Magyarország adja el a legtöbb áramot a szétlőtt rendszerű Ukrajnának. Pedig nálunk nemcsak drága az áram, de importra is szorulunk

A regionális villamosenergia-piacon van egy hármas összefüggés, amit elsőre elég nehéz racionálisnak látni.

• Magyarországon drágább a villamos energia (a piaci, nem a rezsicsökkentett), mint a környékünkön.
• Magyarország jelentős importra is szorul. Most, hogy a naperőművek hóval vannak fedve és Paks I. sem termel teljes kapacitáson, de a szenes Mátrai Erőmű is sokkal kevesebbet termel, mint korábban, különösen nagy az importarány.
• Mégis Magyarország adja el az Ukrajnába áramot exportáló négy uniós ország (Magyarország, Románia, Lengyelország, Szlovákia) közül a legtöbb villamos energiát az orosz csapások miatt jelentős áramhiánnyal küszködő Ukrajnának.

Mindjárt megpróbáljuk mindennek kibontani a hátterét, de előbb azért rögzítjük, hogy a regionális árampiac egy összekapcsolt, szinkronizált piac, ahol energiakereskedők üzletelnek, nem pedig államok „segítenek” egymásnak. Vagyis a helyzet leírására nem az lesz a magyarázat, hogy Magyarország milyen jóságos vagy szolidáris, de nem is az, hogy a hálátlan ukránok elszívják a villamos energiánkat. De akkor mégis hogyan alakul ki egy ilyen helyzet? Piaci okokból, kereskedelmi mechanizmusok által, a szabályozási környezetből adódóan, az európai egységes áramrendszer működéséből fakadóan és a rendelkezésre álló határkeresztező kapacitások adta lehetőségek révén.

Ukrajnában súlyos az áramhiány

Mindjárt rátérünk a hazai, illetve a magyar–ukrán folyamatokra, de kezdjük azzal, hogy mi is a helyzet Ukrajnában. A szomszédos országban mindennaposak az áramkimaradások. Január 20-án Vitalij Klicsko kijevi polgármester azt közölte, hogy egy orosz légicsapás következtében több mint 5600 kijevi lakóépület maradt áram nélkül a mínusz 14 fokos hidegben. Nem véletlen, hogy Volodimir Zelenszkij elnök amolyan árampiaci szükséghelyzetet is hirdetett. A nemrégiben kinevezett új energiaügyi miniszter, a korábbi miniszterelnök, Denisz Szmihal, az ukrán parlamentben úgy fogalmazott, hogy

„Nincs egyetlen erőmű sem Ukrajnában, amelyet az ellenség ne támadott volna meg”.

Szmihal szerint a legnehezebb helyzet a fővárosban, vagyis Kijevben, valamint Dnyipropetrovszk, Harkiv és Odessza megyékben van. Az al-Dzsazíra hírportál pedig idézte Rosemary DiCarlót, az ENSZ politikai és béketeremtési ügyekért felelős főtitkárhelyettesét, aki úgy fogalmazott, hogy „az oroszok hosszú időre ukránok millióit fosztották meg az áramtól, a fűtéstől és a víztől. Ezeknek a támadásoknak a negatív hatásait a legkiszolgáltatottabbak érzik a leginkább: az idősek, a gyerekek és a mozgásukban korlátozottak.”

A borzalmasan megrongált energetikai infrastruktúra miatt Ukrajnában nem sikerült felkészülni a télre és ilyenkor még rettenetesebb, ha akadozik az ellátás. Ebben a helyzetben Ukrajna sok mindennel próbálkozik, a védekezés eszközei a decentralizált áramtermelés, a föld alá vitt termelőegységek, az időszakos áramkorlátozások, illetve az import.

Nagyon drága a magyarországi áram

Itt pedig már elérkezünk Magyarországhoz. Elsőként nézzünk meg pár adatot a bevezető három megállapítás igazolására! Minden adatot január első 13 kereskedési napja után, vagyis a január 19-én kezdődő hét előtt fixáltunk.

Magyarország része az összekapcsolt összeurópai árampiacnak (market coupling), aminek az lenne a célja, hogy az áram összeurópai szinten mozogjon a túlkínálat irányából a túlkereslet felé, mégpedig a lehető legrövidebb, vagyis leggazdaságosabb úton. Az árak elméletileg így kiegyenlítődnek, ehelyett jellemzően azt látjuk, hogy Magyarországon bőven magasabbak az árak, mint máshol Európában.

Ahhoz, hogy a rendszer hatékonyabban működjön, több vezetékre és határkeresztező kapacitásra lenne szükség, mert a sok szűkület miatt nem teljesen átjárhatók a piacok, amit ez a beszédes térkép szépen mutat.

Ezen jól látszik, hogy a magas magyar árakhoz hasonló árszintet csak Lengyelország és a Baltikum szenved el, miközben európai országokban sokkal olcsóbb az áram. Az Ibériai-félszigeten feleakkora, nagyon olcsó Skandináviában és a Balkánon, de a Magyarország számára referenciának számító Németországban is 20 százalékkal lejjebb volt január második hetének átlagos villamosenergia-ára.

Importra szorulunk

Második megállapításunk szerint Magyarország nagyon sok áramot importál. Ez általában is igaz, de 2026 eddig eltelt részében még kiugróbb a helyzet,

nagyjából a fogyasztás harmada volt az import.

Turai József, a T-Energy Tanácsadó Kft. vezetője szerint csúcsidőben a magyar fogyasztást 40, sőt olykor 50 százalékban is importáram elégítette ki. Ennek oka, hogy a nagy hideg miatt fogyasztási csúcsokat döntött a magyar villamosenergia-rendszer, csak éppen az energiamixünkben jelentős naperőművek hóval befedve szinte nem is termeltek (főleg a háztartási napelemek maradnak hó alatt, mert azok tisztítása bonyolultabb és veszélyesebb), ráadásul a legnagyobb áramtermelő egységünket, a paksi atomerőművet is le kellett terhelni. Erről korábban megjelent egy közlemény, ez nem volt ugyan túl riasztó tartalmú, de

a Telex úgy értesült, hogy a probléma elég súlyos, a hármas blokk akár hosszabb ideig is csak csökkentett kapacitással fog tudni menni.

A hazai ellátás azért szerencsére a nagy hidegben áramból és gázból is jó minőségű maradt, előbbiben az import, utóbbiban a tárolók segítettek. Az áramfogyasztás (nettó terhelés) amúgy január 10-én délelőtt 10 óra előtt a 7700 megawattos (MW) szintre emelkedett, ez történelmi rekord. A bruttó terhelés, ami a villamosenergia-rendszer teljes spektrumának működtetését jelenti, meghaladta a 8000 megawattot.

Hogy lehetett ezt kielégíteni? Röviden: nehezen. Gőzerővel mentek a gázos erőművek, ezek fedték le az igények harmadát, egy másik harmadot az import elégített ki (elsősorban osztrák és szlovák irányból, illetve a jobb hidrológiai adatok miatt olykor a szerb vízerőművek léptek be), Paks I. most csak a kereslet negyedét tudta ellentételezni, míg a megújulók (nap, szél, biomassza) most nagyon csekély, 10 százalék alatti hányadot jelentettek a teljes mixben. Ráadásul éves összehasonlításban a szén-, víz-, szél- és napenergia-termelés is kisebb az idén.

Export Ukrajnába

Ebben az időszakban Ukrajna már említett súlyos árampiaci gondjait mégis elsősorban a Magyarország felől érkező export segítette. Érdekesség ugyanakkor, hogy az adatok alapján ráadásul Magyarország nemcsak Ukrajnába, de Horvátországba, illetve Romániába is érdemi mennyiséget exportált. Turai József összesítése szerint január első 13 kereskedési napján Ukrajna 4 uniós országra számíthatott. Közülük Magyarországról érkezett az ukrán import 44 százaléka, vagyis a magyar–ukrán határmetszéken folyt a legnagyobb kereslet. Románia 21, Lengyelország 18, míg Szlovákia 17 százalékkal vette ki a részét az ukrán piac uniós ellátásából.

Hogy ez mit jelent? A vizsgált időszakban átlagosan 438 MW hazai kapacitást kötött le az, hogy Ukrajnába exportáljunk, ez majdnem egy paksi blokknak, vagy a Mátrai Erőmű két blokkjának felel meg. Eközben természetesen fontos hangsúlyozni, hogy Magyarország tranzitország, vagyis az Ukrajnának tőlünk eladott áram lehetett hazai termelésű, de akár import is. Ez fogyasztásban 136 GWh volt. Ha a 438 MW kapacitás és a 136 GWh fogyasztás között kapcsolatot szeretnénk létesíteni, előbbi adatot meg kell szorozni a fogyasztás óráinak számával.

Kérdésként merülhet fel, hogy amennyiben mi ennyit importálunk, egyáltalán miért szállítunk külföldre villamos energiát? Turai József szerint ez egy nagyon komplex kérdés, de alapvetően azt bizonyítja, hogy a magyar árampiac működik.

• Nálunk indult el először a bilaterális áramkereskedelem 2003-ban, és a regionális áramtőzsde 2011-ben, Budapest az egész régióban fontos kereskedési platform, sokan üzletelnek, spekulálnak, fedeznek nyitott termelői vagy fogyasztói pozíciót a magyar piacon.
• Magyarországon a legszabadabb azóta is az energiakereskedelem, nemcsak magyar, ukrán, de több nyugati cég, svájciak, skandinávok is adják-veszik az áramot.
• Nagyon meghatározó, hogy adott országok között mennyi határkeresztező kapacitás működik, ebben is a magyar–ukrán kapacitás nagyobb, mint például a szlovák–ukrán.

A másik három állam problémákkal küszködik, lehet, hogy szeretne Ukrajnának többet szállítani, de nem igazán van rá lehetősége. Lengyelországnak például jó a kapcsolata Ukrajnával, de otthon is sok áramra van szüksége, és a rendszerének vannak szűk kapacitásai (például a német–lengyel határon), illetve a korábban erősen a szénre (részben lignitre, részben feketeszénre) alapozó államban újabban már a kapacitások szűkítése mellett az is egyfajta új kihívás, hogy elkezdtek a világ távoli pontjairól szenet importálni. 2022-ig orosz szenet is vettek, de azt azóta kolumbiai, ausztrál és dél-afrikai vásárlásokkal pótolták.

Szlovákiában is a kapacitásokkal van gond. Első blikkre érthetetlen, hogy amennyiben Magyarország importál Szlovákiából és utána exportál Ukrajnába, akkor miért nem inkább a szlovákok adnak el közvetlenül több áramot Ukrajnának. A magyarázat főleg a határkeresztező kapacitásokban rejlik: a szlovák–magyar és a magyar–ukrán kapacitás nagyobb, a szlovák–ukrán kisebb, a magyarnak csak a 40 százaléka.

Végül Románia is külön történet. Az elszigeteltebb piac, ahol piactorzító kereskedelmi tiltások is akadályozzák a nemzetközi kereskedelmet. Ugyanakkor Románia valós szerepének megítélését árnyalja, hogy a szomszédunk elég sok áramot ad el Moldovába és valamekkora moldáv–ukrán kereskedelmi kapcsolat is létezik.

Termelési csúcs idején még jó is nekünk, hogy viszik

Korábban már sokat írtunk a magyar–ukrán áramforgalomról, és az ukrán vásárlások még segítették is a magyar rendszert. Amikor ugyanis a melegebb évszakokban nagyjából 10 és 15 óra között a rengeteg hazai napkapacitás egyszerre termelt, és főleg hétvégén, amikor az ipari üzemek alig fogyasztottak, itthon nem volt ára az áramnak, sőt olykor mínuszos ár is kialakult: a termelők azért fizettek, hogy elvigyék tőlük a villamos energiát. Az ukrán igény lehetőséget teremtett a magyar félnek, hogy ilyenkor eladjon, Ukrajna pedig örült az olcsó áramnak.

Amikor aztán estére, a fogyasztási csúcs idejére, óriási lett a magyar hiány, akkor az emiatt kialakult magas ár „kiárazta” az ukránokat, így akkor ők már nem vettek tőlünk. Vagyis a magyar áramgondokat annyiban segítette Ukrajna, hogy a feleslegből vitt el áramot, az importunkat azonban értelemszerűen nem segítette, hiszen este sem volt eladó villamos energiája. Ukrajnának azonban folyamatosan romlik a helyzete, az energetikai infrastruktúrát érő orosz támadások miatt apad a saját áramtermelése. Eközben valamennyit a fogyasztás is csökkent, hiszen sokan elmenekültek, de a mostanra kialakult helyzetben azt hallani, hogy Ukrajna már nem annyira tud játszani az árral, olykor a drága órákban is kénytelen vásárolni.

Ez amúgy transzparensen nyomon követhető, a másnapi lekötött szerződéseket az európai áramrendszer, az Entso-E oldalon lehet megtekinteni. Az oldalon a transmission, majd a scheduled commercial exchanges pontok alatt látható a menetrendezett országok közötti forgalom.

Valóban vannak problémák

A magyar árak megítélése mindenesetre azért összetett kérdés, mert Turai József szerint a magyar áramár nemcsak a magyar piacot, az itteni kereslet-kínálatot tükrözi, hanem ezt az egész régiót, ahol speciális okokból, de tényleg magasabb árak alakulnak ki nálunk. Mutatunk pár ilyen okot:

• Sebezhetővé teszi a magyar rendszert, hogy nagyon egyoldalú a megújulós piacunk, tele van naperőművel, amire hazai, de külföldi kereskedők is elég könnyen spekulálnak (lásd a skandináv kereskedők esetét, amiről a Válasz Online írt részletes elemzést). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy kereskedési stratégiákat építenek ki, hiszen jó előre látni, hogy mikor várható alacsony és magas ár, aztán a spekulánsok, akik sokan vannak jelen a piacon, még erősíthetik is ezt a folyamatot.
• Magyarország egy speciális tranzitország, ahol kifejezetten sokan spekulálnak és szállítanak áramot észak–dél irányba.
• A saját áramtermelő eszközeink nem modernek, nem igazán kimagasló technológiájúak és főleg nem elég rugalmasak, így a rendszer sokszor csak elszenvedi az árkilengéseket, de nem tud rájuk jól reagálni.
• A régiós társakhoz képest van egy viszonylag stabil és erősebb piaci likviditás, ami idevonzza szinte az összes érdekelt nemzetközi és regionális kereskedőt.

Balogh József energetikai szakértő a Telexnek adott nyilatkozata alapján elég keserűen látja a hazai energiakereskedési folyamatot. A helyzetet úgy jellemezte, „az energiamegmaradás törvénye kimondja, hogy az energia nem vész el, csak átalakul, de eközben az áramkereskedelem annyira átalakult, hogy lassan elveszett”.

A kereskedés nagy része ma már pénzügyi alapú (ISDA), nem pedig fizikai (EFET). A tőzsdék felszívták a klasszikus energiakereskedelmet, hiszen a pénzügyi piacokon sokkal könnyebb kereskedni: nem kell annyi engedély, nem kell fizikailag menetrendezni, lehet nettósítani (aki vett 400-ért és eladott 300-ért, az csak 100-at fizet). A tőzsdei ár ugyanakkor valóban magas és hektikus, így a nagy cégcsoportok burkot építettek ki maguk köré, házon belül kereskednek.

Állítólag a karbonvám (CBAM) bevezetésének fenyegetése is pusztított a regionális kínálaton, mert a régiónk hiányjelenségein korábban sokat segítő szerbek, bosnyákok a fenyegető vámtervek miatt máshova, javarészt egymás piacai irányába fordultak. Az biztos, hogy a balkániak már nem hoznak annyi áramot a térségbe, mint korábban. Igaz, azóta úgy néz ki, a nyugat-balkáni országok áramexportját egyelőre mégsem tervezi az EU vámmal sújtani, legalábbis most olyan szabályok vannak érvényben, amelyek az adminisztratív terheket növelték, de a pénzügyi befizetések egyelőre kikerülhetők.

Ukrajna szerepe is nagyot változott, korábban Ukrajna is nagy áramtermelő hatalom volt, sokat exportált a régióba, az ismert okok miatt most az ukrán kereskedők is importálnak.

A fenti tényezők szomorú összegzése az, hogy az elektromos áram kereskedelme mennyiségében és fontosságában is csökkent, nem igazán segít kiegyenlíteni az árakat. A piacon ráadásul elég sok botrány és csőd is volt, amit nem kezel elég jól a szabályozás. A jelenlegi helyzetben egészen kicsi szabálymódosítással, meglepően nagy sikert lehetne elérni. Balogh József a szlovákok és a csehek által tavaly bevezetett close-out netting szabályozást szorgalmazná. Ennek lényege, hogy amennyiben X cég csődbe megy, és Y cég tartozott neki 500 forinttal, X cég pedig 400 forinttal Y-nak, akkor a close-out nettingben Y fizet X-nek 100 forintot, és nem kell bajlódnia a felszámolással. Ehelyett Magyarországon ilyenkor Y cégnek fizetnie kell 500 forintot, majd be kell állnia a felszámolási sor végére és várnia, hogy megkapja a 400 forintot. Ez a kőkorszaki magyar szabályozás tovább növeli a magyar szabályozási kockázatot és ez elriasztja a kereskedőket.

Ukrajna reményei

Ukrajnában a totális háború megindulása előtti utolsó évben, 2021-ben 156 TWh volt az energiatermelés, a rendszerben egyszerre működött 4 nagy atomerőmű, 50 nagyobb szenes és gázos (fosszilis) erőmű, 11 nagyobb vízerőmű, illetve főleg Ukrajna déli részén néhány napos, szeles megújuló erőmű is. Mint említettük, az ukrán áramrendszer össze van kapcsolva a magyarral, ez volt a híres szinkronizációs modell, de az összekapcsolás már a háború intenzív szakaszának 2022. februári megindulása után készült el, vagyis az ukrán kapacitások az uniós hiányjelenségeket már nem tudták ellensúlyozni. Közben a hadi célok között fokozatosan egyre fontosabb lett egymás energetikai infrastruktúrájának a pusztítása.

Az oroszok eleinte nagy erőműveket lőttek, de mára taktikát változtattak, elsősorban elosztóközpontokat, transzformátorokat támadnak, vagyis a vezeték-infrastruktúrát bénítják meg. Az ukránok sem hagyták magukat, vélhetően amerikai információk segítségével, orosz olajfinomítókat támadnak drónokkal.

Ebben a helyzetben Ukrajna importigénye fenn fog maradni, és mint hallottuk, ezen sokan elég jól is keresnek. Viszont mindenki eléggé óvatos, Ukrajna csak előrefizetéssel tud vásárolni, hitelre senki sem szállít nekik. Ugyanakkor amíg részei szeretnénk maradni az összekapcsolt áramrendszernek, addig nem lehet lezárni a határt, vagyis fogunk áramot szállítani, és ez talán többször előny, mint hátrány Magyarországnak.