Gazdaságpolitikai kötélhúzás: addig jó, ameddig az NGM és az MNB mást akar

Magyarországon az elmúlt időszakban, amikor gyakorlatilag minden szakmai területet áthatott a politika, maradt egy viszonylag egészséges gazdaságpolitikai széthúzás. A „viszonylag egészséges” itt arra utal, hogy a vitázó felek, vagyis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kormány, kiemelten is a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) eltérően ítélték meg a legfontosabb tennivalókat.

A stabilitáspárti MNB azt mondta, hogy türelem, biztonság és alacsony infláció kell, ez teremti majd meg a lehetőséget a megalapozott gazdasági növekedésnek. Míg a növekedéspárti NGM úgy vélte, hogy az MNB túl óvatos, nincs akkora inflációs veszély, már jobban ehetne élénkíteni. Az ellentétes elképzeléseket jól reprezentálja a kamatszint, amely a kormány szerint régóta túl magas, de nem tud ezzel mit kezdeni, a monetáris politikára elvileg nincs ráhatása. Nagy kérdés viszont, hogy mi lesz, miután jövő tavasszal lejár Matolcsy György mandátuma és lecserélődik a Monetáris Tanács több tagja is.

Mi az apropója ezeknek a gondolatoknak? Az MNB 2024. október 22-én nem csak a 6,5 százalékos alapkamat fenntartása mellett döntött, de azt is jelezte, érdemes hosszabb ideig erre berendezkedni. A kormány viszont három téma, a nagyobb vásárlóerő, a kedvezőbb lakhatás, illetve a kkv-támogatásra kitalált Demján Sándor program keretein belül élénkítési pontokat fogalmazott meg.

A frontvonalak

A felek vitájának kiemelt pontja az alapkamat, amely az MNB szerint most huzamosabb ideig 6,5 százalékon ragadhat, nincs lehetőség alacsonyabb kamatszinttel felpörgetni a gazdaságot. Az NGM szerint azonban ez felesleges óvatosság, és igenis lehetne csökkenteni a jegybanki alapkamatot.

De ez csak egy front. Az alapkamat mellett vannak további, úgynevezett nem-konvencionális eszközök, vagyis olyan kérdések is felmerülhetnek majd a közeljövőben, hogy az MNB folytasson-e, újrafazonírozzon-e egy olyan növekedést segítő hitel-, vagy kötényprogramot, mint amilyen az Növekedési Hitelprogram és az Növekedési Kötvényprogram voltak.

Ma a költségvetési és a monetáris politika összefeszülése kiad egyfajta egyensúlyt, de ha jövőre megváltozik az MNB elnökének személye, illetve a kamatokról döntő Monetáris Tanács összetétele, van kockázata annak, hogy a kormányzati növekedés-ösztönzést már senki nem próbálja majd észszerűen korlátozni.

A paraméterrendszerben természetesen ott van a forint is, amely 403 forintos eurónál nem olyan fenyegetően gyenge, mint volt két éve 430-nál, de azért ha az árfolyam négyessel kezdődik, akkor mindenki egy kicsit óvatosabb. (Még akkor is, ha a „reális” euróár elemzések szerint a mostaninál több lenne, és csak a magas alapkamat támasztja a forintot.) Vagyis most ugyan nincs túl nagy turbulencia, de azért nyilván valamennyire figyelni kell az árfolyamra, nehogy meginduljon a lakosság a pénzváltók irányába, mert akkor a magyar gazdaságpolitika végképp eszköztelen lenne.

A jegybank-kormány ellentét itt is kirajzolódhat: az MNB az infláció elleni harcban és a pénzügyi stabilitás miatt nem kockáztat szívesen nagyobb árfolyamkilengést, a kormány a versenyképesség javításának reményében talán nem fél annyira a forint gyengülésétől.

Politikai marketing és kötélhúzás

Cikkünkhöz több háttérbeszélgetést folytattunk a gazdaságpolitikára rálátó és szakértő forrásokkal, de téma politikai érzékenysége miatt nem idézzük őket névvel. Egy elemző általában szívesen elmondja a szakmai véleményét, de a mai Magyarországon azért érhető az óvatosság – senki nem szeretne ártani a saját intézményének, ahogy azt sem, ha ráfognák, hogy veszélyezteti a nemzetgazdaság érdekeit, a forint árfolyamát.

Mindenesetre beszélhetéseink során találó volt az a kép, amely szerint, amikor két csapat kötelet húz, akkor sok minden történhet, valaki győzhet, a másik elvágódhat, szétszakadhat a kötél. Most a kötélhúzás úgy néz ki, hogy az MNB hűti a gazdaságot a magasabb kamatokkal, miközben az NGM élénkítené azt a 21 ponttal.

Ugyanakkor 2025-ben elemző forrásaink szerint a megcélzott 3-6 százalékos növekedés alsó sávja tényleg elérhető, 3 százalékkal valójában a saját természete alapján is nőhet a magyar gazdaság.

Vagyis ha a kormány bemond 21 élénkítő pontot, akkor nem biztos, hogy arra számít, hogy ezek mindenképp szükségesek lesznek a minimális cél eléréséhez. Lehetséges, hogy ez inkább politikai marketing, melynek célja, hogy amennyiben jól alakul a növekedés, az ehhez az intézkedéscsomaghoz (is) kötődjön a fejekben.

Magyar gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja

Természetesen azokban a pontokban, ahol a kormány javít, el szeretné kerülni, hogy úgy tűnjön, mintha csak a saját hibáit korrigálná. Jobb, ha úgy tűnik, hogy a lakhatás problémája az Airbnb-vel kapcsolatos, és nem a korábbi keresletoldali ösztönzésekkel. Szintén jobb a kormánynak, ha a megtorpanásra válaszként újabb béremelési és támogatási programok indulnak, hiszen akkor nem kell beismerni, hogy az infláció elszállása és a kata kivezetése óta fokozottan óvatos a lakosság és szürkült vissza a gazdaság is.

Mindenesetre forrásaink szerint az ilyen-olyan programokra ma még nem feltétlenül érdemes nagyon alapos hatástanulmányokat készíteni. Biztos lesz, ami valamennyit segít, de egyelőre nem úgy néz ki, mintha túl nagyszabásúak lennének a frissen bejelentett intézkedések. Mindenesetre a kormánynak politikai okokból jeleznie kell, hogy nem tétlenkedik, hiszen a helyzet érzékelhetően nem ideális, ráadásul hamarosan megint érkezik egy borítékolhatóan nagyon rossz negyedéves növekedési adat. Erre pedig alkalmasak lehetnek az olyan gazdaságpolitikai lózungok és gumicsontok, mint a gazdasági semlegesség, a lakhatási válság kezelése vagy növekedés berúgása.

Ugyanakkor az intézkedések mögötti valóság az, hogy a magyar gazdaság állapota most nem jó, ez pedig azt is megkérdőjelezi, mennyire lehet hatékony egy ilyen prociklikus logikájú csomag. Azok az élénkítések ugyanis, amelyek egészen más paraméterek (alacsony kamatok és a nulla infláció) mellett működnek, még nagyobb növekedést generálnak, most minden bizonnyal kevésbé lesznek sikeresek.

Sok múlik az MNB-s változásokon

Az igazán érdekes kérdés azonban az lesz, hogy a magyar gazdaságban ma még meglevő MNB-s fék a kormányzati szárnyalni akarás ellenében hogyan működik majd, ha változik az MNB vezetése. Megmarad-e jövő tavasztól is az, hogy az MNB ellenpólusa az expanzióra törekvő fiskális politikának, vagy változik a helyzet.

Matolcsy György MNB-elnök távozik, és mivel ő is tagja a Monetáris Tanácsnak, és 2019. március 4-től kezdte meg 6 éves mandátumát, 2025. március 4-én az is kifut. A többiek közül Pleschinger Gyula MT-tag mandátuma 2025. március 5-én jár le. Patai Mihály MNB alelnök szintén MT-tag, neki 2025. április 22-én jár le a 6 éve. Kandrács Csabának, aki szintén az MNB egyik alelnöke 2025. október 2-án. Virág Barnabásnak (ő is az MNB alelnöke) 2026. június 22-én.

Végül a további négy tag közül Gottfried Péternek 2027. január 1-én, Kardkovács Kolosnak 2028. szeptember 13-án, Búza Évának 2029. április 6-án, Kovács Zoltánnak 2029. március 27-án jár le a mandátuma.

Nem akarjuk az egyes szakembereket egyedileg végigvenni, nem nézzük, hogy ki mennyire MNB-s, mennyire kormányzati kötődésű, de egy olyan általános megjegyzés azért tehető, hogy a mai jegybanki ellenállást szakmailag erősebben jegyző tagoknak hamarabb, a többieknek később fut ki az ideje. Nagy kérdés, hogy ki ül be ezekre a helyekre, kiket jelöl majd a köztársasági elnök.

A legutóbbi célzások alapján az MNB-elnöki székre esélyes Varga Mihály emberei, esetleg Nagy Márton filozófiájának képviselői jönnek, vagy előhúzhatók a cilinderből konzervatív monetáris szakemberek?

Mindenesetre ha valóban Varga Mihály lesz a jegybankelnök, akkor egy alapvetően technokrata politikus lesz az MNB élén, de az elmúlt évek a tervezést követően rendre elszállt költségvetéseit látva nem úgy néz ki, hogy ő képes lenne ellenállni a növekedésorientált kormányzati lendületnek. Nagy Márton csapatában pedig biztosan még sokkal erősebb lenne a nyomás a növekedésorientált monetáris politikára.

Az NGM bevallottan a magas nyomású gazdaságban hisz, a jelenlegi MNB azonban azt szeretné, ha a gazdaságpolitika csak a józan ész határain belül támogatná a növekedést.

Az NGM és az MNB széthúzása optikailag nem néz ki jól, de az is lehet, hogy valójában egy természetesebb helyzet, mintha hirtelen – nagy egyetértésben – mindenki a növekedés szekerét tolná. Annak ugyanis a forint vagy a magyar kötvénypiaci hozamszintek lennének a kárvallottjai.