Adj gázt, hogy hátradőljek – még mindig a földgázra fókuszál a magyar energiarendszer

Rég nem látott nehézségek sorakoznak az európai energiarendszer előtt, Magyarországon pedig még egyéb tényezők is tetézik a bajokat. Néhány nappal ezelőtti cikkünkben szakértők segítségével jártuk körbe a hazai energiarendszer legégetőbb problémáit. Nem ismételjük meg részletesen a cikk megállapításait, de a magas importfüggőség, a kevés hazai erőműfejlesztés és a rendszer sok egyenetlensége hangsúlyosan is megjelent. A sok probléma láttán úgy tűnhet, hogy mostanában itthon nem történik semmi a fejlesztési oldalon, hiszen immár se uniós, se magyar költségvetési pénz nincs igazán a projektekre.

Valójában viszont működnek különböző olyan állami társaságok, amelyek szerepe – legalábbis részben – éppen az, hogy fejlesszenek. Mint az közismert, van ilyen projekttársaság a Paks II.-re, de ott vannak a többi „vasasok” is, vagyis a gázhálózatot építő FGSZ, az erőműveket és tárolókat építő MVM, végül a Mavir, amely a villamosenergia-rendszer irányításában fejleszt folyamatosan. A magánoldalon szintén vannak projektek: magáncégként (bár jelentős állami jogosítványokkal, koncessziós lehetőséggel) a hulladékos MOHU, amelynek egyik feladata az új hulladékégető erőmű megépítése, de a nagy cégeknek, például a Molnak vagy a CATL-nek is vannak saját fejlesztései.

Írásunkban az olyan, kissé ködös jövőjű nagy fejlesztésekkel most nem foglalkozunk, mint Paks II. vagy az azeri zöldáram, inkább arra fókuszálunk, hogy mi az, ami bár önmagában kisebb változást hoz, de legalább intenzívebben zajlik.

A földgáz marad

Adj gázt, hogy hátradőljek! Pajor Tamás és a Neurotic egykori dalának szövege cikkünkben ezúttal nem a száguldás élményére utal, hanem arra, hogy

a magyar energiarendszer fejlesztési fókuszában meglepő módon még mindig elsősorban a földgáz áll.

Természetesen ezt mindenki kikérné magának, a zöldek, a megújuló energia hívei utálják, mert fosszilis, a kormány elmondja, hogy ő maga is éppen a fosszilis energiahordozók visszaszorításán dolgozik. A gázt az unió is valóban egy kalap alá veszi más fosszilis anyagokkal, vagyis a fejlesztéseket nem finanszírozza. Ám, ha a realitásokat megnézzük, a magyar energia jövőjében a fő irányt jelentő megújuló energia (főleg nap) és az egyenletes termelés zömét adó nukleáris energia (ma Paks I. és a jövőben Paks II.) mellett a gáz maradt fókuszban. A potenciálisan beérkező sok ipari befektető kiszolgálását az állam is úgynevezett CCGT-erőművekkel (vagyis gázos kapacitásokkal) képzeli el.

Tóth Máté energetikai jogász az októberi Magyar Energia Szimpóziumon egy fitnesztermi mondással írta le a helyzetet:

„Azért edzünk, hogy szép, izmos halottak legyünk.”

Vagyis miközben nagyon sok gázpiaci fejlesztésre, például alternatív infrastruktúrára lenne szükség, akárcsak az orosz leválás érdekében is, úgy azért nehéz beruházni, hogy a szakma közben azt hallgathatja folyamatosan, hogy különböző bemondott évszámokra már a földgáz nem lesz része az energiamixnek.

Hosszabb távon is?

Ugyanakkor a magyar döntéshozók hol óvatosan, hol nyíltan azt mondják, hogy a földgáz nagyon sokáig a megoldás része lesz, nincs érdemi alternatívája. Erről beszélt októberben a Telexnek a Téma podcastban Mátrai Károly MVM-vezér is.

A Magyar Energia Szimpóziumon szintén részt vevő Holoda Attila, volt energiaügyi államtitkár is úgy vélte, hogy bár végre a lakosság kapott egy gázfogyasztási féket, vagyis a rezsicsökkentés csökkentésével az átlagfogyasztás felett a lakosság nagyon visszafogta a keresletét,

a háztartások fűtésében még mindig 57 százalék a földgáz aránya, így nehéz lesz a hazai primer energiaforrások között a mai 30 százalékról a megcélzott 11 százalékra levinni a gáz arányát.

Ferencz Szabolcs, az FGSZ Zrt. vezére szerint a 20 százalék lehet talán reális, ehhez például a bekeveréseknek is emelkedniük kellene. A szakemberek ugyanakkor ma még nem annyira a sokat emlegetett zöldhidrogént, inkább a biometánt tartják reálisnak, bár ott sem igazán kedvező a szabályozás, de talán egy 0,5 milliárd köbméteres érték elérhető – véli Ferencz Szabolcs, ami a 10 milliárd köbméterről 8 milliárd köbméterig apadó hazai gázfogyasztásban nem elhanyagolható.

A gáznak valóban vannak nagy előnyei az árammal szemben. Sokkal jobban lehet vele évszakok között optimalizálni (az elektromos árammal ellentétben a gáz tényleg hónapokig is jól tárolható) és nincs a szállítása során annyi veszteség, mint az áramnál a hálózati veszteség. Ráadásul az import költsége is jobban kiszámítható, mint az árampiacon, ahol rendre akkor kell áramot vennünk a környező országokból, amikor az nagyon drága. A szezonalitás kérdése azért a biometánnál is felmerül, hiszen ez a gázfajta is nyáron könnyebben termelhető (akkor van kukorica), de a felhasználás inkább a hideg évszakokban jelentkezik.

Mi készül?

Ritka az, hogy egyetlen energetikai szakjogász két fitnesztermi bölcsességét is idézzük egy cikkben, de ahogy rátérünk az infrastrukturális fejlesztésekre, nagyon ideillik Tóth Máté gondolata, aki szerint igaza volt annak a sportolónak, aki egy szerelmi csalódás után bánatosan lement az edzőterembe, és azt mondta, hogy

„a vasakban legalább nem csalódhatsz”.

A gázpiaci fejlesztések potenciális kimúlásáról már említést tettünk, de Ferencz Szabolcs maga is elmondta, hogy valóban különös úgy dolgozni, hogy miközben az a politikai hangulat, hogy előbb-utóbb nem lesz a földgázra szükség, így nem nagyon kell fejleszteni, a cég ezt nem így látja.

A magyar gázpiac nagyon érdekes ellentmondásokat mutat: elvileg hazánkat összesen évi 40 milliárd köbméternyi kapacitás éri el, ami a 8 milliárdos fogyasztás ötszöröse, mégis gyakran felmerül az ellátási kockázat kérdése. A termelési pontoktól távol vagyunk, sok a politikai kockázat, miközben azért vannak olyan magyarországi belső fejlesztések, akkumulátorgyárak vagy olyan új belföldi termelői fejlesztések, amelyek csővezetékes beruházásokat igényelnek.

„Mi határidőre mindig odaérünk, ahová kell”

– mondta erről a vezérigazgató.

Hazai és külföldi

A közvéleményt persze az kevésbé érdekli, hogy egy Békés vármegyei gáztermelő mező felől hogyan vihető el a földgáz a nagy nyomású rendszerbe, sokkal érdekesebbek a nemzetközi kapcsolatok. Talán többet beszélünk arról, hogy honnan importálhatunk gázt, mint arról, hogy hová szállíthatunk, de a 40 milliárdos importkapacitás és a 8 milliárdos fogyasztás azt is jelzi, hogy a magyar exportlehetőség sem kicsi. És akkor képzeljük el, hogy ebben az ágazatban most éppen minden megváltozott.

Leegyszerűsítve, hosszú évekig Magyarország az ukrán, az osztrák, illetve a szlovák irányból kapott földgázt és emellett szállított a szerb, a horvát és a román irányba. Ez nagyjából pont megfordult. Azért nem teljesen, mert Ausztriába nem tudunk szállítani, de amíg sokáig Ukrajna felől, a Testvériség vezetéken érkezett a földgáz, most mi adunk földgázt az ukránoknak. Régen mi láttuk el Szerbiát, Horvátországot és Bosznia-Hercegovinát gázzal, most Szerbia felől jön be a legtöbb gáz.

Mindenesetre a vezérigazgató elmondása szerint több irányban is nagy fejlesztések zajlanak, a szlovák–ukrán szállítások kifelé, míg a román és a horvát szállítási kapacitások befelé emelkednek, külön-külön is milliárd köbméterekkel.

Ha pedig régi földrajzi neveket használunk, Trákiából Pannóniába még egy csomó további szállítási terv létezik, török, görög, azeri eredetű földgáz érkezhetne délkeletről hozzánk.

A kapacitásfejlesztések mindenesetre elengedhetetlenek. Egy energiapiaci ökölszabály alapján (ami nyilván energiaforrásonként különböző lehet): ha nem fejlesztünk, az évi 15 százalékos visszaesést jelent például olaj- vagy földgázkitermelésben, márpedig mostanában kevesen fejlesztenek, noha még az ambiciózus kibocsátáscsökkentési célok mellett is kellene.

Áramfronton

Fejlesztések azért tényleg sok helyen vannak az árampiacon is, és ezeket is érdemes áttekinteni. Molnár Szabolcs (MVM) három nagy csoportba sorolta a legnagyobb állami cég projektjeit. Ilyenek

• az új erőművek, így az említett CCGT barnamezős, meglevő erőművek területén épülő gázos erőművek, szél- és naperőmű, Paks I. hosszítása;
• a rugalmasságot javító kémiai és egyéb tárolók; illetve
• az a potenciálisan hatalmas projekt, ami szintén tároló, de valójában egy erőmű is, vagyis a szivattyús energiatározó (SZET), amely tovább jutott, mint eddig bármikor: érdemi kutatások zajlanak.

A pulzáló magyar áramrendszerben mindenesetre mindenki forrong, rengeteg csatlakozási igény van, termelők, fogyasztók szeretnének fejleszteni – mesélte Béres József, a Mavir vezérigazgató-helyettese. A rendszerirányításért felelős cégnek állandóan azt kell vizsgálnia, hogy hol keletkeznek szűk keresztmetszetek, azokat kell feloldani. Ez egy normál évben 20–25 milliárd forintnyi beruházást igényel, most a megnövekedett igények miatt 75 milliárd forintot, és innen évente 100 milliárd forint feletti beruházás lesz szükséges a műszaki oldalról a lépéstartásra.

Ezek persze kívülről nem olyan látványos fejlesztések, mint egy nagy új erőmű, de a 36 alállomás mellé 9 új épül, illetve a 3700 kilométer hosszú nyomvonal 2030-ig 4500 kilométerig bővülhet – hangzott el a konferencián.

Sok olyan projekt van, ahol a Mavir együtt fejleszt a területileg illetékes hálózatos elosztóval (ilyen az MVM, az E.ON és az Opus csoport). A nagy ipari elektrifikációra fel kell készíteni a rendszert, Debrecen környékén például a CATL és a BMW beruházása igényel sok mögöttes fejlesztést, de fogyasztói oldalon a gödi Samsung, míg termelői oldalon a Paks II. vagy a Mátra (Ludas) CCGT igényel majd sok kiegészítő fejlesztést.

Szivattyús tározó

Végül szóljunk pár szót a további erőműtervekről! A Telex is nyomon követte, hogy Magyarország minden eddiginél komolyabban elhatározta, hogy megvizsgálja egy szivattyús tározós erőmű építését. A projekt célja, hogy egy alsó és egy felső tározó tó között egy szivattyú a felső tóba emelje a vizet, amikor bőven van áram (tehát olcsó), majd leengedje, amikor hiány van és értékesebb. A leeresztés azt jelenti, hogy egy vízerőmű áramot termel.

Ez a mű tehát egyszerre egy erőmű és egy tárolási megoldás, hiszen nem ad új energiát a rendszernek, de ügyesen optimalizál. Molnár Szabolcs elmondta, hogy a bejelentett két lehetséges helyszínt (Markaz, Sajóivánka) az MVM már vizsgálja, az eddigi kutatások szerint sem a mátrai, sem a bükki helyszín esetében nincs olyan körülmény, amelyik bármelyiket ellehetetlenítené.

Hatórányi erőművi működéshez elegendő tárolással a tervezett 600 megawattos kapacitás 3600 megawattóra áramot tudna adni a rendszernek, de azért van megvalósíthatósági vizsgálat egy ennél kisebb, 400 megawattos verzió megépítésére is.

Az átadási határidőnek 2035 az elképzelés, az a fő kihívás, hogy nincs még ilyen itthon, ezért a döntéshozók nemzetközi tanácsadókat is bevontak, illetve Kínában is tanulmányozták a legmodernebb megoldásokat. Majd meglátjuk, hogy az állam valóban belevág-e az évtizedek alatt hol a szekrény mélyére eldugott, hol leporolt tervek megvalósításába, de úgy hallottuk, hogy ilyen előrehaladott SZET-vizsgálatokig eddig még soha nem jutott el az energiapolitika.

Magáncégek és HUHA 2

A sokféle árszint és szabályozás miatt a magáncégeknek is alkalmazkodniuk kellene. Egyedi projektek indulnak is, a Mol és a CATL például olyan nagy, hogy saját erőműveket (napenergiát) és saját vezetéket építhetnek, mert nem akarnak rendszerhasználati díjat fizetni. Lehet, hogy a vízművek mint nagy áramfelhasználó is tud alkalmazkodni azzal, hogy akkor szivattyúzza fel a vizet, amikor olcsó az áram, de a szakemberek szerint minden nagy fogyasztó úgy fejleszt, hogy legyen a háttérben a rendszer mint biztonsági védőháló.

Magyarországon hulladékhasznosító erőmű is épülhet, mégpedig a százhalombattai HUHA 2. Szendrői Márton, a MOHU beruházási vezetője elmondta, hogy

Európában mintegy 500 hulladéktüzelésű erőmű (fűtőmű) működik, és együttesen évente 103 millió tonna hulladékot égetnek el.

A legnagyobb hasznosítók Franciaország (117 egység), illetve Németország (98 egység), de a környező országokban is sok ilyen erőmű működik.

A műfajból adódóan egy hulladékerőmű elsősorban a gáz kiváltására lehet alkalmas. Magyarországon egyelőre csak egyetlen kommunális hulladéktüzelésű erőmű működik, és a XV. kerület, Mélyfúró utcai cím eléggé ipari zónára emlékeztet. Az 1982-ben létesített egység évi 350 ezer tonna hulladék hasznosítását végzi, ez a hazai települési szilárd hulladék 10 százaléka alatti érték. A technológia lényege az RDF (refuse-derived fuel), vagyis a hulladékból másodlagos tüzelőanyagot készítenek, amit el lehet égetni, majd vagy biomasszához lehet keverni, vagy a cementgyártás tudja hasznosítani.

A hulladékhasznosítók örök kihívása, hogy a környék lakói a keletkező bűz és hanghatások miatt nem lelkesek, mindig elindul a nimbyzés (not in my backyard, azaz „csak ne az én udvaromban”). Százhalombatta annyiban azért jó választás, hogy ebben a városban már van minden, mint a búcsúban (gázerőmű, olajfinomító), egy újabb egység nem olyan feltűnő. Igaz, ha valaki egy prezentációban megnézi, hogy a hulladékhasznosítás során hányféle kibocsátásra kell figyelni (ilyen a por, a sósav, a hidrogén-fluorid, a kén-dioxid, a higany, az arzén, a kadmium vagy az ólom), aligha örülne egy közeli hulladékégetőnek.

Fejlődni azonban valóban ebben is kellene. Ma Magyarországon a hulladék többségét még egyszerűen elássuk, ha a MOHU megkétszerezi a hulladékhasznosító kapacitást, az is segítség – bár a legjobb persze mindig az úgynevezett anyagában történő újrahasznosítás.