány jogosan brüsszelezik-e a vártnál lassabb uniós vakcinabeszerzés miatt, ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!