Bod Péter Ákos: A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán az új adóváltozásokkal

497

A 2022-es osztogatás felét jelentette be Orbán Viktor, de ez nem azért van, mert kisebb lenne a veszélyérzete, hanem mert nincs elég pénz – mondta a 444-nek Bod Péter Ákos közgazdász. A volt jegybankelnök szerint az osztogatás nem lesz ingyen, a kormány megint felülírta a gazdasági logikát.

„Amikor a Fidesz 2021 nyarán érzékelte a Márki-Zay jelenséget, gyorsan kiosztott bő ezermilliárdot a költségvetés terhére. A jövő évben esedékes választást ennek a feléből próbálja kihozni” – mondta a lapnak az egyetemi tanár, aki a kereskedelmet érintő korlátozásokból perekre is számít. Szerinte a különbség nem annak szól, hogy „a Márki-Zay-veszélynek fele lenne a mostani, egyszerűen már nincs annyi pénz”.

Szerinte a miniszterelnök februári évértékelőjén bejelentett változásokhoz kapcsolódó pozitív és negatív gesztusokból a kormány a kommunikációjában felépítheti azt a narratívát, hogy „ezeknek fáj a Pride, nekünk meg fontosak az anyák”.

Bod Péter Ákos szerint a nyugdíjasok áfa-visszatérítése miatt a kormány harcolhat is a Brüsszellel, ezt kommunikációan el lehet vinni addig, hogy „Marika nénitől még a tejföl után visszajáró pénzt is el akarják vinni”, de közben a volt jegybankelnök szerint az egészet az utolsó pillanatban találták ki.

Szerinte a Trump-Zelenszkij találkozó azt mutatta, hogy sürgető az európai védelmi képesség növelése, ez sokba kerül, emiatt szerinte kritikus, hogy a költségvetésben nincs elég tartalék.

„A nagyon költséges ígéretek egy részét rápakolják a következő évekre: lesz, ami lesz alapon. Az ígéretek másik része pedig a költségvetés számára közepesen drága gesztus, jelzés”

– mondta Bod Péter Ákos, aki szerint a kormánynak nincs ereje levinni az egészséges élelmiszerek áfáját, mert kell a pénz, de valami gesztust akar tenni a nyugdíjasoknak. Szerinte most is sokkal nagyobbnak ígérkezik az infláció, mint amit a tervekbe írtak, de ez nem a a pontatlan tervezés miatt van, hanem azért, mert „a kormány tudatosan él az infláció alul-tervezésével, hogy aztán az év második felében mintegy kormányzati ajándékként, a szociális érzékenység jegyeként odaadja a képlet szerint járó nyugdíj maradékát, beseperve a köszöneteket”.

Orbán Viktor február 22-i évértékelő beszédében egy sor gazdasági intézkedést jelentett be. Ezek közül a legnagyobb tétel, hogy a legalább két-három gyermekes édesanyák fokozatosan teljes, életük végéig tartó jövedelemadó-mentességet kapnak. A kormány mellette meghirdette a 100 új gyár programot, és a miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a nyugdíjasok számára a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek esetén az év második felében egy bizonyos havi összeg erejéig visszatérítik majd az áfát.

Az szja-mentesség az anyáknak évente plusz 1,1 millió forint jövedelmet jelenthet, a legnagyobb nyertesek a tehetős, kétgyermekes családok lesznek, legalábbis akkor, ha a munkáltatók nem kezdik el ezzel kalkulálva csökkenteni a bruttó fizetéseket. A költségvetésen szemmel látható lyukat üt majd, amit vélhetően politikai öngyilkosság lesz bármilyen jövőbeli kormánynak megszüntetni, írtuk korábban. Az áfa-visszatérítés vélhetően kisebb teher lesz az államnak, de kérdéses, hogy a kevés pénzből élő nyugdíjasokon mennyit fog segíteni a kezdeményezés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!