Putyin: Hétfőtől megkezdődik a tömeges oltás

2021. január 13. – 17:22

Másolás

Vágólapra másolva

Jövő hét elején megkezdődik Oroszországban a lakosság tömeges beoltása a koronavírus ellen, ehhez pedig fel kell készíteni az infrastruktúrát, erről Vlagyimir Putyin elnök szerdán adott ki utasítást.

Putyin a Rosszija 24 hírtelevízió által sugárzott, a kormány tagjaival folytatott tanácskozáson „a világ legjobbjának” nevezte az orosz vakcinát, hozzáfűzve ugyanakkor, hogy tanulmányozni kell, miként hat az oltóanyag többféle vírustörzs megjelenésének körülményei között, írja az MTI.

Oroszországban a kiterjedt vakcináció december 5-én kezdődött el, először az orvosok és a pedagógusok között, majd a jogosultak körét fokozatosan kiterjesztették. Az alapvetően a Szputnyik V vakcinával folytatott oltási kampányba december végén bevonták a 60 évesnél idősebb korosztályokat is, miután a tesztelés arra az eredményre jutott, hogy az oltóanyag az ő esetükben is biztonságos és hatékony.

Mint írtuk, a Szputnyik V külföldön és Oroszországon belül is sok kritikát kapott, amiért már a harmadik klinikai tesztfázis előtt széles körben alkalmazni kezdték (a kínai vakcinákhoz hasonlóan, de szemben a nyugati fejlesztésűekkel). A kritikák lényege, hogy a politikailag motivált sietség, illetve a transzparencia hiánya miatt nem lehetünk biztosak abban, hogy a vakcina kellőképpen hatásos és biztonságos.

Az orosz vakcina beszerzésén a kiugróan alacsony lakossági bizalom ellenére a magyar kormány is nagy erőkkel dolgozott, de végül úgy tűnik, mégse fog belőle a tömeges oltáshoz szükséges mennyiség érkezni, mert Gulyás Gergely Miniszterelnökségért felelős miniszter több hónapos ígérgetés után az Atv-nek elmondta, hogy Oroszország nem győzi gyártókapacitással. Ezért a Szputnyik V-ből végül csak hatezer adag jött, ez háromezer főnek elég – és pont ennyi résztvevővel indul is egy magyarországi klinikai vizsgálat a vakcina tesztelésére.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken azt mondta: minden oltóanyagnak, amely az EU piacára kerül, át kell esnie az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálatán. Kedden jelentették be, hogy az EMA előzetes tárgyalásokat folytat a Szputnyik V gyártójával.

Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője azt mondta, hogy a gyártó még nem döntött úgy, hogy kérelmet nyújtson be a készítmény uniós alkalmazásának jóváhagyására. Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok kifejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója erre szerdán azt mondta, hogy az engedélyeztetés folyamatát még október végén kezdeményezték az Európai Gyógyszerügynökségnél.

A Szputnyik V-t eddig Argentínában, Bolíviában, Szerbiában, Algériában, Palesztinában és Fehéroroszországban jegyezték be. Az RFPI szerint január végig újabb mintegy tíz ország engedélyezheti a használatát.

A szerdán közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 22 850-nel 3 471 053-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 553 595, a halálos áldozatoké 566-tal 63 370-re, a gyógyultaké pedig 28 685-tel 2 854 088-ra emelkedett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!