Sok a front a magyar és a horvát olajipar között, de Rijekából most jó hír érkezett

A magyar–horvát energetikai kapcsolatok összetettek, erről Hernádi Zsolt Mol-vezér is beszélt a Telexnek adott decemberi interjújában. Ugyanakkor mindenféle nézeteltérés és nyilatkozatháború mellett a magyar irányítású, de horvát INA olaj- és gázipari cég gőzerővel fejleszt, például a rijekai (fiumei) finomítót, zöldhidrogén-üzemet és töltőállomás-hálózatot. Mindez azért lehet meglepő, mert a hírekben olykor arról olvasunk, hogy a horvát állam szeretné visszavenni a cég irányítását. Egy bő napot Rijekában töltöttünk a Mol-csoportba tartozó horvát INA-val, és alaposan körbejárhattuk az aktuális helyzetet.

Az INA éppen egy hatalmas, 700 millió euró (körülbelül 280 milliárd forint) értékű finomítófejlesztést fejez be Rijekában, ennek bemutatására nemzetközi újságírócsapatot hívott meg.

Itt hallottuk a „pomalo” kifejezést, ami egy több mint nyolcéves történet miatt merült fel. Ez a horvát kifejezés nagyjából a spanyolok „mañana” (holnap) mentalitásának vagy a magyar Pató Pál úr („ej, ráérünk arra még”) attitűdjének feleltethető meg, azt jelenti, lassan, kis lépésekben. 2016. december 24-én kora este a katolikus Horvátországban a legtöbb családban már bontogatták a karácsonyi ajándékokat, amikor a nem sokkal előtte megválasztott kormányfő, Andrej Plenković váratlanul sajtótájékoztatót hívott össze, és közölte, hogy Horvátország visszaveszi a Moltól az INA horvát olajipari csoport 49 százalékát.

A bejelentést alighanem az indukálta, hogy a horvát állam éppen akkor jelentős jogi vereséget szenvedett egy nemzetközi választottbírósági perben a Mollal szemben. Erre valamit gyorsan reagálni kellett, de valójában azóta sem történt visszavásárlási lépés, vagy ha igen, eléggé „pomalo” tempóban. Alighanem ezért is érezhette úgy a Mol-csoport, hogy nem kell kivárni, érdemes akár 700 millió eurót beletenni egy olyan projektbe, amely növeli a finomító komplexitását.

Ez mit jelent? Azt, hogy az INA rijekai finomítója nem fog ugyan több nyersolajat feldolgozni a jövőben sem, mégis több hasznos anyagot termel majd ki, vagyis növeli a nyersolajból gyártott „fehér termékek” mennyiségét. Ráadásul főleg azt a terméket, a dízelt érinti majd, amelyből az egész régióban hiány van, és most már nem is lehet kiegyenlíteni a mínuszt orosz importtal – ez ugyanis 2023 eleje óta a szankciók alapján tiltott.

Még így sem ez lesz a legjobb finomító

A beruházás után a Mol-csoport három finomítója közül továbbra sem a rijekai lesz a legjobb – mesélték nekünk magyar, szlovák, horvát szakemberek. Sőt, továbbra is fogalmazhatunk úgy, hogy a magyar Százhalombatta és a szlovákiai Pozsony négy-öt csillagos gyárak, míg a legrégebbi (kis jóindulattal még Ferenc József által alapítottnak nevezhető) rijekai finomító csak három csillag körül mozog. Az viszont így is biztos, hogy a mostani fejlesztésekkel nagyot javul a finomító hatékonysága. A csillag itt valójában desztillációs köröket jelent: minél több desztillációs fázist tud egy finomító, annál jobb kihozatalú.

A Ferenc József által alapított egykori mű egyébként még világítási célú petróleumot gyártott és egészen máshol, a város közepén helyezkedett el, vagyis a mai gigantikus méretű, tengerparti gyártenger nem sokban hasonlít a régihez. A mostani üzemet csak pár évvel korábban alapították, mint a Slovnaft elődjét, az idén 130 éves Apollót, a városban mégis nagyon büszkék arra, hogy Rijeka régebbi, mint a másik két finomító.

Viszont nem orosz

Rijeka előnye (és egyben hátránya is) a tengerparti elhelyezkedés. A finomító fantasztikus látvány azoknak, akik szeretik az ipari látképeket: egy gyönyörű öbölben fekszik a tengerparton, saját kikötővel, teraszos elhelyezkedéssel, a tengertől indulva, de a magasba nyúlva.

Mi ebben az előny? Horvátország és így Rijeka is a Janaf vezetéken keresztül jut kőolajhoz, és Magyarországgal, Szlovákiával Csehországgal ellentétben itt rugalmas technológiát örökölt a finomító. Úgy építették meg, hogy mindenféle tengeren keresztül érkező – arab, sőt akár orosz – kőolaj feldolgozására is alkalmas legyen. Ottjártunkkor például azeri és horvát (Pannon) olajat használtak összekeverve, ami szankciós szempontból védett helyzet, de a tengeren keresztül érkező kőolaj beszerzésének – amellett, hogy nagyobb szabadságot jelent – ugyanúgy megvannak a maga veszélyei és kihívásai.

A tengerrel ugyanis olykor gond van. A helyi, vasúti tartálykocsikban érkező olajjal sem könnyű: a magas hegyekkel övezett Rijekába voltaképpen csak egy vasútvonal jut el, ha ott fennakadás van, az óriási ellátási kockázat lehet a finomítónak. A tenger viszont szintén kockázatot jelenthet, az év egészében Rijeka már egyáltalán nem annyira jó időjárású, eléggé esős, és ami a finomító szempontjából rosszabb, elég szeles, így a helyi hatóságok olykor megtiltják a hajók közlekedését. Házigazdáink szerint az önkormányzattal nagyon jó a kapcsolat, vagyis a hatóság óvakodik az indokolatlan korlátozásoktól, de el tudjuk képzelni, hogy mennyit ront az üzleten, ha a hajóknak várakozniuk kell.

A finomítóban a horvát kollégák rendkívül nyitottan válaszoltak a kérdéseinkre. Mint megtudtuk, az öböl túlpartján, kőhajításnyira elhelyezkedő Janaf horvát olajvezetékes cég munkatársaival is jó a szakmai kapcsolatuk – miközben mi persze gyakran írtunk arról mostanában, hogy a Molt egyáltalán nem tette boldoggá a Janaf üzletpolitikája. A vezetéküzemeltető cég ugyanis – felismerve a monopolhelyzetében rejlő lehetőségeket – a méltányosnak tartott piaci ár négy-ötszöröséért szállít a százhalombattai és a pozsonyi finomítóba tengeri olajat.

Pedig a Mol-csoportnak és a régió tengertől elzárt országainak az Oroszországra kivetett szankciók miatt szükségük lenne tengeri – értsd: nem orosz – nyersanyagra is. A nyár közepén lejáró derogáció (kivételes engedély) után Csehországot például csak nem orosz kőolajból finomított termékekkel láthatja el a Slovnaft. A geopolitika tehát meghatározza az üzletet, Csehszlovákia idején a pozsonyi termelés az egész országot látta el, a Csehországra és Szlovákiára való szétválása után ma már exportszabályozás vonatkozik a csehekre.

A Janafban amúgy az INA-nak is van kisebbségi tulajdona, de a fő tulajdonos a horvát állam. Márpedig Horvátország éppen azt jelentette be nemrég, hogy a Janaf szívesen megvenné a szomszédos Szerbia nagy olajcégét (NIS) és a pancsovai finomítót az orosz Gazpromtól. Ahogy azonban akár a kinti szakemberekkel, akár Pletser Tamással, az Erste olajipari elemzőjével beszélünk erről, a felvásárlást nem nagyon tartja reálisnak a piac.

Az csak a kisebbik baj, hogy pénzügyileg Dávid venné meg Góliátot, vagyis a Janafnak – hiába az elmúlt években termelt extraprofit – erre nem valószínű, hogy lenne forrása. Az még elképzelhető, hogy a horvát állam vagy az orosz energetikai befolyást mindig örömmel csökkentő Egyesült Államok segíthetne, de ez nem csak pénzügyi kérdés. A szerb cég és orosz tulajdonosa aligha tárgyalna szívesen a horvát állammal, és hiába tűnik a Szerbiával jobb viszonyt ápoló Mol esélyesebbnek, egyelőre nincs arra utaló jel, hogy a NIS eladó lenne.

Igaz, nemrégiben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató is elkísérte Moszkvába (a Mol-vezér immár az unión kívül tud utazni, de Horvátországba azért aligha tudna elmenni), és nem teljesen kizárt, hogy a tárgyalásokon ez a téma is előkerült, bár erről semmilyen hivatalos közlés nem volt.

Igen, ez is „pomalo”, vagyis alighanem lassabb folyamat lesz még úgy is, hogy a NIS-re szankció vonatkozhat. Ha pedig a NIS finomítója kiesik a képből, akkor a szerb üzemanyagpiac a vállalatra kivetett amerikai szankciók miatt soha nem látott krízishelyzetbe kerülhet.

A térség finomítói

A régió finomítói térképe mindenesetre több mint izgalmas. A Molnak mintha szimpatikus lenne az „egy ország, egy nagy finomító” modell, ilyen Magyarországon a százhalombattai Dunai Finomító, a pozsonyi Slovnaft-finomító és a rijekai INA-finomító, de nagy kérdés, hogy merre lehetne tovább terjeszkedni. Adja magát Szerbia már említett egyetlen finomítója, illetve Bulgária tengerparti (burgaszi) finomítója. Az egyes országokban azonban már különös hatások érzékelhetők.

Kezdjük ott, hogy a szomszédos Szlovéniának (a szlovén határ nagyon közel van Rijekához) nincs ugyan saját finomítója, de a szlovénok ezzel együtt is csak az ország kisebb részére vásárolnak Rijekából üzemanyagot. Az ország saját finomítója amúgy valaha Lendván volt, így az immár a határon túli magyar focibiznisz részévé vált lendvai focicsapat neve ma is FK Nafta Lendava.

Egyfajta piacvédelemnek is tűnik, hogy Szlovénia olyan speciális szabályokat ír elő az üzemanyagra, amit nem könnyű teljesíteni. Így Szlovénia vezető olajcége, a Petrol, tartja saját szerepét, és sok üzemanyagot inkább messziről hoz be a koperi kikötőbe. Boszniába már többet ad el Rijeka, bár itt is van egy orosz tulajdonú finomító, Bosanski Brodban az orosz állami Zarubezsnyefty tulajdonában, de az évek óta nem termel.

A nagy fejlesztés

Na de miről szólt most az emlegetett nagy fejlesztés? Vedrana Janjić, a finomító fejlesztési projektigazgatója elmondta, hogy

a korszerűsítési projekt, vagyis a késleltetett kokszoló egység (DCU) kiépítése Horvátország történetének legnagyobb ipari projektje.

Megtérülési számokat nehéz róla előre mondani, mert azt most nem lehet tudni, hogy milyenek lesznek az árviszonyok akkor, amikor a felújított finomító már teljes kapacitással üzemel. Ez egy ilyen üzlet: ha jók az árak, még fejleszteni is lehet, ha rosszak, le kell állítani a finomítót.

Mint megtudtuk, a tavaly áprilisban átadott százhalombattai zöldhidrogénüzem után a Mol-csoport és az INA előkészítette Horvátország első zöldhidrogénprojektjét is, amely 1500 tonna zöldhidrogént fog gyártani évente. Nem sok, de mégis örömteli a pilot projekt, amit Horvátországban – Magyarországgal ellentétben – uniós forrás, azaz RRF-finanszírozás is segített.

Az INA mindenesetre gőzerővel fejleszt, például modernizálja a töltőállomásokat is. Ottjártunkkor nyitották meg az INA hálózatának eddigi legfejlettebb töltőállomását, az INA Kvarnert, amely az Učka-alagút keleti oldalán található, a nyáron majd biztosan sok magyar is találkozhat vele. Ortutay Zsuzsanna, az INA igazgatótanácsának magyar elnöke arról beszélt: jön a turisztikai szezon, a turisták százezrei indulnak meg az isztriai tengerpartra, és az is egyfajta országmarketing, hogy minőségi benzinkutaknál érjék az első horvát élmények az érkezőket. Amúgy a töltőállomás tényleg elég impozáns, mert aki megpihen egy kávéra, az azt akár egy tágas, tengerre néző teraszon is el tudja fogyasztani.

Ügyek bőven vannak

Magyar–horvát ügy amúgy tényleg sok van. Mi azt tapasztaltuk, hogy azért ezek sem haladnak olyan gyorsan. Abban a döbbenetes csalásban például, amelyben egy Damir Škugor nevű INA-s középvezető irányításával 55 milliárd forinttal károsították meg az INA-t, két és fél év után csak addig jutottak el, hogy a vádirat megszületett, de mint hallottuk, a bírósági eljárás még nem kezdődött el. Ugyanakkor abban azért lehet bízni, hogy a fél tucat elkövető bírósági tárgyalása után nagyrészt megtérülhet a cég kára, mert az elsíbolt összeg háromnegyedét sikerült zárolni.

A Mol szeretne a Janaffal is hosszabb és előnyösebb szerződést kötni, de ez még nem sikerült, bár információink szerint a Mol szeretne visszatérni a háború előtti, legalább 3 éves szerződésekhez. Igaz, a Janaf egyelőre nem enged a díjszabásból. A Mol és a Janaf arról is eltérően vélekedik, hogy mekkora fejlesztés kellene ahhoz, hogy a Janaf nagyobb mértékben el tudja látni a magyar és a szlovák finomítót. A horvát fél magabiztosan állítja, hogy a jelenlegi kapacitás már elegendő, de a molos szakértők emlékeztetnek: pár órás tesztek alapján felelőtlenség győzelmi jelentésekkel előállni, erre nem lehet egy régió ellátásbiztonságát alapozni. Ahogy Pletser Tamás mondja,

az nem mindegy, hogy a 12,5 millió tonnás szállítási kapacitás eléréséhez 50 millió eurós fejlesztés kell, vagy 200 milliós, ahogy az sem, hogy az 3 hónap lenne, vagy 1,5 év.

Az INA azonban gőzerővel termel, olajat és gázt is: részben a magyar határhoz közel a szárazföldön, részben az Adrián, de fontos partnerekkel Egyiptomban is.

A késleltetett kokszolóval mindenképpen javul a kihozatal, amely ma még csak a fele a százhalombattai termelésnek. Mint hallottuk, a jövőben Rijeka nehezebb kőolajokat is fel tud majd dolgozni, de azért ebbe részletesebben nem érdemes belemenni, mert mint hallottuk, egy nyersolaj nemcsak könnyű vagy nehéz lehet, hanem a minőségét elég sok összetevő határozza meg. Az mindenképpen az egész régiónak örömteli lenne, ha a nagyon dízelhiányos piacra új dízel is érkezne.

Amikor a Mol megvette az INA jelentős részét, a nagy horvát cégnek még két működő finomítója volt, Rijeka és a Zágráb melletti Sisak (Sziszek) finomítója is dolgozott, ma ez már csak logisztikai funkciókat lát el. Ugyanakkor egyik beszélgetőpartnerünk százszázalékosan biztos abban, hogy Rijekára szükség van.

„Minek fektetett volna a Mol 700 millió eurót ide, ha nem lennének velünk hosszabb távú tervei?” – kérdezte. Az optimizmus vélhetően nem alaptalan, mert mint hallottuk, az egykor már a csőd szélén álló horvát vállalat mára valóban újra nyereséges lett.