Már több mint 46 millióan fertőződtek meg koronavírussal világszerte

Már több mint 46 millióan fertőződtek meg koronavírussal világszerte
Fotó: Ezra Acayan/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb hírek vasárnap. Cikkünk frissül.

21:45 – Szükséghelyzetet rendeltek el a svájci Genf kantonban

Annyi koronavírus-fertőzött van, hogy rövidesen megtelnek a régió kórházainak intenzív osztályai. Hétfő délutántól minden étteremnek, bárnak és az élelmiszerüzletek kivételével minden boltnak be kell zárnia, csakúgy mint a moziknak, színházaknak, edzőtermeknek és a szolgáltatóknak, így a fodrászoknak is. Az iskolák és az óvodák ugyanakkor nyitva maradnak. Jura és Neuchatel kantonokban is szigorítják a korlátozásokat hétfőtől, ott ötre korlátozzák a nyilvános és magánrendezvények résztvevőinek számát, bezárnak az éttermek, a kulturális és sportlétesítmények. (MTI)

21:00 – Eljöhet a pillanat, amikor jelentős változtatásokra lesz szükség Magyarországon is

Müller Cecília országos tisztifőorvos bízik benne, hogy ha mindenki betartja a szabályokat, és kerüli a tömegrendezvényeket, akkor nem lesz szükség drasztikus beavatkozásokra. Müller szerint mindenkinek felelőssége van ezekben a napokban, és rendkívül fontosnak nevezte, hogy mindenki vegye komolyan a szabályokat, mert így lehet lassítani a járvány lefolyását.

20:00 – Hoppál Péter is elkapta a koronavírust

Enyhe influenzás tünetei vannak, de pozitívnak bizonyult koronavírusra Hoppál Péter. A fideszes országgyűlési képviselő, kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos Facebook-oldalán jelentette be, hogy elkapta a fertőzést, és ugyan családtagjai tünetmentesek, de a szabályok értelmében együtt vonulnak vele karanténba

14:30 – Ukrajnában csaknem nyolcezer új beteget regisztráltak, Ungváron megteltek a kórházak

Nem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, vasárnapra is csaknem nyolcezer új fertőzöttet azonosítottak, az egy nap alatt elhunytak száma is megint meghaladta a százat, közben Ungváron telítődtek a kórházak, írta az MTI. Olekszij Petrov, Kárpátalja megye kormányzója az Ukrajinszka Pravda hírportál vasárnapi jelentése szerint hivatala honlapján nyilvánosságra hozott közleményében azt írta, hogy Ungváron a kórházak megteltek súlyos betegekkel, ezért a koronavírusos fertőzötteket más városokba kénytelenek szállítani.

Ungvárt – továbbá a megyében az ungvári járást és Beregszászt – a kormány pénteki döntésével a legsúlyosabb, vörös zónába sorolta. A kormányzó reményét fejezte ki, hogy ennek megfelelően a város vezetése hétfőn meghozza a megfelelő döntéseket a szükséges korlátozásokról. A vörös besorolású helyeken elvben be kell zárni az iskolákat, a közösségi közlekedést le kell állítani, vagy csak a stratégiailag fontos intézmények alkalmazottai vehetik igénybe, nem tarthatók tömegrendezvények és a piacokat is bezárhatják.

Ukrajnában az elmúlt napon 7959 új esettel 395 440-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 110-zel 7306-ra. Eddig 161 441-en gyógyultak meg, viszont már 226 693 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy az országban 52 ezer kórházi ágy áll rendelkezésre Covid-betegek kezelésére, de ebből jelenleg már több mint 26,5 ezer foglalt. A kórházi kezelésre szoruló koronavírusos, illetve fertőzésgyanús betegek száma egy hét alatt csaknem 3,5 ezerrel nőtt.

14:00 – Két és fél millió embert teszteltek szombaton Szlovákiában

Szombaton összesen 2 581 113 embert teszteltek le Szlovákiában koronvírusra, és 21 850 fertőzöttet találtak – jelentette be Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter vasárnap.

13:30 – Csaknem 5 hónapja először Ausztráliában egyetlen új fertőzést sem észleltek

A szombat estét megelőző 24 óra az első nap június 9-e óta Ausztráliában, hogy egyetlen új helyi, vagyis az ország lakosságán belüli koronavírus-fertőzés sem történt – jelentette be Greg Hunt egészségügyi miniszter. A szombati napzáró időpont után regisztráltak egy új helyi megfertőződést, de az már a következő nap statisztikájába számít bele – tette hozzá az AAP ausztrál hírügynökség, amelyet az MTI idézett.

Az országos adatokból következően Victoria államban sem volt új fertőzéses eset, de haláleset sem, pedig hónapokon át az ország nagy gócpontjának számított. Szerdán ért véget az állam fővárosának, Melbourne-nek a csaknem négy hónapon át tartó zárlata. Időtartamát tekintve ez volt az egyik leghosszabb járványügyi zárlat a világon. Ausztráliában eddig 27,5 ezer fertőzést regisztráltak, arányaiban sokkal kevesebbet, mint más fejlett országokban. A halálesetek száma 907, ennek csaknem kilencven százaléka a második legnépesebb Victoria államban történt.

11:30 – Megkezdődött az izraeli fejlesztésű koronavírus elleni vakcina klinikai tesztje

Megkezdődött a Nesz Ciónában található biológiai kutatóintézetben kifejlesztett koronavírus elleni vakcina klinikai tesztje Izraelben, írja az MTI a helyi médiára hivatakozva. Elsőként a 26 éves Szegev Harel nevű önkéntesnek adták be a COVID-19 elleni védőoltást, aki elővigyázatosságból egynapos megfigyelésre befeküdt a Tel-Aviv melletti Séba kórházba. Eredetileg egy másik, 47 éves férfi lett volna a kísérlet első alanya, de az előzetes vizsgálatoknál kiderült, hogy szervezetében már ellenanyag található, korábban átesett a fertőzésen anélkül, hogy tudomása lett volna róla. Vasárnap Harel mellett egy 34 éves orvostanhallgató is megkapta az oltóanyagot a kísérletben szintén résztvevő jeruzsálemi Hadassza kórházban.

Kedden még négy embert beoltanak, de egyiküket placebóval, majd novemberben a klinikai teszt első szakaszában összesen nyolcvan, 18-55 éves önkéntest, részben valódi oltóanyaggal, részben placebóval. A második szakaszban decembertől mintegy ezer, 18-85 éves önként vállalkozó kapja meg a kísérleti védőoltást nyolc kórházban, és ha minden rendben halad, akkor a tesztelés harmadik szakaszában harmincezren vehetnek részt jövőre április-májusban. Mindezzel párhuzamosan a védelmi minisztérium már megkezdi az oltóanyag tömegtermelését, amit elfogadása és sikeres tesztelése esetén az izraeliek és a palesztinok is megkaphatnak várhatóan a jövő év második félében a kutatóintézet katonai rádiónak nyilatkozó igazgatója szerint.

9:00 – 69 koronavírusos ember halt meg Magyarországon 24 óra alatt

3878 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, 4205 beteget ápolnak kórházban, közülük 306-an vannak lélegeztetőgépen.

8:00 – Intenzív osztályra szállították Delhusa Djont

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Delhusa kórházba került, eredményei azonban egyre rosszabbak lettek, ezért át kellett szállítani az intenzív osztályra.

7:45 – 46 ezer fölé emelkedett az igazolt fertőzöttek száma

A világon 46 071 388 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 195 408, a gyógyultaké pedig 30 820 473 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 45 584 151 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 188 866 volt, emlékeztet az MTI.

A fertőzés 190 országban és régióban van jelen,

  • az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 9 126 088 fertőzött volt eddig a napig, 230 556-an haltak meg, és 3 612 478-an meggyógyultak
  • Indiában 8 184 082 fertőzöttet, 122 111 halálos áldozatot és 7 491 513 gyógyultat jegyeztek fel.
  • Brazíliában 5 535 605 fertőzöttről, 159 884 halálos áldozatról és 5 005 161 gyógyultról tudni.
  • Oroszországban 1 606 267-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 27 787-re, a gyógyultaké pedig 1 208 440-re emelkedett.
  • Franciaországban 1 412 709 fertőzöttről, 36 826 halálos áldozatról és 123 095 gyógyultról tudni.
  • Spanyolországban 1 185 678 fertőzöttet és 35 878 halálos áldozatot regisztráltak.
  • Argentínában 1 166 924 a fertőzöttek és 31 002 a halottak száma.
  • Kolumbiában 1 073 809 fertőzöttet és 31 598 halálos áldozatot tartanak nyilván.
  • Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 1 014 794, és 46 645-en haltak meg a betegségben.
  • Mexikóban 924 962 az igazolt vírusbetegek és 91 753 a halottak száma.
  • A Dél-afrikai Köztársaságban 725 452 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 19 276-an meghaltak, 654 182-en pedig felgyógyultak.
  • Olaszországban a fertőzöttek száma 679 430, a halálos áldozatoké 38 618, és 289 426-an gyógyultak fel a Covid-19-ből.
  • Iránban 612 772 fertőzöttet, 34 864 halálesetet és 481 930 gyógyultat tartanak számon.
  • Németországban 539 530 a fertőzöttek száma, 10 504 a halottaké, 357 921-en meggyógyultak.
  • Ukrajnában 399 330 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 7399, a gyógyultaké 165 902.
  • Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 91 366 fertőzéses esetet tartottak nyilván szombat reggel, valamint 4739 halálos áldozatot és 86 135 gyógyultat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

07:30 Koronavírusos a fővádlott, felfüggesztették a Charlie Hebdo elleni támadás ügyében zajló pert

Felfüggesztették a 2015 januárjában Franciaországban elkövetett dzsihadista támadásokkal összefüggésbe hozható vádlottak tárgyalását, mert a fővádlott koronavírus-fertőzött.

A Telex legfrissebb koronavírusos híreiért kattintson ide>>>