Koronavírusos a fővádlott, felfüggesztették a Charlie Hebdo elleni támadás ügyében zajló pert

2020. november 1. – 07:39

Koronavírusos a fővádlott, felfüggesztették a Charlie Hebdo elleni támadás ügyében zajló pert
Bírósági rajz Ali Riza Polatról. Forrás: Benoit PEYRUCQ / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Felfüggesztették a 2015 januárjában Franciaországban elkövetett dzsihadista támadásokkal összefüggésbe hozható vádlottak tárgyalását, mert a fővádlott koronavírus-fertőzött, idézi a francia bírósági források közlését az MTI.

A 34 éves Ali Riza Polat pozitív teszteredményét Régis de Jorna törvényszéki elnök közölte, a pert a további teszteredmények, illetve a vádlottak egészségi állapotának függvényében folytatják.

Öt éve a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében tizenkét embert öltek meg, és tizenegyet megsebesítettek. Agyonlőttek továbbá egy rendőrt, majd egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtettek, négyet közülük megöltek. Ez a támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben aztán több mint 250-en vesztették életüket.

Polatról az ügyészség azt gyanítja, hogy központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, ezért őt terrorista gyilkosságban való bűnrészességgel gyanúsítják, amiért életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki. A feltételezések szerint ő szerezte be Belgiumból a fegyvereket, és az ő feladata volt a nyomok eltüntetése is, amelyek a támadássorozatot végrehajtó hálózatra utalhattak.

A per szeptember 2-án kezdődött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!