Hivatalos: a magyar állam visszavásárolta a ferihegyi repülőteret

942

A magyar állam visszavásárolta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető társaságot – írja a Vg.hu a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményére hivatkozva.

Az MTI-ben megjelent közlemény szerint a „reptér tulajdonlása szuverenitási kérdés, amely nemcsak a személyszállítás és a turizmus, hanem az áruszállítás miatt is stratégiai jelentőséggel bír, a gazdasági vérkeringés egyik ütőere”.

A közlemény szerint a vételár 3,1 milliárd euró (azaz nagyjából 1200 milliárd forint), a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra.

A magyar állam a világ legnagyobb reptér-üzemeltetőjével, a francia Vinci Airportsszal tervezte megvenni a Budapest Airportot. A magyar állam 80 százalékos tulajdonrészt vásárol majd a reptérben, 20 százalék pedig a Vinci Airportsé lesz. A Vinci Airports a világ első számú ágazati cégeként 13 országban 65 repülőteret működtet. Az állami tulajdon utána viszont 51 százalékra csökkenhet a deal megkötése után, mert annak egy részét a kormány eladná a QIA nevű katari befektetőnek.

A Telex forrásai szerint a reptér menedzsmentjét a francia Vinci adja majd, amelynek komoly tapasztalata van repterek üzemeltetésében. A csütörtöki közlemény szerint a minisztérium és a Vinci július elején, közös sajtótájékoztató keretében ismerteti a jövőbeli terveket.

Tavaly év végén egy csomó mindent eladott a magyar állam, hogy össze tudja szedni a reptér megvásárlásához szükséges pénzt, erről itt írtunk bővebben.

Az elmúlt időszakban a magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. sikeresen értékesítette az Erste Bank Hungary Zrt.-ben és a Yettel Magyarországban meglévő tulajdonrészét, valamint a hazai VIG társaságokban meglévő részesedésének döntő részét (az állam 45 százalékos tulajdonrészét 10 százalékosra csökkentette).

Orbán Viktor áprilisban azt mondta, hogy napokon belül lezárulhat a Liszt Ferenc repülőtér megvásárlása, vagyis többségi állami tulajdonba kerülhet a Budapest Airport. Az Európai Bizottság tavaly decemberben hagyta jóvá, hogy a magyar Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és a Vinci közös irányítást szerezzenek az Airport Holding Tanácsadó Kft. (Budapest Airport Holding) felett.

A Budapest Airport korábban volt brit, majd német főtulajdonban, majd az utóbbi években egy alapvetően kanadai dominanciájú struktúra jellemezte. A legnagyobb részvényes 55,44 százalékkal a német AviAlliance GmBH, amely mögött egy gigantikus kanadai nyugdíjalap áll. Az AviAlliance csütörtökön szintén kiadott egy közleményt, amiben bejelenti, hogy a részvényesei eladták az érdekeltségüket a Corvinus és a Vinci párosának.

A Nemzetgazdasági Minisztérium hónapok óta nem hívja a Telexet azokra a sajtótájékoztatókra, ahol ilyen horderejű bejelentéseket tesz. A közérdeket szolgáló, de nem sajtónyilvános eseményekről itt írtunk korábban.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!